BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Nem csak a budapesti gasztropiac tarol: megnéztük a lisszaboni Time Out Marketet – ez a legnagyobb különbség

Portugáliában nyitott meg az első Time Out Market, amely ma már a gasztronómia és a turizmus összekapcsolásának egyik legsikeresebb üzleti modellje. Megnéztük a lisszaboni gasztorpiacot, így láthattuk, miben különbözik a brand frissen, idén szeptemberben a Blaha Lujza téren megnyílt budapesti egységétől, melynek egyik célja, hogy a magyar főváros gazdasági és turisztikai kínálatát is új szintre emelje.

A portugál főváros ikonikus Time Out Marketje már évek óta a világ egyik legismertebb gasztronómiai helyszíne. Lisszabonban jártunk, ahol megnéztük a nemzetközi brand első, 2014-ben nyílt egységét, így össze tudtuk hasonlítani a budapesti Corvin Palaceban nyílt gasztropiaccal. A kínálat széles spektrumot ölel fel: a hagyományos portugál hal- és húsételektől a modern nemzetközi street food fogásokig minden megtalálható.

Time Out Market Lisszabon
A lisszaboni piac egyik slágerterméke a pastel de nata / Fotó: Zováthi Domokos / Világgazdaság

A halételek dominálnak Lisszabonban

A helyi identitást leginkább a nemzeti édesség, a pastel de nata képviseli. Az apró, ropogós levelestésztás kosárkába töltött krémes sütemény ára mindössze 1,40 euró (544 forint), ami kedvezőnek számít egy olyan turisztikai központban, ahol

a főételek ára jellemzően 12–18 euró (4660–7000 forint) között mozog.

Nem csoda, hogy a legnagyobb sor is ennél a pultnál állt.

Gazdasági szempontból a lisszaboni piac jelentősége abban rejlik, hogy a helyi tradíciókat prémium szinten mutatja be a turistáknak, miközben árképzésével nem szigeteli el a helyi fogyasztókat sem. A pastel de nata elérhetősége például kifejezetten fontos üzenet: a világmárkává vált piac megőrizte a portugál konyha egyik legfontosabb jellegzetességét, méghozzá mindenki számára elérhető áron.

Szinte minden pultban lehetett kapni napi menüt, ami egységesen 12,5 euróba (4860 forint) kerül. Ezek általában egyszerűbb ételek, a legtöbb hely csirkét kínált valamilyen körettel ezért az árért. Az ország adottságaiból eredendően rengeteg pultnál lehetett halételt kapni, ezeknek valamelyest magasabb az ára.

Kipróbáltuk Budapest legújabb turistamágnesét: az ország legjobb éttermei a Blaha Lujza téren – mutatjuk, elbírja-e a pénztárcánk

Szeptember 20-án nyitotta meg a kapuit az ország legújabb gasztronómiai és kulturális piactere a Corvin Palace első emeletén, egy helyre csábítva a legjobb hazai éttermeket. A Világgazdaság betekintést nyerhetett a Time Out Market Budapest kulisszái mögé, ahol megnéztük, melyik hely milyen kínálattal várja a vendégeket, és mindez mennyibe is kerül. Találtunk főételt kicsit több, mint 3000 felett, és kicsit kevesebb, mint 17 ezer forint alatt is.

Time Out Market Lisszabon
Egy adag polip törtburgonyával és spenóttal 16 euróba, azaz mintegy 6200 forintba kerül / Fotó: Zováthi Domokos / Világgazdaság

Budapest: új szereplő a gasztronómiai térképen

A budapesti Time Out Market a Blaha Lujza téri Corvin Palaceban nyílt meg 2025 szeptemberében, és máris komoly érdeklődés övezi. A helyszínválasztás gazdasági szempontból stratégiai döntés: a Blaha egyszerre közlekedési csomópont és kulturális átalakulás előtt álló tér, így

a piac megnyitása új lendületet adhat a környék fejlődésének.

A budapesti kínálat szintén vegyes, a három klasszikus magyar ételeket kínáló étterem mellett hangsúlyos a nemzetközi vonal is. Az árképzés is ennek megfelelően alakul:

egy főétel átlagosan 3500–5000 forint, míg a desszertek és kisebb harapnivalók ára 1500–2500 forint körül mozog. Ez a szint körülbelül azonos a tipikus budapesti éttermek árszínvonalával, és illeszkedik ahhoz a koncepcióhoz, amely a Time Out Market brandjét globálisan is jellemzi:

  • a gasztronómiai minőség
  • és az élmény.

Turisztikai hatás szempontjából Budapest számára a piac egy újfajta pozicionálást jelent: a főváros a regionális gasztronómiai központok közé kívánja magát beemelni. A Time Out ebben segít, hiszen rengeteg turistát vonz a brand, és a régióban egyelőre nincsenek máshol jelen: a hírek szerint Prágában nyílik majd egységük 2027-ben.

Time Out Market Lisszabon
A lisszaboni Time Out Market / Fotó: Zováthi Domokos / Világgazdaság

A két piac közötti különbséget jól mutatja az árszint és a kínálat pozicionálása. Lisszabonban egy ikonikus sütemény 560 forintnak megfelelő összegért elérhető, a magyar fővárosban ilyen olcsó fogás nincs, viszont klasszikus ennivalóban viszont jobban állunk. A főételek Portugáliában 4800–7200 forintnak felelnek meg, Budapesten pedig 3500–5000 forintba kerülnek – tehát a magyar piac egyes fogásokban olcsóbb. A fogyasztói élményben közel azonos a két egység: Lisszabonban a pastel de nata a tradíció és a nemzeti identitás szimbóluma, Budapesten pedig például gulyáslevesből található többféle prémium változat, akár 2 Michelin-csillagos séftől is kóstolhatjuk a legendás magyar ételt.

A budapesti piac hosszú távon akár katalizátora lehet a környék gazdasági megújulásának, ahogy azt Lisszabon példája is mutatja: egy gasztronómiai csarnok akkor válik valódi turisztikai vonzerővé, ha képes a nemzeti identitást és a modern nemzetközi trendeket egyszerre közvetíteni.

Olyan pláza jön létre Budapesten, amilyen nincs még egy a régióban: még Prágát is előzi a magyar főváros, Bécs a kanyarban sincs

Lisszabon, Barcelona, Dubaj, New York: még lehetne sorolni, mely városokban üzemel hatalmas sikerrel a Time Out Market, a legnagyobb gasztronómiai és kulturális piactérhálózat. A nagy múltú Corvin Palace felújításáról és működtetéséről, valamint a Time Out Market Budapest létrejöttéről kérdeztük Balogh Olivért és Balogh Viktort. A két üzletember elmondta, mennyiből, valamint hogyan újult meg a Blaha Lujza tér legendás épülete, és miért tesz jót a magyar turizmusnak ez az új piactér. Újranyit a Corvin-tető is.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.