A G7-ek csúcstalálkozójának margóján Trump a kanadai miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Ez egy nagy hiba volt.” Szerinte Vlagyimir Putyin kizárása hozzájárult a 2022-es invázióhoz. Bár Trump nem sürgette Moszkva visszavételét a csoportba, kijelentései kérdéseket vetnek fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök várható eredményeivel kapcsolatban, aki kedden tárgyal a vezetőkkel - írta a Reuters.
Trump emellett azt is felvetette, hogy Putyin közvetíthetne Izrael és Irán között – amit Emmanuel Macron francia elnök határozottan elutasított, mondván, egy agresszív háborút indító ország nem lehet békeközvetítő.
A csúcstalálkozón egyelőre nincs kilátás közös zárónyilatkozatra sem. Kanada, elkerülve a 2018-as fiaskót, nem is törekszik egységes kommüniké elfogadására. A különféle témákban – migráció, mesterséges intelligencia, nyersanyagok – készült tervezeteket az Egyesült Államok még nem hagyta jóvá.
A tárgyalások középpontjában a gazdaság, a kereskedelmi megállapodások előmozdítása és Kína áll. Németország és az Egyesült Királyság remélik, hogy sikerül előrelépni a vámvitákban, miközben Trump már korábban azzal fenyegetőzött, hogy Kanadát az Egyesült Államok 51. államává tenné.
G7-csúcs: Trump visszavárja Oroszországot, miközben Kínáról is szót ejtett
A G7-csúcstalálkozó előtt tartott sajtótájékoztatón Donald Trump kijelentette, hogy Oroszország kizárása a csoportból súlyos stratégiai hiba volt, és szerinte Moszkva részvétele esetén elkerülhető lett volna az ukrajnai háború. Emellett nyitottnak mutatkozott Kína esetleges bevonására is. Hangsúlyozta: a G7 „semmit sem ér” amerikai vezetés nélkül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.