
Kína-függővé válik a Saudi Aramco, sorra jelenti be új projektjeit
Olajfinomító és vegyi üzem megépítéséről írt alá szándéknyilatkozatot a Saudi Aramco kínai partnerével, a Panjin Xicheng ipari csoporttal. Az észak-kelet kínai Pandzsin városában 12,2 milliárd dolláros beruházásban kialakítandó komplexum a tervek szerint 2026-ban kezdi meg működését, és célja a távol-keleti ország dinamikusan növekvő üzemanyag- és műanyagipari igényeinek kielégítése. A finomítót napi 300 ezer olaj hordó feldolgozására méretezik, a krakkoló üzemben pedig évi 1,65 millió tonnányi etilént állítanak elő, kétmillió tonna para-xilol társaságában.

Fotó: Mohammed Al-Nemer / Bloomberg via Getty Images
A legutóbbi adatok szerint Kína a para-xilol-termelési kapacitása 14 millió tonna/év volt, a globális kínálat több mint negyede hozzájuk fűződik. Ennek képest komoly importra szorulnak, hiszen a globális kereslet közel 60 százalékát is hozzájuk kötődik. Az építkezést a második negyedévben, a szükséges engedélyek beszerzése után indítják.
A finomítóban napi 210 ezer hordó szaúdi olajat dolgoznak fel. Arról nincs hír, hogy a 90 ezer hordónyi többi olaj honnan érkezik.
Mivel a szaúdi és az orosz olaj fajták közötti minőségi különbségek jelentősek, szinte kizárt, hogy a ma még diszkontáron beszerezhető orosz olajat társítanának a szaúdihoz.
A Huajin Aramco Petrochemical Company (HAPCO) névre keresztelt kínai–szaúdi vegyesvállalat többségi, 51 százalékos tulajdonosa a hadászati felszereléseket gyártó kínai Norinco csoport, az Aramcónak 30, a Panjin Xinchengnek pedig 19 százaléka lesz.
Arra semmilyen magyarázat sincs, hogy egy ilyen hatalmas projektet miért egy fegyvergyártónak kell a nevére vennie.
A kínai Norinco a Politico értesülései szerint drónok, kézfegyvereket és golyóálló mellények szállításával támogatja Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját. A cég Magyarországon is jelen van. Pisztolyait 200 ezer forint környékén lehet beszerezni egyes fegyverkereskedőknél.

Fotó: Li Rongrong / Imaginechina via AFP
A tavalyi évet gigantikus, 161 milliárd dolláros nyereséggel záró Saudi Aramco számára a kínai kapcsolatok ápolása egyre fontosabb. A cég vezetői vasárnap ipari, pénzügyi, energetikai és kutatási területeken írtak alá együttműködési szándéknyilatkozatot Kanton tartomány illetékeseivel – írja a Reuters. Kanton az utóbbi időben rendkívül felkapottá vált a nyugati vegyipari társaságok részéről, nemrég a német BASF és az amerikai Exxon Mobil is nagyszabású beruházási tervekről számolt be innen.
A pandémiát megelőzően a Saudi Aramco két kínai befektetéséről is hírt adott. Egyrészt Csöcsiang tartománytól 9 százalékos részesedést vásárolt az ország legnagyobb, napi 800 ezer hordó olaj feldolgozására képes finomítójában, a Zhejiang Petrochemical Corp.-ban, másrészt a Shandong Energyvel kötött olajszállítási és a vegyi anyagok kereskedelmét érintő megállapodást, amelynek a hátterében egy ugyanolyan komplexum megépítése húzódhat, mint a most bejelentett pandzsini projekt.
De északabb tájakon is aktívak a szaúdiak. A dél-koreai Ulszan kikötővárosában lévő saját, S-Oil nevű leányvállalatuknál 7 milliárd dollár értékben építenek petrolkémiai anyagokat gyártó üzemet a meglévő olajfinomítójuk szomszédságában.
Visszatérve Kínába, a Saudi Aramco elnök-vezérigazgatója, Amin Al Nasser egy pekingi fejlesztési konferencián vasárnap bejelentette, hogy az olajtermelő kapacitásukat 2027-re napi 13 millió hordóra növelik, ennek köszönhetően hosszú távon szállításaikkal megbízható partnerként erősíteni fogják Kína energiabiztonságát.
Az Aramco célja, hogy komplex energetikai és vegyianyag-gyártó vállalattá váljon, és élen járjon az alacsony szén-dioxid-kibocsátású termékek gyártásában is
– hangoztatta Nasser, aki szerint ennek az eléréséhez a Kínával közös stratégiai partnerségek és projektek nagymértékben hozzájárulnak – írja a Saudi Gazette.
Kérdés, mit szól a Saudi Aramco kínai nyomulásához az ország legnagyobb finomító-társasága, a China Petroleum & Chemical Corp., azaz a Sinopec. A cég a hétvégén publikálta a 2022-es éves jelentését, amelyben a megelőző évinél 6,9 százalékkal kisebb, 9,65 milliárd dolláros adózott nyereséget mutattak ki, a pandémia nyomában visszaesett keresletet okolva a profithalmozásról szóló iparági trendből kilógó teljesítményéért.

Benzineladásaik 11, repülőgéphajtóanyag-értékesítésük pedig 18,4 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól, míg a vegyipari értékesítésükben 18,1 százalékos volt a visszaesés. Az orosz–ukrán háború következményeként kurrens cikké vált gázolajból viszont 4 százalékkal többet tudtak eladni – főleg exportra.
Azért annyira nem búslakodnak a Sinopecnél, hiszen a magas olaj- és gázáraknak köszönhetően így is az utóbbi tíz év harmadik legjobb eredményét szállították.
S a gazdaság pandémiát követő gyors visszapattanása miatt erős év előtt állnak, bár az állami olajtársaság termelőkapacitásait gyakorlatilag szinten tartja ami a kőolaj esetén napi 767 ezer, földgáznál pedig éves szinten 36 milliárd köbmétert jelent.
A finomítói kapacitásukat viszont 3,3 százalékkal, 5 millió hordóra növelik, azaz az iráni, arab és orosz behozataluk növelésére készülnek, kihasználva ez utóbbi, nemzetközi szankciók alatt álló ország kiszolgáltatott helyzetét. A Sinopec az idén a tavalyinál 12 százalékkal kevesebbet, 24,1 milliárd dollárt költ beruházásokra és fejlesztésekre.




