Orosz-ukrán háború: három év vér és rombolás, ami átszabta Európát

Úgyse nyeri meg Donald Trump az amerikai választásokat, úgyse szakadnak ki a britek az Európai Unióból (EU), úgyse támadja meg Oroszország Ukrajnát. Korunk emlékezetes tévedései. Olyan következményekkel, amelyek hosszú távra formálják át Európa jövőjét. Ukrajna számára tragikus mértékű rombolással emberéletekben és anyagiakban. Az Európai Uniónak a heggyé magasodó költségeken és károkon kívül versenyképességi problémái fokozódását, belpolitikája felforrósodását hozta a háború, bizonytalanságot és félelmet. Végül teljes fordulatot a pacifizmustól a fegyverkezési lázig, a garasoskodástól a költekezésig. Az orosz–ukrán háború mérlege.

Az orosz–ukrán háború 2022. február 24-én tört ki, és három évvel később még tartott, az atomnagyhatalom Oroszország és az európai uniós és NATO-tagságra törő Ukrajna között. Az Egyesült Államok ekkorra gyakorlatilag már kivonult a háború támogatásából, az EU vezetői azonban további segítséget ígérnek, és bejelentették a tömb újrafegyverkezését.

A háború levese majd három évtizedig főtt, miközben hol le-, hol pedig felcsavarták alatta a gázégőt.  

Ki melyiket tette, mikor és miért, könnyen visszakereshető, ha a felelősséget nem is vállalja senki. 

Az orosz–ukrán háború előzményei – NATO vagy nem NATO, ez itt a kérdés 

Ukrajna 1991 óta független, korábban a szovjet, még korábban a cári orosz birodalom része volt. Szovjet tagköztársaságként határai többször változtak, többek közt területeket annektáltak Lengyelországtól, Romániától, a korábban magyar Kárpátalját Csehszlovákiától. Aztán 1954-ben a történelmi testvéri szeretet jegyében, az újraegyesülés 300. évfordulóját ünnepelve  az orosz tagköztársaságtól megkapták a Krímet. Ennek nem volt jelentősége abból a szempontból, hogy a birodalom egészét úgyis Moszkvából irányították.

A Szovjetunió szétesésekor, a kijevi parlament 1990-ben a függetlenedési szándékot deklarálta, határozatában azt is kimondva, hogy 

A területén elhelyezett atomfegyvereket 1993 és 1996 között Oroszország javára aztán feladta Ukrajna, és 1996-ban elfogadott alkotmánya ismét leszögezte a semlegességet. Erre a térségi és európai  biztonság rövid és hosszú távú megteremtése érdekében volt szükség: tiszteletben tartották az atomnagyhatalom Oroszország igényét arra, hogy ne érezze fenyegetve magát.

A semlegességtől a kenyértörésig: így limbózik egy pufferország

A repedések korán megjelentek. 

Miután Jurij Luzskov moszkvai polgármester azt pengette, hogy Oroszországnak meg kellene kapnia a flottatámaszpont krími Szevasztopolt, Leonyid Kucsma ukrán elnök 1997 elején különleges partnerséget javasolt a NATO-val. 

A következő években hullámzó volt a kapcsolat a NATO-val, 2002-ben Szaddám Huszein ukrán katonai támogatása miatt jelentősen megromlott, 2004 nyarán Kucsma azt is deklarálta, hogy már nem lehet cél a NATO-csatlakozás, a téli narancsos forradalommal azonban a NATO- és EU-barát Viktor Juscsenko került hatalomra. Miközben a NATO-csatlakozási elképzelésekkel kapcsolatban Oroszország ismétlődően aggodalmát deklarálta, Ukrajnán belül elkeseredett politikai harc folyt a csatlakozás támogatói és ellenzői közt.

– írta le 2008 áprilisában Ukrajna NATO-csatlakozási aspirációit Vlagyimir Putyin orosz elnök. 

Ukrajna nem is tudta elérni, hogy meghívást kapjon a NATO-ba, majd a 2010-ben az elnöki székbe került Viktor Janukovics idején el is engedte ezt az ambíciót – sőt az európai uniós csatlakozásét is. Janukovicsot ezt követően 2014 februárjára az Egyesült Államok által is támogatott véres erőszakba torkolló euromajdan tüntetések megbuktatták. 

Kenyértörés: a Krím annektálása – innen már nem sikerült visszafordulni

Utódja, Petro Porosenko alatt a NATO-csatlakozási ambíció gyorsan újra előkerült, miután a tüntetések közepette lezajlott a későbbi ukrajnai háborús dráma előjátéka: orosz csapatok foglalták el a Krím kulcsépületeit, majd egy nemzetközileg el nem ismert népszavazást követően a hovatartozásról a félszigetet Oroszország annektálta.

Miután a puffer státuszú Ukrajnában keletre-nyugatra lengett az inga, végül megtörtént a szakítás Oroszországgal, miközben a NATO ügye még mindig nem tette fel a pontot. A következőkben az volt a kérdés, ki lép először: Ukrajna mondja ki a végső szót a NATO-csatlakozásról, vagy Moszkva bírja visszafordulásra. Volodimir Zelenszkij 2019-ben kezdődött elnöksége alatt Ukrajna a kenyértörés irányába haladt tovább. 

Az első hírek az orosz csapatösszevonásokról az Ukrajnával szomszédos Belaruszban 2020 szeptemberében érkeztek. Ezt követően még fél évig néztek szembe egymással a felek – Moszkva nem tágított és a nyugati hatalmak biztatására Kijev sem visszakozott –, majd megindult az orosz támadás, a különleges katonai művelet és a 21. század legvéresebb európai háborúja. Ekkor már több mint hat éve folyt a Moszkva segítette szeparatisták harca Ukrajna keleti területein a Donbaszban. Az oroszok a határon már 2014 áprilisában csapatok tízezreit vonták össze, de akkor ezt nem követte invázió, csak korlátozott összetűzések. Nyolc esztendővel később másképpen történt.

Az orosz–ukrán háború okai

Ezen a helyen nem fogjuk felsorolni azokat a nyugati politikusokat és csoportokat, amelyek Ukrajnát a NATO felé noszogatták nyíltan, vagy pénzutalásokkal: ki-ki megteheti, hogy utánajár ezeknek a részleteknek, egy részükre pedig máig nem derült fény. Annyi leszögezhető: Ukrajna NATO-csatlakozását Oroszország a kezdetektől hevesen ellenezte, és ennek visszatérően kifejezését is adta.

A nyugati értelmezés szerint, amely a szankciók, a pénz- és fegyvertámogatások igazolását adta: a háború oka a függetlenségéért és szuverenitásáért küzdő Ukrajnával szemben álló Oroszország és személyesen elnöke, Vlagyimir Putyin birodalmi ambíciói, amelyek Európa egészére fenyegetést jelentenek. Ezekkel a klasszikus, Európa múltjából visszaköszönő érvekkel szemben egy másik, szintén ismerős érvsor sorakozott fel, amely a nyugati üzleti érdekeket listázta az ukrán mezőgazdaságban, bányászatban és egyéb területeken, és az ellenérdekeket az orosz energiaszállításokkal szemben. 

Az orosz–ukrán háború kezdete, szakaszai és lefolyása

Az orosz invázió 2022. február 24-én reggel kezdődött meg rakétazápor és légitámadások kíséretében, több fronton: északon Balaruszból Kijev irányába, délen a Krímből, keleten Harkiv felé törve. Északon az oroszok márciusra elakadtak, áprilisban már visszavonultak. Keleten április 19-én 500 kilométeres fronton indult újabb offenzíva, de Harkiv térségében május 13-a egy ukrán ellencsapás visszavetette az oroszokat. Délen az Azovi-tengernél május 20-ra az Azovsztal acélmű küzdelmes ostroma után elesett Mariupol.  

Az ukrán ellentámadás 

Délen augusztusban, északkeleten szeptemberben aztán nagyszabású ukrán ellentámadás indult. Szeptemberre visszafoglalták Harkiv megye jórészét, délen novemberre Herszon várost, a Dnyeper keleti partjára szorítva vissza az orosz hadsereget. Mindez nem akadályozta meg Oroszországot abban, hogy szeptember 30-án bejelentse Donyeck, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsja megyék annektálását. 2022. október 8-a emlékezetes eseménye: a Krími-híd felrobbantása. Az oroszok azonban kijavították és erőddé építették át.

Megint az oroszoké a kezdeményezés

2023 februárjában aztán újra Oroszországra került a sor, hogy támadást indítson. Május végére az oroszok keleten elfoglalták a már egy éve ostromolt Bahmut várost, a Wagner-zsoldossereg katonáit az orosz reguláris hadsereg foglalta el. A Wagner vezetője, Jevgenyij Prigozsin már régóta hevesen bírálta a hadsereg vezetőit. Június 23-án a Wagner-zsoldosok a megszállt keletről Moszkva felé indultak, de Prigozsint  már másnap lebeszélték erről a kalandról. A zsoldosvezér Belaruszba távozott, majd augusztus 23-án egy gyanús körülmények közt történt repülőgép-balesetben meghalt.

Az orosz előrenyomulás közepette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 2024. február 8-án leváltotta a hadsereg népszerű parancsnokát, Valerij Zaluzsnijt, a Vastábornokot, akiben sokan az elnök lehetséges politikai vetélytársát látták.  Május 20-án lejárt Zelenszkij ötéves elnöki ciklusa, de nem tartottak választásokat. Augusztus 20-án az ukrán hadsereg, nyugati támogatóinak és a világnak demonstrálandó, hogy még képes a támadásra, az oroszországi Kurszk régióba nyomult egy olyan offenzívában, amelynek katonai észszerűségét sok szakértő kétségbe vonta.

Miután az ukránokat a kurszki régióban észak-koreai katonák segítségével megállították – és 2025 márciusára gyakorlatilag ki is szorították –, a háború következő szakasza már az orosz erők előrenyomulásáról szólt. Ukrajna területi veszteségei lassan tovább nőttek, márciusra másfél Magyarországnyira. Kijev fő támogatója, az Egyesült Államok eközben elesett: a háborúpárti Joe Biden elnök demokratáival szemben a republikánus Donald Trump nyerte a választásokat, aki a magyar kormányfő Orbán Viktorhoz hasonlóan a békekötést sürgette már választási kampányában is.

A béketárgyalások, a fegyverszüneti javaslat, a tettrekészek koalíciója, Macron, Starmer és von der Leyen

A tapogatódzások már Trump januári beiktatása előtt megkezdődtek, majd hatalomra kerülése után felgyorsultak az események. Trump az erő nyelvét választotta, abban a meggyőződésben, hogy az USA a tárgyalóasztalhoz tudja kényszeríteni mindkét felet.

• 2025. február 12-én Trump másfél órás telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel a nyugati politikusok már évek óta nem álltak szóba. Ezt követően az amerikai elnök Zelenszkijjel is beszélt.
• Február 18-án Rijádban ültek össze az amerikai és orosz delegációk, hogy a békéről egyeztessenek, hatalmas zúgolódás közepette kijevi és európai vezetők részéről, akik szerint nekik is az asztalnál kellene ülniük. Másnap az uniós vezetők az Oroszország elleni 16, szankciós csomagot fogadták el.
• Február 28-án gyakorlatilag kidobták a Fehér Házból Volodimir Zelenszkijt, aki amerikai vendéglátói – Trump és JD Vance alelnök – szerint tiszteletlenül viselkedett és nem írta alá a Washington  sürgette egyezményt az ukrajnai ásványkincsvagyon közös kiaknázásáról.
• Március 2-án Keir Starmer, a népszerűtlen brit miniszterelnök védnökségével ült össze Londonban a tettrekészek koalíciója, 16 ország, amelyek deklarálták, hogy tovább segítik háborújában Ukrajnát – amit Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is hangoztatott, példátlan gyorsított felvételt vetítve előre Ukrajna számára az EU-ba 2030-ra. Néhány nappal később Emmanuel Macron arról beszélt, hogy kész a francia atomelrettentő erőt Európa szolgálatába állítani, és a francia elnök és a brit kormányfő katonákat is küldene Ukrajnába. A március 20-ai EU-csúcs a „béke az erőn keresztül” megközelítést alkalmazta, a magyar kormányfő nem szavazta meg Ukrajna további pénzelését.
• Március 18-én hatalmas kiadási csomagot fogadott el a német Bundestag, többek közt az újrafegyverkezés finanszírozására.
• Március 23-án ugyancsak Rijádban amerikai és ukrán küldöttek kezdtek tárgyalásokat az amerikaiak javasolta fegyverszünetről és a békekötésről. 

Lerombolt ország, menekülők, halottak tömege, gazdasági károk Európában

A hároméves háborúban Ukrajna irtóztató rombolást szenvedett el, milliók menekültek külföldre, a halottak, sebesültek, megnyomorodottak száma százezrekre rúg. Statisztikát nem lehet vonni, hiszen a háborús felek előszeretettel nagyították fel az ellenség veszteségeit, a magukét pedig fordítva.

• A sok homlokegyenest különböző becslés közül nehéz egyet kiemelni, a svéd Uppsalai Egyetem konfliktusdata programjának számai mindenesetre jelzik a hatalmas bizonytalanságot: a háború három éve alatt szerintük legalább 174 ezer, maximum 420 ezer embert öltek meg Ukrajnában.
• Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2024-es becslése szerint 3,7 millió ember menekült el a harcok elől Ukrajnán belülre, mintegy hatmillióan pedig külföldre, főképp Németországba és Lengyelországba.
• Az Oeconomus összesítése szerint az Egyesült Államok 2025 tavaszáig több mint 114 milliárd dollárral támogatta Ukrajnát, az EU tagállamai több mint 113 milliárd eurót biztosítottak.
• A háború, az energiaválság, a szankciós politika irdatlan közvetett és közvetlen károkat okozott az EU tagjainak, hogy mekkorát, ez összevetésre vár. A Századvég a Magyarország elszenvedte közvetlen károkat számszerűsítette:  az egy magyar háztartásra eső összeg eddig 2,2 millió forintra rúg.