Kína szél- és napenergia-termelő kapacitása március végére elérte az 1482 gigawattot, először haladva meg a hőerőművek termelőkapacitását – közölte pénteken a kínai energiaügyi hivatal (NEA).
A Xinhua hírügynökség által látott jelentés szerint a megújuló energiaforrások gyors bővülése tartósan fenntartja a szél- és napenergia fölényét a hőerőművekkel szemben. Az idei első negyedévben a kínai erőművek szél- és napenergia-felhasználásával 536,4 milliárd kilowattórányi villamos energiát termeltek.
Ez az ország teljes áramfogyasztásának 22,5 százalékát tette ki, ami éves összehasonlításban 4,3 százalékpontos növekedés.
A hivatalos adatok szerint az ország megújulóenergia-termelő kapacitása 2024 végén elérte az 1410 gigawattot, amely az ország teljes villamosenergia-termelő kapacitásának már több mint 40 százalékát adta.
Kína szélenergia-termelő kapacitása 2013 óta a hatszorosára, a napenergiáé pedig több mint a 180-szorosára nőtt. Az éves új telepítések több mint 40 százalékát teszik ki a globális teljes mennyiségnek, nagyban hozzájárulva a világ zöldfejlődéséhez.
Az energiaipari átalakulásban egyre nagyobb szerepet kapnak a magánvállalatok is.
A hivatal adatai szerint a szélturbinagyártó cégek 60 százaléka és a fotovoltaikus eszközöket gyártó vállalatok többsége magánkézben van.
Kína máris megverte az EU-t, ha a varázsital a zöldenergia
Kína elképesztő ütemben hagyja maga mögött Európát az átalakulásban, a friss adatok szerint tavaly már 57 százalék volt a zöldenergia aránya a termelőkapacitásaiban . A megújuló energia felhasználásában bőven az Európai Unió előtt járnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.