A Nintendo csütörtökön hosszas várakozás után felfedte következő kézikonzolját, a Switch 2.-t, ami nem csak végre szellemi örököse lesz a 2017-ben megjelent Nintendo Switchnek, de nagy valószínűséggel nem csak a kézikonzolok piacának, hanem a teljes videójáték-iparnak is új lendületet ad. Nyolc évvel ezelőtt az első Switch visszahozta a kézikonzolokat a piacra, a robbanásszerű technológiai fejlődés viszont 2022-ig váratott magára, ameddigre már a Switch is bőven kifáradt. Most viszont a Switch 2.-nek megvan az esélye, hogy kitűnjön az elmúlt két-három évben piacra dobott kézikonzolok közül, és új irányba terelje a videójáték-ipart.
A bemutató videón első ránézésre egy kissé nagyobb Switchet láthatunk:
A konzol továbbra is levehető Joy-Con kontrollerekkel érkezik, amelyek két független vezérlőként is használhatók a bárhol elérhető többjátékos élményhez. Valamint természetesen futni fog rajta a legújabb Mario Kart játék. Tehát minden szempontból a Switch 2. elődjének egy továbbfejlesztett változata.
Az új Switch szinte teljesen fekete, a Joy-Con kontrollereken található színes elemek kivételével. Az ikonikus piros-kék színkombináció megmaradt, de az új dizájn kevésbé játékos, inkább érettebb, letisztultabb megjelenést sugall. Ez egyébként összhangban van a Steam Deck, az Asus ROG Ally és a Lenovo Legion Go megjelenéseivel. A kontrollerek nagyobbak lettek, hogy illeszkedjenek a nagyobb képernyőhöz, ami kényelmesebb használatot ígér. Az új mágneses rögzítési rendszer stabilabb kapcsolatot is biztosít – írja a Wired.
Egy extra USB-C port és egy U alakú támaszték került a konzolra, a képernyő pedig valószínűleg LCD-panelre vált az OLED helyett.
Valamint, ahogy arról már többször szó is volt, a Switch 2. támogatni fogja a meglévő Switch-játékokat mind fizikai, mind digitális formában, csak néhány játék fog ebből kiesni.
Nehezen lehet túlbecsülni, mekkora hatást gyakorolt a Switch a játékiparra 2017-es megjelenése óta. Nemcsak az egyik legnagyobb példányszámban eladott konzol lett (2024 szeptemberéig 146,2 millió darabot adtak el világszerte), de szinte egyedülállóan újjáélesztette a kézikonzolok iránti érdeklődést. A 2022-ben megjelent Steam Deck a Switch sikerére adott válaszként vált azonnali sikerré, lehetővé téve a játékosok számára, hogy magukkal vigyék hatalmas Steam-könyvtáraikat. A Steam Deck példáját követve számos más kézi PC-konzol is megjelent, mint például a Lenovo Legion Go vagy az Asus ROG Ally.
Az iparágban megszokott, hogy az új generációs konzolok bemutatását a funkciók és a hardveres teljesítmény növekedése kíséri. Ehhez képest a Switch 2. bemutatója meglepően visszafogott volt, szinte semmit nem árult még el a Nintendo. A részletes specifikációkat valószínűleg április 2-án tudhatjuk meg a Nintendo Direct eseményen. Nagy az esély arra, hogy a Nintendo nem véletlenül várt eddig a kézikonzol felfedésével, ugyanis a Steam Deck, az Asus ROG Ally és a Lenovo Legion Go szinte egyidejű megjelenésével hasznos információkat gyűjthettek be, mégis milyen hardverkövetelményeket kell megugraniuk.
Abban biztosak lehetünk, hogy a Nintendo Switch 2. nem fog kompromisszumokkal megjelenni – igenis egy naprakész kézikonzolt fog kiadni a kezéből a vállalat.
Még a Microsoft is tervezi egy kézi Xbox kifejlesztését, bár Phil Spencer, a cég játékdivíziójának vezetője szerint egy ilyen eszköz még évekig nem várható. Végül a Sony is elismerte, hogy tervezési szakaszban egy új hordozható konzol, bár az elkészülése erősen kétséges. Mind a Microsoft, mind a Sony nagy lendületet vehet a Switch 2. feltételezhető sikeréből, bár a fejlesztések meglehetősen elcsúsztak egymástól időben, így tényleg kétséges, hogy egyáltalán meg tudnák-e lovagolni a jelenlegi kézikonzolhullámot.
Ahogy a specifikációkról, úgy az árról sem érkezett még hivatalos információ, viszont több szivárogtatott infó szerint a konzol 399,99 dollárért (nagyjából 160 ezer forint plusz áfa) fog a boltok polcaira kerülni. Ez észszerű ár lenne, bár vannak, akik attól félnek, hogy akár 500 dollárra is ugorhat az árazás, ami pedig már hasonló túlzásnak lenne érezhető, mint a PlayStation 5 Pro 700 dolláros árcédulája.
Iparági pletykák szerint a Nintendo körülbelül 7 millió darabot tervez gyártani a Switch 2. indulására. A vállalat nagyjából két és félszeresére célozza az induló készletet 2017 márciusához képest. A Nintendo 2017 márciusának végéig 2,74 millió Switch eladásáról számolt be (a konzol 2017. március 3-án jelent meg), és az induláskor szűkösek voltak a készletek. Ezt az adatot alapul véve a Nintendo célja az lehet, hogy világszerte körülbelül 6,85 millió darabot szállítson le az indulásra – bár ennek időpontja még nem ismert. Összehasonlításképpen: a PlayStation 4. az első két hétben 2,1 millió példányban kelt el, míg a Sony a PS5-öt a leggyorsabban fogyó konzoljának nevezte, miután 249 nap alatt 10 millió példányt értékesítettek (az eredeti Switchnek 282 nap kellett ugyanehhez).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.