Nemzetközi gazdaság

Borrell: a humanitárius katasztrófa elkerülése a tét Gázában

Borrell szerint kulcsfontosságú a segélycsomagok eljuttatása. Az uniós külügyminiszterek a diplomáciai rendezést szorgalmazzák.

Az a legfontosabb most, hogy felhívjuk a figyelmet a humanitárius segélyek eljuttatásának fontosságára a Gázai övezetbe – jelentette ki az külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Luxembourgban hétfőn. Josep Borrell a tagállamok külügyminisztereinek tanácsülését megelőzően kiemelte, hogy fel kell lépni a túszok szabadon bocsátásáért, mindent meg kell tenni a kialakult helyzet elmérgesedésének elkerüléséért. Elmondta, hogy tűzszünetre van szükség, újra meg kell teremteni a politikai békefolyamat folytatásának feltételeit, de mindenekelőtt lehetővé kell tenni a humanitárius segítség bejutását a Gázai övezetbe.

Fotó: Frederick Florin / AFP

Borrell felhívta a figyelmet arra, hogy békeidőben száz vagy annál is több humanitárius segélyszállítmány indul Gázába naponta, most, a háborús időben mindössze huszonnyolc, ami egyértelmű, hogy nem elegendő. A főképviselő kijelentette, hogy a segítségnyújtás és az alapvető szolgáltatások biztosítása elengedhetetlen, hiszen víz és elektromos áram hiányában a kórházak épphogy csak működni tudnak. Ezért is fontos ezen alapvető szükségletek szavatolása a lakosság számára.

Fontos, hogy az agresszió során ugyanolyan mélységes aggodalmat tanúsítsunk minden egyes civil áldozat miatt

– fogalmazott Borrell, majd hozzátette, hogy a palesztinok szintén áldozatai a Hamász iszlamista terrorszervezet tevékenységének.

A spanyol politikus szerint ugyanakkor nem szabad megfeledkezni Ukrajnáról sem, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy Oroszország ukrajnai agressziója során kihasználja a Közel-Keleten kialakult helyzetet.

Izraeli háború: a digitális térben is óriási összecsapások alakultak ki

Sok hekkercsoport száll be a háborúba mind a két oldalon. A háború során kialakuló káosz ráadásul kiváló táptalaja az álhíreknek, és sok szereplőnek a célja a zűrzavar fokozása.

Annalena Baerbock német külügyminiszter érkezésekor azt mondta, hogy a legfontosabb a béke és a biztonság szavatolása úgy az izraeliek, mint a palesztinok számára. Németország és az Európai Unió szolidaritását fejezi ki Izraellel, és megtesz mindent az emberi szenvedések enyhítéséért a gázai területeken. Szerinte nem lehet elkerülni a humanitárius katasztrófát, ha így folytatódik a terrorizmus Gázában. Éppen ezért tartja létfontosságúnak a terrorizmus elleni küzdelem erősítését és a kétmillió gázai szenvedésének enyhítését.

Csak akkor lehet eredményt elérni, ha már a mai napon tettekre váltjuk az elhatározásokat a gázai biztonság és a régió szabadsága érdekében a nemzetközi szereplőkkel közösen

– fogalmazott a német külügyminiszter.

Olasz kollégája, Antonio Tajani érkezésekor az eszkaláció elkerülésének fontosságára hívta fel a figyelmet, és a fegyverhasználat leállítására szólít fel. A tárcavezető úgy véli, hogy a Hamásznak nem engedhető meg, hogy azt tegyen, amit akar. Szavai szerint enyhíteni kell a feszültségen, véget kell vetni a Hamász és a Hezbollah fegyveres csoportok rakétatámadásainak. Kijelentette, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, de ennek arányosan kell történnie, nem sújthatja válogatás nélkül a gázai polgári lakosságot.

Tajani szerint annak is fennáll a veszélye, hogy a konfliktus Izraelen és Gázán túl is elterjed, de erőfeszítések folynak annak biztosítására, hogy ez ne váljon valósággá.

Mindannyian, az Egyesült Államok és az Európai Unió a diplomáciai úton ezen dolgozik, és Olaszország is vezető szerepet vállalt ebben. A cél az, hogy elkerüljük a Közel-Kelet lángra lobbanását

– jelentette ki az olasz külügyminiszter.

 

Gázai övezet izraeli háború Izrael Európai Unió agresszió
Kapcsolódó cikkek