Kiderült, hogy mi állhat a gyakori miskolci villamosbalesetek mögött
Rendszeresek a villamost érintő balesetek Miskolcon. Már oldal is van, ahol a baleseteket, illetve a baleset nélküli napokat számolják, rengeteg mém, vers, vicces videó, sőt dal is született a jelenségről, vagyis a miskolci villamosbaleset kapcsán. A szakértő elárulta a Boonnak, hogy mik lehetnek a balesetek okai.

Bencze Csaba, a Bencze Autósiskola tulajdonosa részben azt találta a villamosbalesetek okául, hogy az autók fejlődésével a vezetői térbe egyre kevésbé lehet behallani a kívülről érkező zajokat, de a villamos is jóval csendesebb mint régen volt. Ezeken kívül az is közrejátszhat, hogy nem nagyon csillingel a villamos. Régen minden veszélyhelyzetben jelzett, de már valamiért nem minden helyzetben szokott, ez pedig megnehezíti a sofőrök dolgát.
A szakértő nagy problémaként azonosította, hogy
az autósok balra kanyarodásnál nem nagyon néznek a visszapillantóba, hátra, a villamos pedig a hosszabb féktávjából kifolyólag nem tud időben megállni, amikor hirtelen bekanyarodnak elé.
Az autósok valóban figyelmetlenek. Ennek ékes példája az az eset, amiről a Miskolc MOST! Facebook-csoportban osztottak meg fotót. Egy autós a villamos elé kanyarodott Miskolcon, a Diósgyőri stadion előtt. A baleset során személyi sérülés nem történt. Az autós nem tartotta be a kanyarodási szabályokat. Helyszíni bírsággal zárult az ügy.
Miskolc nem ugrik el a nagyok elől, de a diverzifikációt jobban szívelné – interjú a város polgármesterével
Szakértők szerint a még mindig nem túl impozáns gazdasági mutatókkal rendelkező Kelet- és Északkelet-Magyarország felzárkózásának kulcsa a Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc részvételével formálódó új gazdasági övezet lehet. Az immár aranyháromszögként emlegetett övezet esélyeiről, benne városa szerepéről Tóth-Szántai Józsefet, Miskolc polgármesterét kérdeztük.



