Szembevitorlázik az MNB-vel Svédország, bele a recesszióba

Egyedül Svédország számára jósolt gazdasági visszaesést az idén téli előrejelzésében az Európai Bizottság, a svéd jegybank szerdai ülésén mégis a kamatok felemelésére kényszerült, egy nappal azután hogy a Magyar Nemzeti Bank első közép-európaiként megkezdte a kamatcsökkentéseket . Várhatóan az Európai Központi Bank (EKB) is tovább emel majd, ez azonban nem vigasz a svédeknek, akiknél a régiónkhoz hasonlóan durván csökkent a háztartások fogyasztása, ráadásul recesszió jön, mégis szigorítani kell.

A svéd Riksbank a közép-európaiakhoz képest jókora, majdnem egyéves késéssel kezdte a kamatemeléseket az infláció ellen küzdve, csak egy évvel ezelőtt szakadva el a zéró, vagy negatív kamatok majd egy évtizedes időszakától (az EKB hozzájuk képest is késéssel indult). A svéd korona gyengült a kamatemelési döntés után – pedig Erik Thedéen, a Riksbank elnöke erősíteni szeretné –, mert kiderült, hogy a kamatdöntő testület két tagja is kisebb emelést szeretett volna, bár az árfolyam azért nem hódított csúcsokat. Túl nagy erősödés nem is tenne jót a svéd gazdaságnak, amelynek a gyengélkedése nagyon megnehezíti a jegybankelnök próbálkozásait a korona erősítésére, akár verbális intervenciókkal.

Keddi döntésükkel a stockholmiak újabb 50 bázisponttal, 3,5 százalékra tornászták fel az irányadó repókamatot. Hosszadalmas elemzést igényelne, miért sokkal kisebbek a nyugati gazdaságok kilengései inflációban és kamatokban a feltörekvő közép-európaiaknál, mindenesetre ezek pont ugyanannyira fájhatnak az ottani háztartásoknak, mint az ittenieknek.

Kiváló példa erre Svédország. A Riksbank fő kamata jóval az MNB 13 százalékos alapkamata alatt van. (Az MNB nem ezt, hanem a kamatfolyosó felső szélét hozta lejjebb első lépésként.) A svéd éves infláció 10,6 százalék volt márciusban, jóval fölötte a 25,2 százalékos magyar rátának. Ahhoz, hogy a svéd infláció 2 százalék körül stabilizálódhasson jövőre – a 2023-ra várt átlagos 8,9 után –, a Riksbank közleménye szerint további 25 bázispontos emelésre lesz szükség júniusban, vagy szeptemberben.

A 3,75 százalék közép-európai szemmel még mindig alacsonynak tűnik, a svéd gazdaság azonban már az előző emeléseket is megérezte. Ezt a közlemény meg is jegyzi, és 0,7 százalékos visszaesést jósol a hazai össztermékben 2023-ra, és szinte stagnáló teljesítményt – 0,2 százalék növekedést 2024-re.

A GDP-számítások elméleti spekulációnak tűnnek, az érzékelt fájdalmat sokkal jobban szemlélteti, hogy a februári adatok szerint 9,4 százalékkal esett a kiskereskedelmi forgalom Svédországban az egy évvel korábbihoz képest, és a zuhanás mértéke az ősz óta hónapról hónapra nagyobb.

Ehhez hasonló mértékű visszatáncolást a közép-európaiak is megéltek, ahogy az infláció megrendítette a keresetet, csakhogy a régiónkban ezt sokévnyi dinamikus növekedés előzte meg, aminek csak egy része veszett el. A svédek azonban legalább harminc éve nem láttak ilyen romlást az életszínvonalukban, és miként nálunk is, ott is az infláció az alacsonyabb jövedelműeket érinti a legkeményebben.

Felvetődhet a kérdés, hogy lehetséges ez, amikor az infláció náluk sokkal alacsonyabb, mint a közép-európai országokban. A válasz: a drágulás hatását mindig ahhoz kell mérni, emelkednek-e a bérek is, és mennyivel. Bármennyire fáj is nekünk a drágulás, az elnyúló inflációs időszak, a bérek emelkedése a régiónkban jobban kompenzálta az áremelkedéseket, mint Nyugat-Európa jó néhány országában. A svédeknél például az elmúlt egy évben a magas infláció ellenére a feldolgozóipari bérek nemigen emelkedtek.

Pár ezer kilométerrel arrébb a brit lapok például hosszadalmasan hozták Huw Pill, a brit jegybank főközgazdászának keddi figyelmeztetését: a briteknek el kell fogadniuk, hogy szegényebbek lesznek, különben – ha azt követelik, hogy a béreik kövessék az inflációt – sose fognak megszabadulni a magas inflációtól, az eredmény pedig ugyanaz lesz: szegényedés.