A vámháború célkeresztjében találta ismét magát az Egyesült Államok, elsősorban Kentucky szeszipara, ahol a világ bourbonjának zömét főzik. Bár a Donald Trump által Kanada és Mexikó ellen bejelentett vámok felfüggesztése ad némi reményt, az ágazat vezetői aggódnak az ikonikus ital jövője miatt.
Az amerikai whiskey már Trump első elnöki terminusa alatt is bekerült azon termékek közé, amelyekre viszontvámokat vetettek ki, és ennek következtében vissza is esett az export.
Kanada az amerikai szeszes italok kulcsfontosságú piaca, és bár a vámok bevezetését Trump egy hónappal felfüggesztette, ez már késő lehet a károk elhárítására.
Kanada az Egyesült Államok egyik legszorosabb szövetségese és kereskedelmi partnere, az országban ezért sokan árulásnak tartják Trump vámjait.
Justin Trudeau kormányfő felszólította a kanadaiakat, hogy a véleményüket mindennap fejezzék ki egyértelműen a boltokban:
a Kentucky bourbon helyett vásároljanak hazai rozswhiskey-t, mondjanak le a floridai narancsléről, és az Egyesült Államok helyett nyaraljanak az országon belül.
Több tartomány miniszterelnöke még tovább ment: David Eby, Brit-Kolumbia első embere utasítást adott az italboltoknak, hogy távolítsák el a republikánus amerikai szövetségi államokból származó termékeket. Doug Ford ontariói kormányfő is bejelentette, hogy kitiltja az állami tulajdonban lévő üzletekből az amerikai szeszes italt és bort, és megszakítja a kapcsolatot az Elon Musk tulajdonában lévő Starlinkkel.
Bár Ford a vámokkal együtt a tilalmat is felfüggesztette, a jelek szerint a kanadaiak felsorakoznak a vezetőik mögé. Gary Sands, a 6900 független élelmiszer-kiskereskedőt tömörítő szervezet (Canadian Federation of Independent Grocers – CFIG) arról számolt be, hogy egyre több vevő érdeklődik helyi termék iránt, és a közösségi oldalakon is kampányok indultak, amelyek az amerikai cégek, például a gyorséttermi láncok, kiskereskedelmi hálózatok és szolgáltatók bojkottjára szólítanak fel.
A „vásárolj kanadait” felszólításnak egyre több követője van, aki kész nem enni többé a McDonald’sban, Burger Kingben, Taco Bellben és Subwayben, nem vásárolni a Walmartban, Home Depot-ban és kávézni a Starbucksban. „Nincs visszaút” – idézte a Minute Mirror az egyik bejegyzést.
A bourbon 9 milliárd dollárt termel évente Kentuckynak, egy tavalyi tanulmány szerint
több munkahelyet teremt és turistát vonz, mint valaha.
Innen elégítik ki a világ bourbonfogyasztásának 95 százalékát, emlékeztetett tudósításában az AP amerikai hírügynökség.
A szeszfőzdék szövetsége üdvözölte a vámok felfüggesztésének hírét, de tartós megállapodásban reménykednek, mert enélkül is van elég bajuk. Változnak a fogyasztói szokások, hódít az absztinencia a fiatalok körében, és az idősebbeknél is bekerült az alkohol azon cikkek közé, amelyeken spórolnak.
Egy február eleji jelentés szerint az amerikai bor- és szeszfogyasztás 5,5 százalékkal csökkent, közben viszont hatalmas mennyiségű whiskey – a bourbonból például Kentuckyban rekordot jelentő 143 millió hordó – érlelődik a raktárakban, amelyet előbb-utóbb piacra kellene dobni.
Veszély fenyegeti a szeszfőzdéket az Európai Unió részéről is, Brüsszel ugyanis március végén visszaállítja az 50 százalékos vámot az amerikai whiskey-re, ha nem történik semmi, ami ezt megakadályozná. Ez pedig katasztrofális hatással lenne az ágazatra, mivel az EU az Egyesült Királysággal együtt az amerikai whiskey legnagyobb exportpiaca.
A vámfenyegetés elhárítása az ágazatnak már csak azért is fontos, mert egy főre vetítve a visszaesés ellenére az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó a legnagyobb alkoholfogyasztó nemzet – emlékeztetett a Reuters.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.