Bár 2021-hez képest nőttek a jegyeladások, a filmgyártók a mozikban és a streamingszolgáltatóknál sem értek el kirobbanó sikereket. Kevesebb a film, kevesebb a néző, és teljes piacok tűntek el hónapokra, ami alacsonyan tartotta a stúdiók bevételeit – írta a The Wall Street Journal.

Popcorn in Theater Aisle, üres mozi, mozi, bukás, popcorn
Fotó: Ghislain & Marie David de Lossy / Getty Images

Az amerikai Comscore médiaelemző szerint a széles körben, azaz kétezer moziban több héten át vetített filmek idén karácsonyig 7,23 milliárd dollár bevételt termeltek Észak-Amerikában. 

Az év egészében a jegybevételek várhatóan 7,35 milliárd körül alakulnak majd.

Bár a jegybevételek 68 százalékkal nőttek 2021-hez képest, még mindig jelentősen elmaradtak a világjárvány előtti szintektől, amikor a stúdiók éves átlagban 11 milliárd dollárt könyveltek el.

Az iparág vezetői és az elemzők szerint a legnagyobb probléma a kínálat hiánya, ugyanis a koronavírus miatt bevezetett korlátozások lelassították a forgatást, és idén kevesebb film készült, ami kevesebb eladott jeggyel párosult. A mozilátogatási kedv is csökkent, s bár a járványhelyzetnek vége, az érdeklődők nem tértek vissza a filmszínházakba.

„Még nem vagyunk túl a Covid-ködön. Most is torlódással küzdünk a filmgyártásban, az animáció és a vizuális effektek terén hatalmasak az elmaradások, és több film is volt, amelyet egyszerűen nem tudtunk bemutatni. Emellett a nagy kasszasikereken, zsánerfilmeken és néhány családi darabon kívül nem hiszem, hogy a közönség teljesen visszatért volna a mozikba” – mondta Brian Robbins, a Paramount Pictures vezérigazgatója, akinek a Top Gun: Maverick című filmje az év legnagyobb sikere volt 719 millió dolláros észak-amerikai és 1,49 milliárd dolláros nemzetközi bevétellel.

The Royal Film Performance & UK Premiere of "Top Gun: Maverick"
A Top Gun: Maverick sztárja, Tom Cruise a film bemutatóján.
Fotó:  Gareth Cattermole / Getty Images for Paramount Pictures

A Comscore szerint 2022-ben mintegy 71 hollywoodi film kapott széles körű bemutatót, az átlagos jegybevétel pedig 102 millió dollár volt. A piacot néhány stúdió uralta, amelyek több kasszasikert is elkönyvelhettek.

A Disney, beleértve a 20th Century Studios és a Searchlight Pictures leányvállalatait is, karácsonyig összesen 1,84 milliárd dollárral került az első helyre,

a Marvel szuperhősfilmjei, a Thor, a Doctor Strange és a Fekete Párduc 2., valamint az új Avatar bemutatása is szép bevételt hozott, s a médiabirodalom be tudta foltozni az idei év veszteségeit.

A második helyen a Universal Pictures áll, amely 2022 egyik legeredményesebb stúdiója volt. Összesen 36 filmet mutatott be, amelyek 1,6 milliárd dollárt hoztak a konyhára, a Jurrassic World: Dominion és a Minyonok: Gru felemelkedése az idei év legsikeresebb filmjei közé tartoztak.

A Universalt a Paramount (1,3 milliárd dollár), a Warner Bros. Pictures (934 millió) és a Sony (854 millió) követte. A Warner Bros. összbevételét, amely mindössze kilenc, széles körben forgalmazott filmből származott, nagyrészt a top 10-ben szereplő The Batman (369 millió dollár) és a Black Adam (168 millió) című szuperhősfilmek adták.

Továbbra is bevált franchise-okon alapuló filmek biztosítják a legmegbízhatóbb bevételi forrásokat, de más műfajok, például a romantikus vígjátékok és a horrorfilmek is jól teljesítettek, különösen, ha nagy mozisztárok voltak a főszereplők.

Fotó: John MacDougall / AFP

A nagy filmstúdiók még mindig alkalmazkodni próbálnak a streamingszolgáltatások terjedéséhez, amelyek a világjárvány idején óriási népszerűségre tettek szert. A piacot uraló Netflix után több stúdió is elindította a saját szolgáltatását, a Disney Plus, az HBO Max, valamint a Hulu is sikeres évet zárt, és több filmjük is volt, amelyeket kizárólag online forgalmaztak.

Hollywood egyik legnagyobb vesztesége a kínai piac elvesztése volt, amely a világjárvány előtti években a nemzetközi filmbevételek jelentős részét biztosította. A zéró-Covid bevezetése óta azonban a mozik kiürültek, a korlátozott kínai interneten pedig az online streaming sem tudott elterjedni. Bár a világ második legnagyobb gazdasága most bejelentette az újranyitást, a rekordméretű fertőzési hullám miatt ez a piac még egy ideig zárva marad az amerikai filmgyártók előtt.

A foghíjas kínálat és a filmek lassú bemutatása megnehezítette a piac számára, hogy 2022-ben behozza a lemaradását. A 2023-as kilátások sokkal fényesebbek, a hónapról hónapra tervezett, egyenletesen elosztott filmek sorozata teljesíthető ütemtervet tesz lehetővé, ami a nézők számára is biztosítja a szélesebb választékot. Ez jó hír lesz a mozitulajdonosoknak is világszerte

– mondta Paul Dergarabedian, a Comscore vezető médiaelemzője.