
Újjáélesztené szunnyadó nukleáris arzenálját az Egyesült Államok
A Biden-kormány terveket kezdett kidolgozni az ország leszerelt atomreaktorainak újraindítására és újak építésére, hogy ezzel segítsék kielégíteni az Egyesült Államok növekvő áramigényeit, miközben az ország energiafüggetlenségét is megerősítenék – közölte Ali Zaidi, a Fehér Ház éghajlatvédelmi tanácsadója hétfőn.

Bár évtizedeken keresztül háttérbe volt szorítva, a nukleáris energia használata a közelmúlt energiaválsága és a nemzetközi feszültségek növekedése miatt egyre kevésbé tabu – sőt, az amerikai kormány már két új projektre is rábólintott:
- a Holtec vállalat michigani Palisades atomerőművének tervezett újraindítására;
- valamint Constellation Energy Three Mile Island-i reaktorának megjavítására.
Utóbbi az Egyesült Államok legsúlyosabb nukleáris balesetének helyszíne közelében lenne beüzemelve, az általa termelt energia pedig többek között a Google egyik AI-adatközpontját látná el árammal.
Keményen dolgozunk azon, hogy az USA ismét nukleáris nagyhatalommá váljon, legalábbis az energiatermelésben. Ennek érdekében a következő években egy sor erőművet üzemelnénk be
– nyilatkozta Zaidi a Reutersnek. Bár azt nem árulta el, hogy melyek lesznek a következő projektek helyszínei, kiemelte, hogy a kormány jelentős támogatást fog adni a vállalatoknak, hogy építsenek atomreaktorokat.
A múlt héten a Washington közölte, hogy 1,52 milliárd dolláros hitelt folyósított a michigani Palisades atomerőmű újraindítására, amely két évet venne igénybe. A Constellation és a Microsoft eközben a múlt hónapban áramszolgáltatási megállapodást írt alá a pennsylvaniai erőmű egyik egységének feltámasztására, amelyre várhatóan hasonló méretű támogatást kapnának.
Kudarcba fulladt az amerikai kis moduláris atomreaktorok építése
Annyira drágán adták volna az energiát, hogy sorra léptek vissza a potenciális vevők.