Miközben a hazai kormányzati szándék alapján Magyarország igyekszik hidat képezni a nyugati autó- és a keleti akkumulátor-gyárak között, az elektromos autózás nyomában már ott a következő lehetséges csodafegyver: a hidrogén. Amíg biztató eredményekről érkeznek beszámolók, és vannak ambiciózus európai tervek, addig akad néhány szkeptikus megjegyzés is, mindezek tetejébe pedig nagy kérdés, hogy egyáltalán mennyire zöld a hidrogén, és főleg milyen veszélyeket rejthet magában.
Fotó: Remko De Waal / AFP
Ott vannak mindjárt a németek… Áprilisban a saját szemünkkel láttuk, amint a Siemens bemutatta a legújabb fejlesztését, a H2goesRail projekt keretében megalkotott hidrogénvonatot. Ezt a helyi Digitális és Közlekedési Minisztérium 13,74 millió euróval (5,3 milliárd forinttal) támogatja a hidrogénüzemű és üzemanyagcellás technológiák nemzeti innovációs programján keresztül, és lesz haszna, mert a Németországban szóba jöhető destinációktól függően 520 tonna károsanyag-kibocsátás is megspórolható így.
A németek ráadásul összeálltak az óceánig vezető úton található nemzetekkel, így Francia- és Spanyolországon keresztül Portugáliából juthatnak hidrogénhez a H2Med-projektben,
ezáltal az éves szükségleteinek 10 százaléka, mintegy kétmillió tonna zöldhidrogén érkezhet az Ibériai-félszigetről az európai energiapiacra.
Mit gondol az Európai Bizottság?
Vasúti megoldások tekintetében már idehaza is alakul a verseny, a Siemens mellett ugyanis az Alstom és a Stadler is konzultált a MÁV-val, „egy házzal odébb” pedig a Gebrüder Weiss tesztelt hidrogénmeghajtású teherautót az utakon.
Sőt, nemcsak világszerte – persze főleg Kínában –, hanem már itthon is létesült töltőállomás.
Fotó: Mónus Márton / MTI
Mégis, amikor az Európai Számvevőszék közelmúltbeli, e-autózásról és a szükséges akkumulátorokról készült jelentését tárgyalták, szóba került a hidrogén is, amiért a testület nemigen lelkesedett.
Az Európai Bizottság erre is figyel, de még nem tartunk ott. A 2035-ös célok eléréséhez a bizottság az elektromos autókra fogadott nagy tételben, mert a hidrogénes technológia még nem annyira fejlett, hogy alapozhassunk rá
– nyilatkozta az ellenőrzést vezető számvevőszéki tag, Annemie Turtelboom, előrebocsátva, hogy a hidrogénről is készül a testület jelentése, jövő év közepére várhatjuk.
Akadnak viszont dolgozatok, amely már elkészültek.
Mennyire ambiciózus a magyar stratégia?
A Roland Berger tanácsadó cég például közölte: a zöldhidrogénpiac értéke 2030-ra globálisan elérheti az 500 milliárd eurót (191 ezermilliárd forintot), hiszen minden olyan szektorban keresett, amelyben magas a szén-dioxid-kibocsátás, így például a vegyiparban, az acélgyártásban, a légi közlekedésben és a hajózásban használt szintetikus üzemanyagok előállításához is kulcsfontosságú.
Csakhogy a technológia egyelőre drága, ezért a különféle előállítási módok közül sokszor nem a leginkább környezettudatos győz, ezzel pedig elértünk a fő kérdéshez, a hidrogén potenciális veszélyeihez.
Fotó: Mónus Márton / MTI
Lóránt Anna okleveles környezetgazdász és környezetgazdálkodási agrármérnök, a Environmental Defense Fund Europe szakpolitikai elemzője a Másfél fok klímakutató intézetnél megjelentetett tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy
a kicsi, szivárgásra erősen hajlamos molekula az éghajlatváltozás szempontjából hasonló veszélyeket rejt magában, mint a metán, ha gondatlanul járnak el vele.
Hozzátette: a nagyobb szivárgásokat folyamatosan ellenőrzik és azonnal kijavítják, a kisebb és közepes szivárgások viszont nagyrészt észrevétlenek maradnak, mivel nem jelentenek biztonsági kockázatot. Megjegyezte, az Európai Unió az aggályok és nehézségek dacára eurómilliárdokat költ a hidrogénre: a REPowerEU projektben előirányzott 10 millió tonna hazai megújuló hidrogéntermelés eléréséhez a beruházási igényt 335–471 milliárd euróra (128–180 ezermilliárd forintra) becsülik, az EU hidrogénbankján keresztül 3 milliárd eurót (1146 milliárd forintot) költenek a piac felfuttatására.
A Magyarországon létező Nemzeti Hidrogénstratégia bizonyítja, hogy hazánknak is kiemelten fontos e technológia:
idehaza évente mintegy 160 ezer tonna hidrogént állítanak elő teljes egészében szén-dioxid-leválasztás nélküli földgázból (ez a szürkehidrogén), 2030-ra viszont ennek 20 százalékát már alacsony szén-dioxid-kibocsátással (kék- és zöldhidrogén) kellene produkálni, 2040-re pedig teljesen meg kellene szüntetni a szürkehidrogén-termelést.
A szakértő ugyanakkor figyelmeztetett: a hidrogén csak látszólag klímabarát, mert habár valóban nem bocsát ki szén-dioxidot, de ha elégetik vagy üzemanyag-cellában használják, akkor erős, közvetett melegítő hatása van, ha pedig a légkörbe kerül, kémiai reakciók láncolatán keresztül növeli más üvegházhatású gázok, például a metán, az ózon és a vízgőz mennyiségét.
Mindezek tetejébe az értékláncban akár 10 százalék is elveszhet a szivárgás miatt, amit ha nem oldunk meg, akkor a legrosszabb esetben le is nullázzuk a jótékony hatásokat. A tanulmány legijesztőbb feltételezése, hogy a legújabb tudományos eredmények szerint a hidrogén húszéves távlaton negyvenszer erősebb lehet a hő megkötésében, mint a szén-dioxid, ami a nyolcszorosa a korábban gondolt értéknek.
Még sincs minden veszve.
Mit tanulhatunk a metántól?
A környezetpolitikai elemző kiemelte: habár a rendszerekben létező szivárgás megtalálására még csak fejlesztik a szenzorokat, ha megvan a probléma helye, a megoldás már pofonegyszerű, az első számú opció a szelepek és tömítések meghúzása.
„A földgázrendszerek metánkibocsátásának csökkentéséből sok mindent megtanultunk, ami a hidrogénre is alkalmazható. E tudás hasznosítása segíthet, hogy a még gyerekcipőben járó hidrogénipar felfuttatásába fektetett eurómilliárdok meghozzák a kívánt éghajlati előnyöket” – összegzett Lóránt Anna.
