A Nintendo a nyári hőséget célozza meg a Switch 2 megjelenésével
Egy korábbi Nintendo-alkalmazott azt jósolja, hogy a Nintendo Switch 2 júniusban debütálhat, a hivatalos bejelentés pedig az áprilisi Nintendo Direct során várható. A volt alkalmazott korábban a Nintendo értékesítési és kiskereskedelmi részlegének vezetője volt, és nemrég a Kit and Krista podcastben – amelyet szintén egykori Nintendo-dolgozók vezetnek – osztotta meg véleményét a lehetséges megjelenési dátumról.

„Mindenképpen szeretnék, hogy a rendszer még a nyár vége előtt megjelenjen. Úgy gondolom, hogy a nyár elején, az iskolai év végén jelenik meg, amikor a gyerekek még az iskolában beszélhetnek róla, és megoszthatják az izgatottságukat.
Én júniusi megjelenésre számítok, valószínűleg június közepén vagy egy kicsit később. De biztos vagyok benne, hogy a nyár végéig piacra dobják.
– mondta a volt részlegvezető. Szerinte több stratégiai szempont is indokolja ezt az időzítést. Az egyik legfontosabb, hogy az iskolai év végével a diákok felszabadulnak, és megugorhat az érdeklődés egy új játékkonzol iránt. Emellett a Nintendo számára fontos, hogy az év végi ünnepi szezonban már kaphatók legyenek Switch 2 csomagok a boltokban, és túl legyenek az első készlethiányon. Ha a konzol év végén érkezne, az szerinte azt jelezné, hogy valami nincs teljesen kész a bevezetésre.
Mennyibe kerülhet a Nintendo Switch 2?
A podcastben szóba került a konzol várható ára is. Hangsúlyozta, hogy nem ismeri a pontos műszaki specifikációkat, de biztos benne, hogy a Switch 2 egy új generációs Nvidia-csipet használ majd. Ugyanakkor szerinte nem valószínű, hogy OLED-kijelzőt kap, mert a Nintendo az ár-érték arány optimalizálása érdekében bizonyos kompromisszumokat hoz majd.
Nem tudom elképzelni, hogy 400 dollárnál sokkal drágább legyen. Talán a 450 dollár a legmagasabb ár, amit el tudok képzelni
– mondta a volt Nintendo-vezető. Hozzátette, szerinte az első Switch eredeti verziója nem fog azonnal olcsóbbá válni a Switch 2 megjelenésekor. Az informátor néhány ötletet is megosztott az előrendelésekkel és a bevezetési stratégiával kapcsolatban: a Nintendo előrendelések alapján határozhatná meg, mennyi konzolt szállít az egyes kiskereskedőknek; az előrendeléseket Nintendo Online fiókokhoz lehetne kötni, hogy kiszűrjék a spekulánsokat; valamint a konzolokra előre telepíthetnék a vásárlók által rendelt játékokat, így azonnal játszhatnának velük.
Sokan találgatják, hogy a nagyobb kiskereskedők esetleg már információkkal rendelkeznek a Switch 2-ről, de a volt Nintendo-alkalmazott határozottan cáfolta ezt. „A kiskereskedők jelenleg semmit sem tudnak, sem az árat, sem a megjelenési dátumot. Amikor a hivatalos bejelentés megtörténik, akkor fogják ők is megtudni, vagy legfeljebb egy-két héttel előtte” – mondta.
A legfontosabb dátum azonban április 2., amikor egy Nintendo Direct esemény keretében hivatalosan is bemutatják a Switch 2-t – ekkor várható a megjelenési dátum és az ár bejelentése is.


