Változatlanul hagyta az alapkamapot szerdai ülésén a Lengyel Nemzeti Bank (NBP) monetáris politikai tanácsa. Adam Glapinski jegybankelnök a döntés indoklása kapcsán elmondta, hogy a GDP növekedése 2025 első negyedévében 3 százalék felett maradt, miközben az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom vártnál kedvezőbb számokat mutatott, a fogyasztói kereslet élénkülésének köszönhetően. Tusknak a népszerű kamatcsökkentések jönnének jól, ezzel szemben Glapinski meglehetősen pesszimistán nyilatkozott a jövőről.
Glapinski elismerte, hogy az Energiaszabályozó Hivatal (URE) döntése nyomán a gázáraknak csökkenniük kell, ám felerősödtek azok a tényezők, amelyek középtávon az infláció emelkedéséhez vezetnek. Az inflációs tendenciákat értékelve a jegybankár elmondta, hogy májusban 4,1 százalékra mérséklődött az infláció éves szinten, ami 0,8 százalékponttal alacsonyabb, mint 2025 elején volt – írta az ING elemzése.
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint 2025-ben Lengyelországban az államháztartási hiány a GDP 6,4 százaléka lesz, ami majdnem a legmagasabb szintű költségvetési egyensúlyhiány lesz az Európai Unióban. Ráadásul az EB várakozásai szerint 2026-ban nem lesz költségvetési szigorítás, és az államadósság várhatóan meghaladja a GDP 60 százalékát. Az elemzők szerint a bérnövekedés üteme továbbra is túl magas ahhoz, hogy fenntarthatóan vissza lehessen térni az inflációs célértékhez.
A közelgő monetáris döntéseknél az NBP vezetője szerint továbbra is az adatoktól függő megközelítést kell követniük. Kijelentette, hogy a júliusi makrogazdasági előrejelzés segíteni fog a hosszú távú inflációs kilátások értékelésében. Addigra a bérekre és az inflációra vonatkozó új adatok is rendelkezésre állnak majd. A fő bizonytalansági faktorként az energiaárak alakulását és a 2026-os költségvetési tervezetet jelölte meg a jegybank, ezek olyan tényezők, amelyek minden bizonnyal ősszel válnak világossá.
Éppen emiatt az NBP sajtótájékoztatóján nem hangzott el egyértelmű utalás arra vonatkozóan, hogy várható-e a monetáris politika további enyhítése. A jegybanki alapkamat Lengyelországban októbertől májusig 5,75 százalék volt, a májusi kamatdöntő ülésen csökkentették 5,25 százalékra, amit júniusban tartott az NBP.
Az ING elemzői arra számítanak, hogy a jelenlegi inflációs adatok és a friss előrejelzések alapján indokolt lehet a további kamatcsökkentés, de a jegybank ennél óvatosabbnak mutatkozott. Emlékeztettek, hogy az a korábbi prognózisuk, amely júniusban 25 bázispontos kamatcsökkentést, majd szeptemberben és novemberben további két kamatvágást feltételezett, most bizonytalanabbá vált, függetlenül attól, hogy várakozásaik szerint az infláció júliusra az NBP célsávján belülre mérséklődik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.