Menekülnek a nyugati autógyártók Oroszországból – írja a MarketWatch. A Volkswagen csoporthoz tartozó Audi, illetve Skoda úgy döntött, hogy leállítja a termelést kalugai, valamint nyizsnyij novgorodi gyárában.

Minden, a leállásban érintett alkalmazott rövidített munkaidőben dolgozik, és ennek megfelelő juttatást kap, amit a Volkswagen áll – közölte az autógyártó Twitteren.

A Mercedes szerdán közölte, hogy felfüggeszti a személygépkocsik és kisteherautók Oroszországba irányuló exportját, továbbá leállítja helyi gyártósorait. Hozzátették: továbbra is együttműködnek az ukrajnai beszállítókkal, és figyelemmel kísérik a háborús helyzetet.

A háború okozta válság a hazai gyártást is érinti. A Mercedes közölte, hogy az ellátásilánc-problémák miatt jövőhéttől módosított munkarendben működik tovább a gyártás a Sindelfingenben található üzemben.

Fotó: ALEXANDER LITVINENKO / AFP

A Mercedes-Benz haszongépjármű-üzletága, a Daimler Truck Holding AG szintén felfüggesztett minden üzleti tevékenységet Oroszországban. Egyben cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amik szerint alkatrészeket szállított az orosz Kamaz teherautógyártó katonai járműveihez. Leszögezték, hogy az kizárólag nem katonai teherautók számára történt szállítás. A Mercedes egyébként 15 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a Kamazban.

Sorra hagyják el a nyugati multik az orosz piacot

Disney, Nike, Apple – csak néhány példa az Oroszországból távozó nyugati világcégek közül.

„Kollégáihoz” hasonlóan járt el a luxusautókat gyártó BMW is, amely szintén leállított az oroszországi járműexportot, illetve az autóösszeszerelést a kalinyingrádi üzemben.

A francia Renault pedig logisztikai problémákra hivatkozva ideiglenesen bezárta Moszkva melletti üzemét.

Renault gyár Moszkvában Fotó: ALEXANDER NEMENOV / AFP

Az amerikaiak is kivonulnak

A General Motors is bejelentette, hogy csatlakozik európai társaihoz és felmutatja a stoptáblát az oroszországi számára – számolt be a CNN. A detroiti székhelyű autógyár szerint a leállás nem rengeti meg céget - hiszen a világszerte évente eladott 6 millió járműből az orosz piacra mindössze 3 ezer autó megy, ahol gyártást nem végez a vállalat.

A Ford is bejelentette, hogy határozatlan időre azonnali hatállyal felfüggeszti oroszországi tevékenységét – írja az UPI. Az amerikai autógyártó egyetlen oroszországi érdekeltsége a Sollers orosz autóipari céggel közös vállalkozás, amelynek keretében kizárólag kereskedelmi célra használt furgonokat állítanak forgalomba.

„A globális közösség részeként a Fordot mélyen aggasztja az ukrajnai orosz invázió, valamint az ebből eredő, a békét és a stabilitást fenyegető veszélyek. A jelenlegi helyzet arra késztetett bennünket, hogy újraértékeljük oroszországi tevékenységünket” – áll a gyártó közleményében.