Bármerre tekerjük is képzeletbeli földgömbünket, szinte mindenhol háborúkat találunk. A konfliktusoknak pedig a nyilvánvaló helyi következményei mellett hosszabb távú és messzire elérő káros hatásai vannak.
Alapvetően a kockázat attól függ, hogy a fegyveres konfliktusok mennyire eszkalálódnak. Nem kell persze azonnal világháborúra gondolni. Ha például a nemrég kirobbant izraeli háborút nézzük, amely mostanáig nagyrészt a Gázai-övezetre korlátozódott, csak mérsékelt hatással van az olajárra.
Az olajpiacon persze feszülten figyelik a fejleményeket, ha ugyanis a helyi háború regionális, közel-keleti konfliktussá válik, akkor az már a globális gazdaságra is nagyobb hatással lenne, első körben persze az olajár lőne ki, ami azonnal inflációt gerjesztene, és visszafogná a potenciális növekedést is.
Egy viszonylag kis esélyű pesszimista forgatókönyv szerint ha Irán – Izrael ősi ellensége és a Hamász bankára – is beszáll a háborúba, akkor azonnal 150 dollárra emelkedik a hordónkénti olajár, ami hasonló az 1990–91-es Öböl-háború idején tapasztalthoz. Ez a jövő évi globális növekedést 2,7 százalékról, 1,7 százalékra húzná le, ami mintegy 1000 milliárd dollárral csökkentené a kibocsátást.
Ukrajna: gazdasági zuhanás
Az orosz invázió hatásai pusztítók Ukrajnában: idén a gazdaság 27 százalékos recesszióba került a háború előtti szinthez képest, de Oroszországot is sújtják a szankciók. Ennek hatásai kétségesek, de annyi biztos, hogy jókora lyuk tátong az orosz költségvetésen is. A Bloomberg s zerint 2032-re az orosz 12 százalékkal lesz kisebb annál, mint amekkora a háború nélkül lett volna. A háború kirobbanásakor a beszállítói lánc szakadt meg sok esetben, ugyanis mindkét ország jelentős gyártóbázis, illetve alapanyag-beszállító. De még ennél is fontosabb, hogy
az európai gázárak megawattóránként 300 euró fölé drágultak, ami tizenötszöröse az átlagnak.
Emellett az orosz gáz kiesését azóta sem sikerült megnyugtatóan pótolni, üveglábakon áll az európai ellátásbiztonság, nem is beszélve a helyzet gazdaságnövekedésre és inflációra gyakorolt hatásától, amelyekkel azóta is küzdenek a kormányok.
Háború fegyverek nélkül
Igen jelentős fegyveres konfliktusok hátráltatják tehát a világgazdaságot, de akadnak fegyverek nélkül vívott hidegháborúk is, amelyek hatását szintén nem szabad lebecsülni. Ezek közül az egyik legjelentősebb az Egyesült Államok és Kína szembenállása. Hiábavaló volt az a remény, hogy Biden elnök közeledni fog Kínához az elődje, Donald Trump által bevezetett védővámok után. A fordulat helyett a demokrata vezető továbbment: megtiltotta az amerikai csipek Kínába való szállítását. 2022-ben a kereskedelmi háborús vámokkal sújtott áruk esetében
Kína Egyesült Államokba irányuló exportja 150 milliárd dollárral csökkent.
A helyzetnek azonban vannak nyertesei is: Mexikó, Vietnám, és Thaiföld egyre többet szállít az Egyesült Államokba – nyilván a kiesett kínai áruk pótlása a cél.
Sokan azzal érvelnek, hogy
megéri többet fizetni termékekért, és még a gazdaságnövekedés egy részét is be lehet áldozni azért, hogy egyes gazdaságokat elszigeteljenek.
Közgazdasági megközelítésben azonban bizonyosan nem, ugyanis ezen esetekben a racionális üzletkötések helyett a politika diktál, azaz piaci szempontból nem megalapozott üzletek jönnek létre, aminek hosszabb távon káros hatásai vannak.
Tajvan: beteg a fókuszban
Kína kiszorításának szándéka miatt még inkább fókuszba került a tajvani csipgyártás. Ma a szigetország állítja elő a legfejlettebb félvezetők több mint harmadát. A világ legnagyobb csipgyártójának, a TSMC-nek a húsz legnagyobb ügyfele együttesen 6700 milliárd dollár piaci kapitalizációt mondhat magáénak. A függő helyzetet nem kell tehát hangsúlyozni, ugyanakkor egy olyan ország legnagyobb cégétől függ a világ csipellátása, amelyik a legnagyobb politikai és földrajzi törésvonalon helyezkedik el.
Ha egy természeti katasztrófa kikapcsolná Tajvan félvezetőgyártását, a Bloomberg Economics becslése szerint a globális GDP 4 százalékkal esne
– ilyenre a Covid-járvány és a pénzügyi válság idején volt példa.
Persze a csipkérdést vizsgálva sem lehet azt mondani, hogy annak csak vesztesei lennének. Az arizonai és a drezdai térség, és a japán Kjúsú sziget élvezi a több milliárd dolláros befektetéseket, és már csak a Huawei kapcsán is felgyorsult a saját fejlesztéseken alapuló innováció Kínában. De a fejlődő gazdaságok mindegyike abban bízik, hogy a befolyásért való küzdelem során megnyílnak a pénzcsapok, és dollármilliárdokat folyatnak ki. Ennek némi realitása még lehet is, az persze más kérdés, hogy az Egyesült Államok vagy Kína mögött állnak-e a magasabb pénzhalmok…
Ebben a „megvásárlásban” bízhatnak a fejlődő térségek, de bizonyosan kevesebb pénzhez jutnak (igaz, gyorsabban) annál, mint amennyihez békés építkezés esetén jutnának. Őket még erősebben érintené például egy olajválság, pusztán a kisebb anyagi erejük miatt is. Egy biztos tehát: a geopolitikai kockázatok erősödése nagy kihívás a globális kilátásokra. Egyelőre viszont messzinek tűnik az árkok betemetése, napjainkban csak az ásók kerülnek elő tömegesen, és a kisebb országoknak dönteniük kell, hogy ki mellé állnak be mélyíteni a képzeletbeli árkot.
