Nem csak az acél- vagy az alumíniumgyártásnak tesz be Európában az de megadhatja a kegyelemdöfést egy másik ősi helyi iparágnak is. A híres, jól menő európai divatházak kiterjedt beszállítói hálózatában működő cégek közül soknak a teljes üzleti modelljét borítja fel a költségek elszabadulása. Egyes országok hatalmas költségvetési támogatásokkal állítanak védernyőt ez ellen, mások azonban erre képtelenek – írta a The Wall Street Journal. Az amerikai lap a tengerentúlon is ismert olasz cégek problémáit emeli ki, Közép-Európa náluk nem érte el az ingerküszöböt.
Az orosz–ukrán konfliktus és a nemzetközi szankcióváltások által mélyített energiaválság több pofont is hozott az ágazat számára. Nemcsak az energiaköltségek nőttek többszörösükre, hanem felszökött az is, és megcsapolja a vásárlók pénztárcáját, de a szektor nagy cégei számára csapás az is, hogy el kellett hagyniuk Oroszországot.
A nagy cégeknek – mint a Gucci vagy a Hennes & Mauritz (H&M) – beszállító kis európai gyárak és műhelyek ezrei kerültek bajba az energiaköltségeik elszállása miatt az elmúlt egy évben. Az európai textil- és ruhaipar cégeit tömörítő Euratex adatai szerint sok textilgyártó már a költségeinek körülbelül a negyedét kényszerül az energia megvásárlására fordítani, szemben a korábbi 5 százalék körüli aránnyal.
Ehhez rendkívül nehéz alkalmazkodni, a vállalkozások széllel szemben… harcolnak. Az energiaellátók, attól tartva, hogy nem fizetik ki őket, gyakran bankgaranciákat követelnek tőlük, sőt gyakran több hónapos előre fizetést. Olaszországban, Európa legnagyobb minőségi textilgyártó államában sok vállalkozás panaszkodik arról, hogy már nem tudnak ahhoz hasonló energiavásárlási szerződéseket kötni, amelyek korábban megvédték őket a rövid távú áringadozásoktól.
A németnek van pénze rá, az olasznak nincs
A fájdalom át- meg átnyilall a teljes beszállítói láncon – írja az amerikai üzleti lap –, nem véletlen, hogy Olaszország – más dél-európaiakhoz hasonlóan – azt sürgeti, hogy az helyezzen ársapkát a földgáz nagykereskedelmi áraira. Németország és Hollandia ezt ellenzi.
Mindez illusztrálja, miért gerjesztenek feszültséget az uniós tagállamok közt az egyes országokban elhatározott hatalmas segélyprogramok az energiaválság sújtotta cégek és háztartások számára.
Németország például majdnem 300 milliárd euró értékű ilyen intézkedést jelentett be, a sztrájkkal megrengetett Franciaország pedig – ahol egyébként az európai átlagnál sokkal alacsonyabb az infláció – mintegy 100 milliárd eurót. Az olaszok azonban (a közép-európaiakhoz hasonlóan) ezt nem engedhetik meg maguknak, hisz náluk a teljes éves 150 százalékár rúg az államadósság, és a jövendő miniszterelnök, Giorgia Meloni rá is kényszerült, hogy megígérje, csínján bánik a költekezéssel.
A textilipar Európa-szerte mintegy 1,3 millió embert foglalkoztat.
Szeptember végéig a brüsszeli Bruegel kutatóintézet szerint Olaszország 59 milliárd eurót költött cégek és vállalkozások megvédésére az energiaválságtól, a teljes GDP-jének 3,3 százalékát. A németek és a franciák csak 2,8, illetve 2,9 százalékot, de összegben ez az olasznál sokkal nagyobb, 100 milliárd, illetve 72 milliárd euró volt.
Mindettől aztán furán kezdett el működni az európai közös piac. Jean-Francois Pierre Gribomont, az Utexbel NV textilcég elnöke arról számolt be a lapnak, hogy a belgiumi szövőgyára 193 eurót fizet megawattóránként, kétszer annyit, mint egy éve, Franciaországban azonban – ahol támogatást adnak –, 123 eurót fizet ottani üzemük, ami „csak” 50 százalékos emelkedés.
Miért van Európánk, ha mindenki azt csinálja, amit akar?
– tette fel a kölői kérdést Jean-Francois Pierre Gribomont.
Mindez nem azt jelenti, hogy a szektor német cégei nem kerülnek bajba az energiadrágulás miatt. A több mint másfél száz éves, autótextileket gyártó, 1900 főt alkalmazó bocholti Borgers például épp most jelentett csődöt.
Ebből elvándorlás lehet
A gyártók számára nem reális kiútnak tekinteni, hogy áthárítják a költségeket vásárlóikra. Egyrészt sokan több hónapra szóló szerződésekkel rendelkeznek nem növelhető árakkal, ha pedig mégis tudnának árat emelni, ez a divatcégeket és kereskedőket arra ösztökélheti, hogy elhagyják az energiakrízissel küszködő Európát.
Alberto Paccanelli, aki textilt gyárt Észak-Olaszországban, azt találta, hogy a júliusi gázszámlája 660 ezer euróra szökött fel. Egy évvel korábban még a 90 ezer eurót sem érte el.
Ami most energiafronton történik, az egész Európában térdre kényszerítheti az üzletágat, rengetegen kilátástalan helyzetbe kerülnek
– idézte az olasz üzletembert a WSJ.
Egyes kereskedők máris elkezdtek más országokból rendelni, például a törököktől, akiket a vágtató infláció rémpéldájaként szoktak emlegetni, viszont – Európától eltérően – továbbra is kapják az olcsó orosz olajat és gázt. Az olasz Enrico Gatti, aki a Zarának, a H&M-nek és másoknak szállít gyapjútermékeket a toscanai Prato környékén lévő üzeméből, arról számolt be a lapnak, hogy a megrendelései a vevők elpártolása miatt 50 százalékkal estek az idén.
„Ha nincsen egy másik ingem, attól még nem dől össze a világ, csakhogy a divatipar szorosan összefonódik az olyan elengedhetetlen termékek gyártásával, mint a műszaki és orvosi textilek, amelyeket például légszűrőkhöz, szélturbinákhoz, autógumikhoz használnak” – figyelmeztetett Dirk Vantyghem, az Euratex főtitkára.
Ha az a kérdés, ki nyúlhat legmélyebben zsebébe a segélyezéshez, az a válasz, hogy nyilván a németek – ismerte el Michael Engelhardt, a berlini Textil+Mode kereskedelmi szövetség feje. Ez azonban még így sem fenékig tejföl. Ugyanis a divatipar más ágazatokkal áll versenyben a támogatásokért, és ha netán odáig romlik a helyzet, hogy porciózni kell a gázt, egyáltalán nem biztos, hogy nem marad alul például az üveg- és a fémiparral szemben.
Nem terjed ki a WSJ egyébként igen alapos anyaga Közép-Európára, ahol elméletileg kétféle hatás is jelentkezhet. A negatív, vagyis az ágazat leromlása az emelkedő költségek miatt, illetve esetleg az, hogy egyes nyugati cégek ide helyeznek át termelést. A negatív hatásokat súlyosbítja, a pozitívat pedig ki is küszöbölheti, hogy a régió költségvetései nem képesek állni a támogatási versenyt a gazdagabb nyugati országokkal.
A baj, ha jön, valamelyes késéssel érkezhet. Romániában például, ahol vágtatnak a vállalatok költségei, az átlagos éves termelői árindex 53 százalék volt augusztusban. Miközben megháromszorozódtak az energiaköltségek, a textiliparban mindössze 8,4, a bőriparban 7,8, a ruhaiparban 6,3 százalék volt az éves emelkedés, és nem tudni, milyen következményekkel járhat később a kimeneti árak lefojtása.
