
Dömötör Csaba: rekordösszeg menne Ukrajnának az új uniós költségvetésből – cserébe kivéreztetnék a magyar gazdákat
A kövektező hét évre szóló uniós költségvetés a jelenlegi tervek szerint kevesebbet fordítana az agrár- és kohéziós támogatásokra, miközben jelentősen növelné a kiadásokat Ukrajna támogatására, a korábbi uniós hitelek visszafizetésére, valamint a brüsszeli bürokrácia létszámának bővítésére – mondta Dömötör Csaba fideszes európai parlamenti képviselő kedden a Facebookon közzétett videójában.

Botrányos részletek az uniós költségvetésben
A politikus szerint az Európai Bizottság úgy időzítette a tervezet nyilvánosságra hozatalát, hogy arról az EP már ne tudjon vitázni. A dokumentum értelmében hét év alatt 360 milliárd euró jutna Ukrajnának , ebből 100 milliárd vissza nem térítendő támogatás, 160 milliárd más uniós forrásból, 100 milliárd pedig hitel formájában. Ez a teljes költségvetés közel 20 százalékát tenné ki, ami forintban mintegy 144 ezermilliárdot jelentene.
Dömötör kiemelte: bár az uniós költségvetés történelmi csúcson lenne, a többletforrásokat szinte teljes egészében a Next Generation EU-hitel törlesztése emésztené fel. A koronavírus-járvány idején felvett hitel visszafizetése a vártnál kétszer nagyobb részletekben történne, a büdzsé 10-15 százalékát kitéve.
A politikus szerint az agrártámogatások 33 ezermilliárd forintos csökkentése súlyosan érintené a gazdákat, Magyarországon például 150 ezer termelőtől venné el a területalapú támogatás biztosította jövedelmi támaszt. Ezzel párhuzamosan már az uniós tagság elérése előtt megnyitnák a piacokat az ukrán mezőgazdasági termékek előtt.
Dömötör úgy véli, a kohéziós támogatások is csökkennének, miközben az Európai Bizottság nagyobb hatalmat kapna.
A támogatási programokat a jelenlegi hét helyett négy fejezetbe vonnák össze, ami csökkentené a tagállamok vétójogát, és növelné a brüsszeli átcsoportosítási lehetőségeket. A jogállamisági feltételek alkalmazását is kiterjesztenék.
A fideszes EP-képviselő szerint a központosítást szolgálja az a terv is, hogy megadóztatnák a legnagyobb európai vállalatokat, növelnék a költségvetési tartalékokat – amelyek felhasználásáról szintén a bizottság döntene –, valamint 2500 fővel bővítenék a brüsszeli bürokráciát.
Dömötör az egész tervezetet a Magyar Péterhez köthető politikai körök, az Európai Néppárt és a baloldali nagykoalíció művének nevezte. Úgy látja, a javaslat figyelmen kívül hagyja az európai ipar, vállalatok és családok helyzetét, miközben a brüsszeli intézmények hatalmát tovább növeli.
Az EU történetének legnagyobb költségvetése lehet a következő – Ukrajna pedig a legnagyobb haszonélvezője
A 2028–2034 közötti időszakra javasolt költségvetés célja, hogy megerősítse az EU képességét a stratégiai kihívások kezelésére. A büdzséről 2027 végéig kell megállapodni a tagállamoknak, annak elfogadásához az uniós vezetőknek egyhangú támogatásra van szükségük.





