BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Eladó a legendás Postakocsi Csárda: egy korszak vége Szatymazban

Egykor a térség gasztronómiai központja volt, ám az étterem 2023-ban végleg bezárt, az épület pedig eladóvá vált. Több mint száz éven át fogadta a vendégeket, most elhagyatottan áll a szatymazi körforgalomnál a Postakocsi Csárda.

A Szegedhez közeli Szatymaz határában, a Balástya és Kistelek felé vezető régi 5-ös főút mentén áll a napsugaras homlokzatú épület, amely több mint egy évszázadon át adott otthont a Postakocsi Csárdának. Az étterem 2023 óta nem fogad vendégeket, ajtaján zárva a kilincs, a környék néptelen, csak a közeli benzinkútnál és az önálló tulajdonban lévő Postakocsi ABC-nél van némi mozgás. Az egykor nyüzsgő csárda most eladó – írta a Délmagyar.

Postakocsi Csárda
Több mint száz éven át fogadta a vendégeket, most elhagyatottan áll a szatymazi körforgalomnál a Postakocsi Csárda / Fotó: Imre Péter / Délmagyar

A hely múltja gazdag: egykori alkalmazottak szerint a vendéglő addig virágzott, amíg meg nem épült az autópálya, ami elvitte a forgalmat a régi főút mellől.

Egyik pillanatról a másikra elfogytak a vendégek

– emlékezett vissza egy anonim forrás, aki Barna Lajos csárdagazda idején dolgozott ott.

A csárdát a közelmúltban személyesen is meglátogattuk. A teraszon cserépkupacok, az üveg alatt a megfakult étlap utolsó áraival: vegyes halászlé 3390 forintért, pontyhalászlé 3490 forintért. A falon ma is ott díszeleg a kör alakú tábla három nyelven – magyarul, németül és szerbül –, vidám szakácsfigurával hívogatva a betérőket, mintha az idő megállt volna.

Az eladó épülethez tartozó telefonszámon érdeklődve az ingatlaniroda elmondta: az utolsó tulajdonos azért zárta be a csárdát, mert a működtetés hosszú távon veszteségesnek bizonyult. A belső tereket azóta rendbe hozták, és bizakodva várják az új gazdát.

Újra kinyílhat a Postakocsi Csárda?

A Délmagyar értesülései szerint már akad érdeklődő is – remélhetőleg olyan, aki újra életet lehel a helybe, visszahozva az egykori ízek és hangulatok világát.

A Postakocsi Csárda emléke nemcsak egy éttermet jelent, hanem egy korszakot is, amikor a dél-alföldi utakon még csárdákban pihent meg az utazó, és gőzölgő halászlék mellett cseréltek gazdát a történetek. Talán egyszer még újra kinyit.

Döntött a tulaj: eladja a hotelét a magyar városban – meglepő az ára

Háromcsillagos hotelt árulnak egy gyógyfürdő mellett.

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.