Csehországban 2,8 százalékra mérséklődött az éves szintű infláció januárban a decemberi 3 százalékról. Havi összehasonlításban januárban 1,3 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint decemberben – jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal szerdán Prágában, megerősítve ezzel korábbi becslését.
„A fogyasztói árak januári alakulását az élelmiszerárak és a lakhatási költségek alakulása befolyásolta a legnagyobb mértékben. Az élelmiszerek januárban majdnem 5 százalékkal voltak drágábbak, mint egy éve. A lakhatási költségek növekedése viszont lelassult, tavaly januárhoz viszonyítva a növekedés csak 1,3 százalékos” – mondta Pavla Sedivá, a statisztikai hivatal szakigazgatója sajtótájékoztatón újságíróknak.
Az élelmiszerek, az alkoholos italok és a dohányáruk januárban 4,8 százalékkal voltak drágábbak, mint egy éve. A szolgáltatások összességben 4,7 százalékkal, az áruk 1,7 százalékkal drágultak. Az energia és az üzemanyagok ára viszont 2,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2024 januárjában.
Bár elemzők januárban alacsonyabb, 2,6 százalékos éves inflációt vártak, a 2,8 százalékos adatot is jónak értékelték a cseh gazdaság számára.
A következő hónapokra előretekintve elsősorban az élelmiszerek, az alkoholos italok és a szolgáltatások árának alakulását minősítették kockázatos tényezőnek.
Másfelől felhívták a figyelmet arra is, hogy a januári inflációt mindig óvatosan kell kezelni, mert a cégek jelentős része ármódosításokat hajt végre, s ezek érvényességi dátuma változó.
Az idén az éves inflációt mérsékelten 2 százalék felett várjuk. Ez azt jelenti, hogy az év néhány hónapjában a növekedés várhatóan 2 százalék alatt marad
– jelentette ki Radomír Rác, a Generali Investment befektető csoport fő gazdasági szakértője.
Csehországban egyelőre nem lesz több kamatcsökkentés
Csehországban a tartós inflációs kockázatok miatt óvatos kamatpolitikára van szükség. A cseh jegybank kormányzóhelyettese kivárna a további kamatcsökkentésekkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.