
Belgium nem tud betelni az F-35-ösökkel – fönt csúcstech, lent perpatvar
Belgium további amerikai gyártmányú F–35-ös vadászgépek beszerzésére készül – jelentette be Bart De Wever miniszterelnök a belga parlament szerdai ülésén.

A Brussels Times értesülései alapján a bejelentés a kormány úgynevezett húsvéti megállapodásának részeként történt, amelynek központi eleme a védelmi költségvetés jelentős emelése.
Ez az idei évre nézve további 4 milliárd eurónyi védelmi beruházást jelent, amelynek a részleteit a kormány júliusban ismerteti.
Belgium eddig 34 darab F–35-ös vadászgépet rendelt meg, és De Wever szerint az újabb gépek is ugyanebből a típusból származnak majd. „A gyártás egy olaszországi üzemekben történhet, így a projekt többoldalú, és nem kizárólag amerikai” – mondta.
Az F–35-ösön is összekapott a belga kormány
A koalíciós kormányon belül azonban nincs teljes egyetértés az amerikai vadászgépek beszerzésének szükségességéről.
Yvan Verougstraete, az Elkötelezettek (Les Engagés) frankofón centrista párt új elnöke kifogásolta a döntést, mondván, a forrásokat más területeken is jobban lehetne hasznosítani. Szerinte a vásárlás növeli Belgium függőségét az Egyesült Államoktól.
Brüsszel most jót akar: Európa bejelentkezett az amerikai szupervadászgép gyártására – videó
A belga légierő túl kicsi ahhoz, hogy többféle vadászgépet tartson hadrendben. Ezért a legújabb vadászgépek is F-35A-k lesznek.






