Az Egyesült Államok bejelentette, hogy hivatalos kereskedelmi tárgyalásokat kezd Tajvannal

írja a BBC. A kétoldalú tárgyalások igen kockázatosak, hiszen a feszültség pattanásig feszült néhány héttel ezelőtt, amikor Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke látogatást tett a szigeten.

US House Speaker Pelosi Visits Taiwan
Fotó: Getty Images

„A tárgyalások első fordulója várhatóan az ősz elején lesz” – közölte az Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselői Hivatala. A megbeszéléseken a kétoldalú megkönnyítéséről, a digitális kereskedelemről és a korrupcióellenes normákról lesz szó.

Annak ellenére, hogy Kína agresszív erődemonstrációt tartott Tajvan közelében Nancy Pelosi látogatása miatt, az Egyesült Államok továbbra is kitart amellett, hogy Kínát megkerülve tartja a kapcsolatot a szigettel.

A 21. századi kereskedelemről szóló amerikai–tajvani kezdeményezésről először júniusban beszéltek a felek, most pedig jelezték, hogy sikerült konszenzusra jutniuk a tárgyalási feltételekről.

„Ambiciózus ütemterv megvalósítását tervezzük, ami elősegíti egy igazságosabb, virágzóbb és ellenállóbb 21. századi gazdaság felépítését” – mondta Sarah Bianchi, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének helyettese. Az Egyesült Államok és Tajvan között a kereskedelem 2020-ban majdnem 106 milliárd dollár volt.

HONG KONG, CHINA - AUGUST 03: A pro-China supporter steps on a defaced photo of U.S. House of Representatives Speaker Nancy Pelosi during a protest against her visit to Taiwan outside the Consulate General of the United States on August 03, 2022 in Hong Kong, China. Pelosi arrived in Taiwan on Tuesday as part of a tour of Asia aimed at reassuring allies in the region, as China made it clear that her visit to Taiwan would be seen in a negative light.
Fotó: Anthony Kwan / Getty Images

Annak ellenére, hogy hivatalosan az USA elfogadja az egy Kína elvet, mégis fenntartja a formális kapcsolatokat Tajvannal. Bár hangsúlyozzák, hogy ezek nem hivatalos kapcsolatok, mégis folyamatos például a fegyverszállítás az Egyesült Államok részéről a szigetre. Erre egyébként egy saját törvénye kötelezi az USA-t.

Peking értelemszerűen nem nézi jó szemmel a két fél kapcsolatát. Tajvant a saját részének tekinti, amelyet egyesíteni kell a szárazfölddel. Kína szerint az USA nem tartja tiszteletben az egy Kína elvet, és támogatja a sziget függetlenségét.

A tajvani konfliktus újraélezi a kínai–amerikai vámháborút

Joe Biden elnök csapata már hónapok óta birkózik a kínai importra elődje, Donald Trump hivatali ideje alatt kivetett vámok költségeinek enyhítésén, miközben megpróbálja megfékezni az egekbe szökő inflációt. Azonban a Tajvan körüli kínai hadgyakorlatok arra késztették a a kabinet tisztviselőit, hogy átgondolják a kínai vámokkal kapcsolatos politikájukat.

Csütörtökön egy kelet-ázsiai amerikai diplomata, Daniel Kritenbrink azt mondta, hogy Pekingen egyre nagyobb a nyomás, hogy határozott lépést tegyen az érdekei védelmében. Ez szerinte fenyegeti a Tajvani-szoros békéjét és stabilitását.

„Továbbra is higgadt, de határozott lépéseket fogunk tenni a béke és a stabilitás fenntartásáért, szemben Peking folyamatos erőfeszítéseivel, amelyekkel aláássa az USA és Tajvan között régóta fennálló politikai kapcsolatot” – mondta.

Brutális csiphiányt hozhat egy Kína–Tajvan-háború

Az éppen csak éledező csipgyártást is lenullázná a fegyveres konfliktus, biztosan kiesne a TSMC kapacitása.

A Kína és Tajvan között azért rossz a kapcsolat, mert a sziget önálló közigazgatási térségnek tartja magát, miközben Kína a saját területének tekinti a szigetet, és ragaszkodik hozzá, hogy egyesítse a szárazföldi területeivel. Tajvan saját alkotmánnyal és demokratikusan megválasztott vezetőkkel rendelkezik, és saját hadsereget is fenntart. Fegyveres ereje nagyjából 300 ezer katonából áll. 

Tajvant a világon csak kevés ország ismeri el önálló államként. A világ nemzeteinek túlnyomó része az egy Kína elvét fogadja el, de így is fenntart formális kapcsolatokat a szigettel. Az Egyesült Államok úgy Tajpej egyik legszorosabb szövetségese, hogy hivatalosan nincsenek diplomáciai kapcsolatai a szigettel. Ennek ellenére egy törvénye kötelezi arra az USA-t, hogy biztosítsa a sziget számára az önvédelemhez szükséges eszközöket.