Ukrajna esetleges EU-csatlakozásának költségei elérhetik a 2,5 ezermilliárd eurót, ami az Európai Unió 2025-ös költségvetésének több mint tizenkétszerese – állítja a Magyar Külügyi Intézet (MKI) tanulmánya.
Magyarországra közel 20 ezermilliárd forintos (kb. 48 milliárd eurós) teher is hárulhat, ami az ország 2023-as nemzeti költségvetésének 70 százalékával egyenértékű. Az értekezés szerint keleti szomszédunk integrációja minden magyar adófizetőtől közel 4 millió forintot kényszerítene ki.
A magyar mezőgazdasági szektor várhatóan évi 672 milliárd forint (1,68 milliárd euró) veszteséget szenvedhet el a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak elvesztése miatt, ami azt jelenti, hogy egy gazdálkodónak akár 3,2 millió forintos terhet kellene viselnie.
Egy sor objektív tényező hiánya is akadályozza a folyamatot: jelenleg nem ismerjük a háború utáni ország területének pontos méreteit, lakosságának számát, és a gazdaság állapotát érintő adatok sem megbízhatók. Ha ezektől eltekintünk, és abból indulunk ki, hogy a békemegállapodás aláírása után válna Ukrajna az EU tagjává, akkor is felmerülnek politikai problémák.
A Nyugat-Balkán országai jogosan lehetnek felháborodva a gyorsított eljárás miatt: az uniónak nyomós indokokat kell találnia arra, hogy az 1999 óta hivatalos tagjelölt Törökország és a húsz éve ugyanebben a státuszban várakozó Észak-Macedónia miért nem válhat az EU tagjává Ukrajnával szemben. Rajtuk kívül számos nyugat-balkáni és kaukázusi ország vár hosszú évek óta.
Érdemes megemlíteni, hogy Ukrajna tagsága módosítaná az erőviszonyokat az Európai Parlamentben és az Európai Unió Tanácsában is, ami csökkentheti a kisebb nemzetek befolyását. Keleti szomszédunk lenne a hatodik legnagyobb állam az EU-ban, csaknem 8-10 százalékos szavazati aránnyal a minősített többséggel meghozott tanácsi döntéshozatalban, ami
Lengyelországéval egyenlő szavazati súlyt jelentene.
Továbbá az EU kölcsönös segítségnyújtási klauzulája (vagyis az Európai Unióról szóló szerződés 42(7) cikke) miatt Ukrajna esetleges csatlakozásával nagyban növekedne annak lehetősége, hogy az unió még inkább belebonyolódjon a regionális konfliktusokba, fokozva ezzel az egész kontinens biztonsági kockázatait.
Ukrajna amerikaival helyettesítené az orosz gázt
Ukrajna százmillió köbméter amerikai cseppfolyósított gázt (LNG) vásárolt a Naftogaz állami energetikai társaság és a lengyel Orlen közötti megállapodás értelmében. Ez azonban csak a kezdet, Kijev hosszabb távon amerikai LNG-vel pótolná az orosz gázt. Ukrajna a geopolitikai helyzet miatt preferálja inkább az amerikai energiahordozót a katarival szemben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.