BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Örülhetnek a franciák, masszív profitot hozott a tavalyi párizsi olimpia

A tavalyi párizsi olimpia pénzügyi szempontból felülmúlta a várakozásokat, több tízmillió eurónyi profitot hozott. A 2024-es év legfontosabb sporteseménye után a szervezők a kiadásokon felül 76 millió euró pluszbevételt könyvelhettek el, az olimpia bevétele pedig 4,5 milliárd euró volt.

Lassan egy évvel a tavalyi párizsi olimpia után a szervezőbizottság mérleget vont, és az általuk közölt számok ismeretében kijelenthetjük, hogy az esemény gazdaságilag mindenképpen sikeresnek nevezhető. Tony Estanguet, a szervezőbizottság vezetője francia újságírók előtt tartott sajtótájékoztatóján a napokban elmondta, az ötkarikás viadal pénzügyi mutatói felülmúlták a szakemberek előrejelzéseit, az olimpia bevétele mindent egybevéve eléri a másfél milliárd eurót, a tiszta profit pedig mintegy 76 millió euróra tehető. Ez az összeg ugyan nem tűnik túl nagynak, de így is örömteli eredmény, hiszen a közelmúltbeli olimpiák általában masszívan mínuszosak voltak. Emlékezetes: Budapest is indult volna a 2024-es olimpia megrendezésére, de politikai nyomásra visszalépett: ez vezetett a Momentum felemelkedéséhez, amelynek támogatottsága jelenleg a parlamenti bejutási küszöb alatt van.

olimpia bevétele, párizsi olimpia, 2024
Tűzijáték a Stade de France-ban, a tavalyi ötkarikás játékok záróünnepségén. Örülhetnek a szervezők is, hiszen az olimpia bevétele felülmúlta a várakozásokat / Fotó: Jomiuri Sinbun via AFP

Tony Estanguet közlése szerint a jelentős profit főként a vártnál erősebb jegyeladásoknak és a merchandisingből származó bevételeknek köszönhető.

Fabrice Lacroix, a szervezőbizottság pénzügyi igazgatója elmondta, a végső összbevétel 4,49 milliárd euró, a kiadások pedig 4,41 milliárdot tettek ki. Az olimpia megrendezése az előzetesen vártnál jóval több pénzt emésztett fel, a rendezői pályázatban 3,1 milliárd euróval számoltak a kiadási oldalon, de ezt már 2018-ra is módosítani kellett 3,8 milliárdra, a költségek pedig az azt követő években is folyamatosan növekedtek.

Fontos megemlíteni, hogy a 4,5 milliárdos bevétel különböző szponzori támogatásokból, a jegyeladásokból és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól kapott pénzekből áll össze, az infrastrukturális fejlesztéseket nagyrészt állami pénzből hajtották végre a francia költségvetés terhére az Insidethegames értesülései szerint mintegy 2,46 milliárd euró értékben.

Ugyanakkor egy idén márciusi számvevőszéki vizsgálat szerint az olimpia még ennél is többe kerülhetett a francia adófizetőknek, valahol 3 és 5 milliárd euró közötti összegű állami támogatást költhettek el az ötkarikás játékok megrendezésére.

Az olimpia bevétele felülmúlta a várakozásokat, a 2023-as rögbi-vb közel 40 millió eurós veszteséget termelt

A 76 millió eurós tiszta profit azonban egyértelműen jó eredmény, fegyelmezett, rendezett gazdálkodásra utal a szervezők részéről, főleg, ha összevetjük a közelmúlt egy másik fontos sporteseményével, amelyet szintén Franciaországban tartottak meg, a 2023-as rögbi-világbajnokságéval. Az a torna méretében, jelentőségében persze nem mérhető az olimpiához, mégis érdekes abból a szempontból, hogy számos szervezési hiba és rossz pénzügyi döntések miatt a két évvel ezelőtti rögbi-vb 37,8 milliós veszteséget termelt, ahogy akkor a számvevőszéki vizsgálatot vezető Pierre Moscovici fogalmazott, „mindenki keresett rajta, csak épp a francia szervezők nem”.

Tony Estranget elmondta, a 76 millió eurónyi profit nagy részét visszaforgatják a francia sportba, a nagy része sportszervezetekhez kerül majd a Francia Nemzeti Olimpiai és Sportbizottságon keresztül, az összeg mintegy 80 százaléka Franciaországban marad, nagyjából 20 százalékot pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kap belőle.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.