BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatalmas tőkeinjekciót kap a Starlink riválisa – európai összefogás vethet véget Elon Musk egyeduralmának

Az EU szuverenitása szempontjából fontos, hogy ne függjön a Starlinktől. A francia kormány újabb jelentős támogatást biztosít az Eutelsat számára.

Az Eutelsat Communications csütörtöki közleményében bejelentette, hogy 1,35 milliárd eurós (mintegy 545 milliárd forint) kötelezettségvállalást kapott a francia kormánytól és más befektetőktől egy olyan megállapodás keretében, amely azt tűzte ki célul, hogy segítsen kiépíteni a Startlink európai riválisának műholdflottáját.

Eutelsat
Starlink
Európai Unió
műhold
A Eutelsat lehetne a Starlink európai riválisa / Fotó: Martin Lelievre / AFP

A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint a francia kormány 717 millió eurót fektet be az Eutelsatba, ezzel Franciaország részesedése közel 30 százalékosra emelkedik a projektben. A meglévő befektetők, köztük a Fonds Stratégique de Participations, a francia hajózási vállalat, a CMA CGM és a Bharti Space is részt vesznek a befektetési körben, amely a tervek szerint 2025 végéig lezárul – adta hírül a Bloomberg.

A francia kormány az Eutelsatot stratégiai fontosságúnak tartja az Európai Unió és az egész kontinens szuverenitása szempontjából, mivel ez a vállalat tűnik Elon Musk alacsony Föld körüli pályán működő szolgáltatása, a Starlink legéletképesebb versenytársának. Mivel a jelenlegi, kiszámíthatatlan geopolitikai helyzetben akár az is elképzelhető, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Európa közötti kapcsolatok megromlanak, így szükség van az Eutelsat megerősítésére. A vállalatnak pedig szüksége van a OneWeb szolgáltatásának fenntartásához és kiépítéséhez szükséges pénzeszközökre, hogy felvehesse a versenyt a sokkal nagyobb tengerentúli riválisával.

A britek is szemeznek az Eutelsattal

Egy másik potenciális csatlakozó, az Egyesült Királyság még mindig tárgyalásokat folytat egy lehetséges befektetésről, és egyelőre még nem kötelezte el magát az az Eutelsat finanszírozása mellett.

Bár jelentős összeg áll a házhoz, Jean-François Fallacher vezérigazgatónak még a friss finanszírozási körrel együtt is meg kell találnia a bevételek növelésének módját, hogy a vállalat műholdas kommunikációs üzletága pénzügyileg is fenntartható legyen.

Szerdán a francia fegyveres erők bejelentették, hogy tíz évre szóló megállapodást kötöttek a OneWeb használatára, amely akár egymilliárd eurót is hozhat a konyhára. „A francia kormány nem titkolt célja az, hogy ez a megállapodás más európai kormányokat is arra ösztönözzön, hogy saját megállapodásokat kössenek az Eutelsattal” – vélekedett Ben Rickett, a New Street Research elemzője a Bloombergnek.

Az Eutelsatnak több mint kétmilliárd euróra lesz szüksége ahhoz is, hogy részt vehessen az Iris2-ben, egy olyan uniós projektben, amelynek célja a kritikus ágazatok számára szükséges műholdas kapacitások létrehozása. A vállalat két éven keresztül dolgozott azon, hogy ezt meg tudja finanszírozni. A francia kormány mostani tőkeinjekciójának köszönhetően ez az összeg biztosan rendelkezésre áll majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.