Az utóbbi napokban félrevezető információk jelentek meg a hulladékszállításról, ezekre reagált kedden közleményben az Energiaügyi Minisztérium. A tárca hangsúlyozta: a hulladék és a lomtalanítás elszállításának menete változatlan, a rendszer biztosítja a magyar családok zavartalan mindennapjait.
A 2023 júliusától működő új hulladékgazdálkodási rendszerben a Mol leányvállalata, a Mohu felel a gyűjtésért, szállításért és előkezelésért.
A minisztérium közleménye szerint továbbra is érvényben vannak a korábbi jogszabályok, a kommunális hulladék elszállítása kötelező, és a koncessziós társaság nem jogosult bírságot kiszabni. Kivételt csak rendkívül indokolt esetek jelenthetnek, például ha a kukát építési törmelékkel töltik meg.
Mindezzel azokra a hírekre reagált, amelyek szerint október 1-jétől új, országosan egységes szabályok lépnek életbe, amelyek komolyabb terheket róhatnak a háztartásokra. A sajtóban így például arról írtak, hogy
Az Energiaügyi Minisztérium azonban most tisztázta:
a vegyes hulladék gyűjtésével kapcsolatban továbbra is a 2015 óta hatályos jogszabályok vannak érvényben,
továbbá kiemelték, hogy a kommunális hulladékot ezek után is el kell szállítani a koncessziós szerződés alapján, ugyanis ez garantálja a magyar családok egészségének és környezetének védelmét.
A sajtóban megjelent hírekkel szemben a koncessziós társaság nem jogosult bírság kiszabására sem, és csak rendkívül indokolt esetekben – például ha a kommunális hulladékgyűjtő edény építési törmelékkel van megtöltve – szünetelteti a hulladékszállítást, ahogy azt korábban is tette. Ezért a lakosság és az önkormányzatok számára
semmilyen olyan változás nem várható, amely a mindennapi élet zavartalan működését veszélyeztetné.
A magyar kormány továbbra is elkötelezett, hogy biztosítsa a folyamatos és megbízható hulladékgazdálkodási szolgáltatást, és ezzel garantálja a magyar családok egészséges, tiszta környezetét – zárta közleményét a szaktárca.
Igazából nem is tüntettek a szemétszállítók – kiderült, mi történt valójában, reagált a Mohu
Elindult a szemétszállítás Budapesten, a tárgyalások a munkavállalókkal folytatódnak. A Mohu Budapest és a HVDSZ 2000 is optimista, de egyelőre még nem írtak alá megállapodást a felek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.