Péntek este drámai fordulatot vett a közel-keleti konfliktus: Irán hivatalosan bejelentette, hogy megindította megtorló támadását Izrael ellen. Az iráni állami hírügynökség, az IRNA szerint az akció „a cionista rezsim vadállati támadásaira” adott „döntő válasz” része, amelynek során „több száz különféle ballisztikus rakétát” lőttek ki az „elfoglalt területek” felé. Az iráni rakétazápor elérte Izrael központi régióját is.
Az izraeli hadsereg (IDF) megerősítette, hogy több beérkező rakétát azonosítottak, és működésbe léptek az ország védelmi rendszerei. A hatóságok utasították a lakosságot, hogy vonuljanak óvóhelyekre. A támadás olyan hirtelen érkezett, hogy egy éppen zajló katonai sajtótájékoztatót is félbe kellett szakítani Tel-Avivban, amikor bejelentés érkezett a központi régiót érő közvetlen iráni csapásokról.
Az akció kezdete óta az iráni rakétabázisok szinte megállás nélkül tüzelnek.
Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető korábban pénteken egy televíziós beszédben jelentette ki: "Irán katonai válasza elsöprő lesz, és romlásba dönti a megvetendő cionista rezsimet." A figyelmeztetés nem maradt szimbolikus: néhány órával később megkezdődött az offenzíva.
A helyzet rendkívül feszült. Egyelőre nem világos, mekkora károkat okoztak a rakéták, illetve hogy milyen válaszlépésekre készül Izrael. A nemzetközi közösség sürgős diplomáciai megoldást sürget, hogy megakadályozzák a konfliktus totális háborúvá szélesedését a régióban.
Rendkívüli: Irán kilőtte az első rakétákat Izraelre – megindult a válaszcsapás, most dől el minden
Benjámin Netanjahu elismerte: az izraeli, Iránra támadás hónapok óta előkészített stratégia része volt, az Egyesült Államokat pedig előre tájékoztatták. Az izraeli hadsereg jelezte, további iráni válaszcsapásokra számít azután, hogy célzott légitámadásokat hajtott végre Irán katonai és nukleáris létesítményei ellen. Minden jel szerint ez péntek kora estére bekövetkezett, nagyon rövid időn belül a perzsa állam több hullámban indított meg rakétazáport. Nagy kérdés, mennyire mer messzire menni Irán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.