
A Fedre vár a Wall Street, hogy tovább vágtasson a bika
A Wall Street arra vár, hogy Jerome Powell, a Federal Reserve (Fed) elnöke a központi bank éves dzsemboriján a wyomingi Jackson Hole-ban megerősíti, hogy közeleg a kamatcsökkentés. Sokak szerint a kérdés már nem is az, hogy lesz vagy nem lesz, sokkal inkább a mérték.

Ha a kereskedők azt hallják, hogy kamatcsökkentések jönnek, a részvények kedvezően fognak reagálni
– mondta Eric Beiley, a Steward Partners Global Advisory vagyonkezelési ügyvezető igazgatója a Bloombergnek. „Ha nem azt halljuk, amit szeretnénk, az nagy eladást váltana ki” – tette hozzá.
Fed – fő az óvatosság!
A dilemma meglehetősen nagy a kereskedők és a befektetők számára, akik nemrég ismét bezsákoltak a Big Tech papírokból, egyre magasabbra hajszolva az S&P 500 indexet. A piacok teljes mértékben arra számítanak, hogy a Fed a közelgő szeptemberi ülésén megkezdi a hitelfelvételi költségek csökkentését. Könnyen lehet ugyanakkor, hogy Powell pénteki beszédében nagyon óvatosan nyilatkozik majd a kamatcsökkentés időzítéséről – ez általában jellemző rá.
Ha így beszél majd, az a „meglepetés” azzal fenyeget, hogy megakasztja az S&P 500 3,3 ezermilliárd dolláros raliját, amely azután következett be, hogy a globális növekedéssel és az amerikai recesszióval kapcsolatos ijedelmek az év legsúlyosabb eladási hullámát váltották ki. A bikák azóta visszanyerték az irányítást, és a részvények referenciaindexe hét nap óta tartó győzelmi sorozatban van, mivel a befektetők 5,5 milliárd dollárt fektettek amerikai részvényekbe a szerdát megelőző hét napban – idézi a Bank of America elemzése az EPFR Global adatait.

Néhány Wall Street-i cápa azonban arra figyelmezteti a befektetőket, hogy ne várjanak túlságosan egyértelmű kinyilatkoztatást a Fed vezetőjétől.
A múltbeli Jackson Hole-i beszédeket elnézve nem valószínű, hogy Powell nagyon határozott lesz
– mondta Tom Hainlin, a US Bank Wealth Management nemzeti befektetési stratégája.
Bill Dudley, a Bloomberg véleményrovat-vezetője és a New York-i Fed korábbi vezetője szerint a Fed elnöke valószínűleg arra fog utalni, hogy már nem indokolt a szigorú monetáris politika. Ebből azonban egyáltalán nem következik az, hogy Powell jelezni is fogja az első csökkentés mértékét, különösen azért nem, mert szeptember 6-án érkezik egy munkaerőpiaci adat, amelyet a jegybankároknak figyelembe kell venniük a következő, szeptember 18-i kamatdöntő ülés előtt.
„A hangnem döntő lesz” – mondta Stephanie Lang, a Homrich Berg alap befektetési igazgatója.
Ha sokkolja a piacot, és héja hangot üt meg, a részvények negatívan fognak reagálni
– tette hozzá.
Az tehát világos, hogy a piac egyértelműen kamatcsökkentésre számít a Fed következő ülésén. Ugyanakkor az addig hátralévő időben kevés Fed-tisztségviselő nyilatkozik majd, Powell megjegyzései döntő fontosságúak lesznek. Így a bizonytalanság az úr a piacon. Ezt az is mutatja, hogy a Citigroup opciós ügyleteken alapuló számításai szerint a Powell-beszéd napján,
pénteken benne van a pakliban az is, hogy az S&P 500 több mint 1 százalékkal mozdul el – bármelyik irányba.
Ennek ellenére a Wall Streeten bíznak abban, hogy a nyár fájdalmainak nagy része már elmúlt, az S&P 500 csak 2 százalékkal marad el eddigi csúcsától.
Van idő bőven
A piac a következő hónapban nagyjából 30 bázispontos enyhítést árazott be, vagyis nem várnak agresszív kamatcsökkentési hullámot. Ez azt jelenti, hogy a Jackson Hole-i Powell-beszéd sem túlságosan nagy kockázat. Nagy kérdés például, hogy ülésenként egy kamatvágás lesz-e, vagy a monetáris lazítás tempója továbbra is az inflációtól és a munkaerőpiaci helyzettől függ.
Ezt azonban Powell aligha fogja elárulni Jackson Hole-ban, sokkal valószínűbb, hogy a Fed szeptemberi ülésén ad majd erre nézve iránymutatást.
Mivel 2024-ben még három kamatdöntő ülés van hátra, a kereskedők arra fogadnak, hogy
- a Fed a munkaerőpiac gyengeségére utaló jelekre kamatcsökkentéssel reagál,
- az infláció pedig szépen húzódik vissza a 2 százalékos cél felé.
- A maginfláció júliusban negyedik hónapja csökkent,
- a kiskereskedelmi forgalom viszont továbbra is erős.
Ez azt jelenti, hogy a jegybanknak nem kell agresszív monetártis politikát folytatnia. Egy jegybank számára a kegyelmi állapot pontosan ez: csökkenő infláció és viszonylag erős gazdasági növekedés.



