Nemzetközi gazdaság

A hatalmas veszteség ellenére egyetért a benzinársapkával a Mol-vezér

A Mol csoport elnök-vezérigazgatója az Északi Áramlat kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a II. világháború óta nem akadt arra példa, hogy bármely ország alap-infrastruktúráját megtámadták volna Európában.

A 21. század nagy kihívása az energiahordozókhoz való hozzáférés lesz – mondta Hernádi Zsolt, a Mol csoport elnök-vezérigazgatója a XXI. Század Intézet Mozgásban Extra adásában. Hernádi Zsolt úgy vélekedett, hogy Európa nagyon súlyos problémákkal küzd az energiabiztonság terén, amit tovább súlyosbít az Északi Áramlat 1. és 2. gázvezeték ellen intézett szabotázsakció – írta az Infostart

Úgy véli, Európának új nyersanyagforrásokat kell keresnie, és intenzív versenyfutás várható Ázsiával az erőforrások szűkössége miatt. 

Az energiaintenzív iparágak áthelyezik majd tevékenységüket Európán kívülre. Súlyosbítja a helyzetet, hogy miután az európai államok vezetői nem tudnak annyi földgázt behozni, amennyire a kontinensnek szüksége lenne, ezért gázhiány is sújtja Európát, ennek következtében pedig például a műtrágyagyártás 70 százaléka már most leállt – emelte ki Hernádi Zsolt.

Focus On: The Duna Oil Refinery at Szazhalombatta, SZAZHALOMBATTA, HUNGARY - MAY 24: An employee stands on a cracking tower in the Duna oil refinery on May 24, 2022 in Szazhalombatta, Hungary. MOL Hungarian Oil & Gas Plc is a multinational Hungarian oil and gas company headquartered in Budapest, Hungary. The Duna (Danube) Oil Refinery at Szazhalombatta, near Budapest is one of the biggest refineries in the Eastern-Central region of Europe where Russian oil arrives to Hungary via the Friendship (Druzhba) oil pipeline. (Photo by Janos Kummer/Getty Images)
Fotó: Janos Kummer / Getty Images

A szankciópolitika következtében kialakult bizonytalanság nehéz helyzetbe hozza a Molt is, miután az összes térségbeli olajfinomító (Budapesten, Százhalombattán és Pozsonyban is) az orosz típusú kőolaj feldolgozására van kalibrálva. Hozzátette, hogy ezeknek a finomítóknak az átállítása 500-600 millió dolláros költséggel járna, ráadásul a különböző típusú olajok összekeverését olyan módon kellene megoldani, hogy a végeredmény minél inkább hasonlítson az orosz olajra.

Hernádi Zsolt úgy fogalmazott, hogy a Mol támogatja a benzinárstopot, annak ellenére is, hogy jókora bevételkiesést okoz a vállalat számára.

Elmondása szerint a Mol elkötelezett a fenntarthatósági irányelvek iránt, az olyan szolgáltatások, mint a Bubi, a Lime és a Limo is ide tartoznak. A napelemparkokba való mellett a Mol már az úgynevezett zöldhidrogén technológiáját is elkezdte tanulmányozni.

 

energiaválság energiahordozók Hernádi Zsolt északi-áramlat
Kapcsolódó cikkek