Kína célja, hogy 2025 végére, a tizennegyedik ötéves terv utolsó évére megszüntesse a súlyos légszennyezést az országban – jelentette a kínai állami média egy kínai környezetvédelmi tisztségviselőre hivatkozva.
„E cél elérése érdekében Kína fokozni fogja erőfeszítéseit a szennyezés ellenőrzésére és a kibocsátás csökkentésére, javítani fogja a levegőminőséget előre jelző és korai figyelmeztető rendszereit, valamint fokozni fogja a PM2,5 néven ismert káros légköri részecskék és az ózonszennyezés összehangolt kezelését” – mondta Li Tien-vej, a kínai ökológiai és környezetvédelmi minisztérium tisztségviselője hétfőn.
Li elmondta továbbá, hogy 2024-ben jelentősen javult Kína levegőminősége, miután a tartományi nagyvárosokban a PM2,5 átlagos koncentrációja köbméterenként 29,3 mikrogramm volt, ez éves szinten 2,7 százalékos csökkenés. Emellett a jó levegőminőségű napok aránya elérte a 87,2 százalékot, az előző évhez képest 1,7 százalékpontos a növekedés.
Kínában a mobil források, azaz a különféle közlekedési eszközök jelentős mértékben hozzájárulnak a légszennyező anyagok kibocsátásához; az országos nitrogén-oxidok mintegy 60 százalékáért és az illékony szerves vegyületek 24 százalékáért felelősek.
A minisztérium illetékese szerint a mobil forrásokból származó levegőszennyezés hatékony kezelésében kulcsfontosságú a vonatkozó szabályok kidolgozásának és felülvizsgálatának felgyorsítása.
„Kína olyan új kibocsátási szabványok bevezetését tervezi, amelyek összhangban vannak a globális bevált gyakorlatokkal. Emellett növelni fogjuk az új energiával működő járművek és gépek arányát a repülőtereken, kikötőkben és logisztikai központokban, felgyorsítva továbbá a hosszú távú tömeges áruszállítás átállítását a közútról a vasútra és a vízi utakra” – tette hozzá Li.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közlése szerint bár történt némi előrelépés, a légszennyezés továbbra is jelentős probléma Kínában, hatással van a gazdaságra és az emberek életminőségére.
A WHO honlapján közzétett adatok szerint a légszennyezés évente mintegy 2 millió ember haláláért felelős Kínában. A szervezet súlyos légszennyezésnek tekinti a köbméterenként 50 mikrogramm feletti koncentrációt a levegőben.
Hszi Csin-ping kínai elnök korábban kijelentette, hogy Kína prioritásként kezeli a környezetvédelmet, támogatja a zöld életmódot, és elmondása szerint a természet megőrzése a modern szocialista ország építésének alapvető része.
Érdekesség, hogy a világ legszennyezettebb levegőjű városa nem Kínában található, a vietnámi főváros, Hanoi érdemelte ki a nem túl hízelgő címet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.