BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mesterséges intelligencia: forradalom vagy kipukkanó lufi? - a németek az előbbiben bíznak

Németország rekordösszeget fordít a mesterséges intelligencia fejlesztésére. Szakértők szerint azonban nincs életképes üzleti modell a mesterséges intelligencia iparágában, sőt van, aki már lufiról beszél. Ennek ellenére jelentős beruházások nélkül komoly számításikapacitás-hiány várható Németországban az MI területén.

Az elmúlt években kevés olyan technológia kapott akkora állami és vállalati támogatást, mint a mesterséges intelligencia (MI). Németország idén 1,6 milliárd eurót fordít erre a területre, ami több mint hússzoros növekedés 2017-eshez képest. A Bitkom digitális szövetség felmérése szerint a német vállalatok mintegy 60 százaléka legalább annyit költ majd a MI-re, mint tavaly, míg közel negyedük növelné a befektetéseit – mutatta be az Euronews az elemzésében.

Adatközpontot telepít a tengerbe egy kínai cég Sanghaj partjainál (illusztráció) mesterséges intelligencia
Mesterséges intelligencia: forradalom vagy kipukkanó lufi? / Fotó: Unsplash

Mindezek ellenére Rainer Rehak, a Weizenbaum Intézet kutatója figyelmeztet, hogy jelenleg nincs életképes üzleti modell a mesterséges intelligencia mögött. A nagy technológiai cégek – Google, Microsoft, OpenAI – és a kisebb szereplők egyaránt hatalmas összegeket fektetnek be a jövőbeli megtérülés reményében, ám egyelőre nem látszik, mikor hozhat valódi profitot az MI. Rehak szerint, amíg a cégek nem képesek kézzelfogható anyagi hasznot realizálni, addig minden befektetés spekulációnak tekinthető, és fennáll a veszélye egy lufi kipukkanásának.

Ezzel az aggodalommal nincs egyedül. A ChatGPT-t megalkotó OpenAI vezérigazgatója, 

Sam Altman is úgy véli, hogy a piac kezd buborékjelenséget mutatni. Több elemző is felveti a kérdést: vajon túl gyorsan áramlik-e a tőke ebbe a szektorba?

Németország észbe kapott, rekordösszeget fektet a mesterséges intelligenciába – kérdés, hogy időben és eleget-e

A német kormány célja, hogy az ország erős adat- és digitális központtá váljon Európában, azonban a realitás más képet mutat. Bár Németország egykor élen járt az MI-kutatásban, és elsőként dolgozott ki nemzeti stratégiát, mára jócskán lemaradt az Egyesült Államok mögött, különösen a generatív mesterséges intelligencia területén.

Az olyan modellek, amelyek képesek új tartalmat létrehozni, rendkívül nagy számítási kapacitást igényelnek, erre azonban Németországnak nincs elegendő teljesítményű adatközpontja. Az ECO Internet Ipari Szövetség tanulmánya szerint a német számítási kapacitás 2030-ra akár 3,7 gigawattra nőhet, de az ipar igénye elérheti a 12 gigawattot is, ami legalább tíz atomerőmű teljesítményének felel meg. Az Egyesült Államok már most hússzor nagyobb kapacitással rendelkezik, és előnyét a jövőben is megőrizheti.

A Deloitte elemzése megállapította, hogy ha a jelenlegi ütemben halad a bővítés, 2030-ra mintegy 50 százalékos kapacitáshiány keletkezhet Németországban. 

Azaz jelentős mértékű befektetések nélkül az ország nem tudja kielégíteni az ipar igényeit.

Oliver Thomas, az Osnabrücki Egyetem oktatója és egy MI-tanácsadó cég alapítója szerint Németország és Európa most annak látják a kárát, hogy 1990–2010 között nem fektettek be eleget a digitális technológiákba. Szerinte a kutatás-fejlesztést, a gyakorlatba való átültetést és a kereskedelmi hasznosítást nem egymás után, hanem párhuzamosan kell végezni. A szakértő úgy véli, hogy az MI igazi terepe a német középvállalkozások, ahol az innováció és a gyakorlati alkalmazás találkozhat.

Thomas szerint a német kormányzati MI-akcióterv alapvetően jó irány, de több felelősséget kell adni az egyetemeknek és kutatóintézeteknek a tudástranszferben. A kutatás önmagában nem elég, a tudományos eredményeket közvetlenül a gyakorlatba kell ültetni.

Az egyetemi tanár úgy látja, hogy nem feltétlenül a teljes mértékben német modellek kifejlesztése a legfontosabb, hanem a külföldi technológiák adaptálása, ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy az ország ne veszítse el digitális szuverenitását. Ebben a politika kulcsszerepet jászhat.

Sam Altman elárulta, mire lesz képes a mesterséges intelligencia a közeljövőben

A mesterséges intelligencia meghaladja majd az emberi képességeket, és átalakítja a munkát. Sam Altman szerint rövidesen olyan tudományos és technológiai áttörések is jöhetnek, amelyeket kizárólag mesterséges intelligencia segítségével lehet megvalósítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.