Egy ország sikeres és fenntartható felzárkózásának a belföldi megtakarítások mellett kulcseleme lehet a közvetlen külföldi működő tőke (FDI) bevonása. Hozzájárul az exportorientált növekedéshez, a termelékenység javulásához, illetve erősítheti a technológiai és tudástranszfert. A külső forrásbevonásnak ugyanakkor ára van – még a sokszor kedvezőnek tekintett FDI-forrásoknak is, ami a profitkiáramlás mellett az alacsony hozzáadott érték arányban is tetten érhető. Emiatt a közvetlen tőke bevonása során a mennyiségi jellemzők helyett kiemelt figyelmet érdemel az FDI minősége, hogy azok gazdaságfejlesztési célokat szolgáló, jól hasznosuló beruházásokat finanszírozzanak.
Az FDI-források jól hasznosítva kulcsszerepet játszhatnak egy gazdaság sikeres felzárkózásában. Korábbi és nemzetközi tapasztalatok alapján az FDI-források bevonásával elérhető hozzáadottérték-növekedés, innováció, technológia- és tudástranszfer a gazdasági felzárkózás egyik kulcstényezője lehet. A külföldi tőkebevonás előnyeinek kihasználása és kockázatainak minimalizálása érdekében azonban nem elegendő önmagában az FDI mennyiségére koncentrálni. A forrásbevonás vizsgálatakor az elérhető gazdasági előnyöket a költségekkel együtt szükséges mérlegelni.
A külföldi működő tőke a régió országaihoz hasonlóan Magyarországon is jelentős szerepet tölt be a gazdaság működésében.
Bár a külföldi tulajdonú vállalatok a hazánkban tevékenykedő cégek mindössze 2,2 százalékát teszik ki, a termelés több mint a felét adják. Az FDI-források fontos szerepet töltenek be a beruházások finanszírozásában is: a Magyarországra érkező közvetlen tőke az elmúlt 5 évben átlagosan a 4 százalékát tette ki. E források hasznosulásának értékeléséhez a mennyiségi jellemzők mellett fontos a minőségi ismérvek vizsgálata is. Az FDI-források az ipari és szolgáltató ágazatok széles körébe áramlanak, amelyek közül a vegyipar, az elektronika, a járműgyártás és a villamosberendezés-gyártás kiemelkedő. Ezek az ágazatok jellemzően alacsonyabb hazai gazdaságba való beágyazottsággal és magas importtartalommal termelnek, illetve az ipari villamosenergia- és földgázigény jelentős részét is ezek az ágazatok támasztják.
A jelentős mértékben exportra termelő külföldi tulajdonú vállalatok alacsony hazai hozzáadottérték-arányát mutatja, hogy a magyar kivitel alig több mint fele származik belföldi előállításból, ami EU-s összevetésben az egyik legalacsonyabb.
A külföldi vállalatok körében kevésbé jönnek létre hazai beszállítói hálózatok, így a magyar gazdasági szereplőkkel való kapcsolódás, a beágyazottság alacsony. Jellemzően magas importhányad mellett valósulnak meg a beruházásaik, és vélhetően az alapanyag-beszerzések is külföldről történnek, míg a hazai termelés végeredményét, a kész terméket külföldre értékesítik. A nemzetközi összevetésben is alacsony hazai hozzáadottérték-arány, illetve kicsi beágyazottság és magas importhányad az ország „összeszerelő üzem” jellegét erősíti.
Ágazati bontásban vizsgálva is látható, hogy a magasabb külföldi tulajdoni arány jellemzően alacsonyabb hozzáadottérték-tartalommal jár együtt.
A korábban említettek miatt azokban az ágazatokban, ahol magas a külföldi tulajdon aránya, jellemzően alacsonyabb a hazai hozzáadottérték-arány, míg azokban, ahol nagyobb hányadban tevékenykednek belföldi vállalatok, a hazai hozzáadott érték is magasabb.
Az olyan, magasabb képzettségű munkaerőt és fejlettebb technológiát igénylő ágazatok, mint az ingatlan, a szakmai és tudományos tevékenység, az infokommunikáció „hagyományosan” magas hozzáadott értékűek. Az ilyen ágazatokra építő gazdasági modell, a magasabb hozzáadott értékű iparágak súlyának növekedése elősegítheti a gazdasági felzárkózást.
A fenti gazdasági hatások mellett az FDI-finanszírozásnak közvetlen, a hazai jövedelem szintjében megjelenő költsége is van, ami a GDP–GNI közötti eltérésben ragadható meg.
A GDP és GNI közötti eltérés a GDP 3 százalékát tette ki az elmúlt 5 évben, vagyis a hazai szereplők rendelkezésre álló jövedelme (GNI) ennyivel maradt el a Magyarországon megtermelttől (GDP).
Az FDI-források közvetlen költségét a GDP–GNI közötti eltérés döntő részét vállalati profit jelenti, ami az elmúlt 5 évben évente átlagosan a GDP 4,4 százalékával csökkentette a hazai jövedelmet. A jövedelemegyenleg többi tétele összességében enyhén pozitív volt: a külföldre fizetett kamatkiadások mérsékeltek voltak, amelyet több mint ellensúlyozott az egy évnél rövidebb ideig külföldön munkát vállalók bérének és a döntően az EU-tól származó folyó transzfereknek a jövedelmet növelő hatása. A külföldi tulajdonú nem pénzügyi vállalatok profitrátája az elmúlt években átlagosan 10 százalék közelében alakult az FDI-állomány arányában. Az FDI-források másik, közvetettebb költségét azok a reálgazdasági haszonáldozatok jelentik, amelyek a magas importtartalomból, az alacsony hozzáadottérték-arányból, illetve munkaerőpiaci (elszívó és prociklikus) hatásaiból adódnak. Annak érdekében, hogy e közvetlen és közvetett költségek többszörösen megtérüljenek az innováción, a gazdasági felzárkózásra gyakorolt kedvező hatásokon keresztül, az FDI-források bevonásakor fontos a magas hazai hozzáadott értékkel működő magyar beszállítói kapcsolatokra építő ágazatok előnyben részesítése.
A fentiek miatt a mennyiségi célok helyett kiemelt figyelmet érdemel a gazdaságfejlesztési célokat leginkább szolgáló FDI célzott bevonzása.
A gazdasági felzárkózás szempontjából kiemelt jelentőségű a termelékenységet növelő, magas hozzáadott értékű termelést ígérő ágazatok és projektek priorizálása. Összességében a finanszírozásában – a belső megtakarítások és az EU-források mellett – a minőségi FDI beáramlása is kulcstényező, ami hozzájárul a termelékenységet és innovációt finanszírozó beruházások hatékony megvalósulásához, ezen keresztül pedig a sikeres és fenntartható gazdasági felzárkózáshoz.
