Hiába csökken a német infláció, ha emelkednek a bérek: tartós marad az EKB szigora
Márciusban a német infláció a 7,3 százalékos várakozásoknál kisebb mértékben 7,4 százalékra csökkent az előző év azonos időszakához képest, a februárra kimutatott 8,7 százalékról. Ugyanakkor a maginfláció veszélyesen ragadós tendenciát mutatva februárban 5,7 százalékra emelkedett az egy hónappal korábbi 5,6 százalék után, s csak remélni lehet, hogy márciusban enyhült. Ez azt jelenti, hogy az energia- és az élelmiszerárak csökkenését kiszűrve, az alapvető inflációs folyamatok továbbra sem változtak. A maginfláció 2022 júniusa óta folyamatosan emelkedik Németországban, akkor 3,3 százalék volt.

Fotó: Shutterstock
„A német és az európai infláció immár nem kínálati, hanem keresleti kérdés” – kommentálta a helyzetet az ING még a hivatalos összesítés előtt, de már a tartományi adatok ismeretében. A német munkaerőpiac feszes, így az erős szakszervezetek viszonylag sikeresen képesek bérköveteléseiket érvényesíteni.
A közszolgálati szektorban például visszautasították a munkaadók az idén és jövőre is 6 százalékos éves átlagos emelésre vonatkozó javaslatát.
Elemzők attól tartanak, hogy az infláció így öngerjesztő folyamattá válik. „Azt kell feltételeznünk, hogy a helyhatóságok kénytelenek lesznek például a szemétdíjat vagy az egészségügyi szolgáltatások árát is emelni, hogy ki tudják fizetni megnövekedett bérköltségiket” – mondta Christian Schulz, a Citi közgazdásza.

A megugró bérek egyben a maginfláció ragadósságát is eredményezetik – erre jut az ING elemzése is, attól tartva, hogy ár-bér spirál alakul ki az eurózóna legnagyobb gazdaságában.
„Az EKB így kénytelen lesz még a nyáron is folytatni kamatemelési ciklusát, majd ezt követően hosszabb ideig magasan tartani az irányadó kamatot”
– írták.
Az energiaárak növekedési üteme 3,5 százalékra lassult a februárra kimutatott 19,1 százalékról, viszont az élelmiszerárak növekedési üteme 22,3 százalékra gyorsult az egy hónnapal korábbi 21,8 százalékról. A maginfláció ragadósságára utal, hogy a piaci szolgáltatások ára a februári 4,7-ről márciusra 4,8 százalékra gyorsult.


