Mérföldkőhöz érhet a negyedik éve dúló orosz–ukrán háborúban a következő napokban – erről a nagy befolyású angolszász lap, a Financial Times számolt be. Ukrajna minden jel szerint stratégiát vált.
Ennek helyszíne ismételten Szaúd-Arábia lehet, ahol folytatódnak a béketárgyalások az amerikai és az orosz féllel, de ezúttal már ukrán beleszólással. A lap úgy tudja, hogy Zelenszkij elnök és csapata mindent megtesz azért, hogy rávegye az Egyesült Államokat: folytassa Ukrajna segélyezését, valamint támogassa titkosszolgálati információkkal. Ezeket ugyanis beszüntette Trump elnök.
Ennek érdekében az ukrán vezetés be akarja bizonyítani az amerikai kormánynak, hogy megteszi, amit elvárnak tőle, és békét fog kötni. Hogy a szándék komolyságát alátámassza, a Financial Times információi szerint
Ukrajna részleges tűzszünetre tesz javaslatot Oroszországnak.
Az ukrán elnök egyébként ennek az eshetőségét már megosztotta a közösségi médiában, igaz, nem tűzszünetként mutatta be. Arról írt, hogy „csendet lehet teremteni az égen és a vízen”. Ez a gyakorlatban
leállítására vonatkozna, ezt most a Financial Times értesülése is megerősíti. A cikk hangsúlyozta, hogy Zelenszkij abban a reményben teszi ezt, hogy Washington majd értékelni fogja a béketárgyalások egyértelmű előremozdulását, Trump megenyhül a diplomáciai katasztrófába torkollott amerikai–ukrán csúcsot követően, és visszavonja a hírszerzési adatok megosztásának, illetve a fegyverszállítások befagyasztásának döntését.
Hogy erre valóban van-e esély – Oroszország egyáltalán elfogadja-e tűzszünetet –, kiderül, mindenesetre az ukrán tárgyalópartnerek hétfőn Szaúd-Arábiába utaznak. A küldöttséget Andrij Jermák, Zelenszkij hivatalának vezetője irányítja, de tagja Andrij Szibiha külügyminiszter, Rusztem Umerov védelmi miniszter és Pavlo Palisa, az elnöki hivatal vezetőhelyettese is.
Sőt, maga Zelenszkij is Szaúd-Arábiába repül, hogy találkozzon Mohammed bin Szalmán koronaherceggel. A béketárgyalások kedden kezdődnek meg Dzsidda városában. Marco Rubio amerikai külügyminiszter is hétfőtől szerdáig tartózkodik ott, hogy részt vegyen a megbeszéléseken.
Az amerikai NBC arról számolt be, hogy amerikai tisztviselők vasárnap úgy fogalmaztak: az ásványkinccsel kapcsolatos megállapodás nem lesz elég Trump számára a fegyversegélyek és a hírszerzési információk megosztásának folytatásához. –Az amerikai elnök azt is szeretné elérni, hogy Zelenszkij változtassa meg álláspontját a béketárgyalásokról, beleértve olyan engedmények megtételét is, mint bizonyos ukrán területek feladása Oroszországnak, valamint az ukrán választások kiírása” – idézte a csatorna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.