Visszatérés a Holdra: 2026-ban jöhet a nagy áttörés a globális űrverseny végjátékában
Az elmúlt két évben a szokottnál nagyobb érdeklődés övezte a globális űrpiacot: befektetők és lelkes űrrajongók is figyelemmel követték, hogyan halad a nagy terv, miszerint még ebben az évtizedben újra embert küldjünk a Holdra. Bár az előzetes tervek szerint 2026 lett volna a nagy visszatérés éve, most még technológiai, pénzügyi és politikai előkészítésről kell beszélnünk, mert menet közben sok minden megváltozott. Jelenleg a nagyhatalmak és a magáncégek egyaránt a minél előbbi holdra szállást tűzték ki célul, de nem mindenki ugyanazzal a stratégiával akarja ezt elérni.
A NASA már nagyon készül a holdra szállásra
Egy már biztos: idén egyelőre még csak elindulhatunk a Hold felé, leszállni viszont még nem fogunk. 2026-ra egyetlen nagyhatalom sem tervez tényleges emberes leszállást a Hold felszínére. A cél sokkal inkább az, hogy minden olyan technológiai és szervezeti elem összeálljon, amely nélkül a leszállás politikailag és szakmailag vállalhatatlan lenne. Ez különösen igaz a NASA-ra, amelynek az Artemis-programja jelenti a nyugati világ űriparának zászlóshajóját.
Az Artemis II. célja, hogy 2026-ban megkerülje a Holdat négy asztronautával, de tényleges holdra szállás nem lesz.
Ez a misszió kulcsszerepet játszik a későbbiekben: itt derül ki, hogy az új generációs rendszerek – az SLS hordozórakéta, az Orion űrhajó, a földi irányítás – együtt, éles környezetben is megbízhatóan működnek-e.
Az Artemis-program eredeti menetrendje az elmúlt években többször módosult. A legnagyobb tanulság az Apollo-korszakhoz képest az, hogy a NASA ma jóval kisebb kockázatot vállal. Egy esetleges baleset nemcsak emberéletekben, hanem a teljes program politikai támogatásában is beláthatatlan következményekkel járna. Az Artemis III., amely már tényleges holdra szállást jelentene, hivatalosan 2028-ra van ütemezve. A tervek szerint a Hold körüli pályára érkezés után két űrhajós lemegy a felszínre, és nagyjából egy hetet tölt a déli pólus környékén tudományos munkával.
A csúszás fő okai közé tartozik:
- az Orion hővédelmi rendszerének véglegesítése,
- a holdi kommunikációs és navigációs infrastruktúra kiépítése,
- valamint a leszállóegység kérdése, melyet a NASA a magánszektorra bízott.
Az Artemis III. holdi leszállóegysége a NASA terve szerint a SpaceX Starship-alapú HLS rendszere. A Reuters 2025. őszi anyagai szerint a NASA a Starship késései miatt már olyan lépést is mérlegelt, hogy megnyitja a versenyt az Artemis III. leszállóegységére (legalábbis rivalizáló ajánlatkérések irányába). Jelenleg nagy kérdés, hogy a Starship képes-e űrbeli üzemanyag-átfejtést (in-space refueling) demonstrálni, valamint fel tud-e mutatni egy olyan megbízhatósági sorozatot, melyet a NASA emberes küldetésnél elfogad.
A SpaceX üzleti modellje erős hátteret biztosít: a Starlink műholdrendszerből származó bevételek stabil finanszírozást adnak a fejlesztésekhez. A probléma tehát nem a pénz, hanem az idő és a megbízhatóság. A NASA számára kulcskérdés, hogy
a rendszer ne csak szimplán, hanem ismételhetően és kiszámíthatóan működjön.
Ezért 2026-ban a SpaceX számára a Hold szempontjából nem az a kérdés, hogy el tud-e jutni oda, hanem az, hogy bizonyítani tudja-e az állami partnerek felé a szükséges biztonsági szintet.
Jeff Bezos szeletet kér a SpaceX tortájából
A NASA holdprogramjában az elmúlt években tudatos stratégiai váltás történt: az amerikai űrügynökség már nem kíván egyetlen beszállítóra támaszkodni. Ennek fontos mérföldköve volt, amikor 2023 májusában a Blue Origin lett a második kiválasztott emberes holdi leszállópartner a Sustaining Lunar Development programban, a későbbi Artemis V. küldetéshez, ami elméletileg a harmadik holdra szállás lesz. Ez egyértelmű üzenet Washington részéről: az Artemis III. körüli technikai és menetrendi kockázatok fényében a NASA csökkenteni akarja a függőséget egyetlen cégtől, és már a program közepén beépíti a redundanciát a holdi architektúrába.
Ebben a logikában értelmezhető a Blue Origin helyzete 2026-ban. A vállalat formálisan nem az Artemis III. közvetlen beszállítója, hiszen a Blue Moon az emberes leszállót az Artemis V.-re fejleszti, mégis stratégiai szereplővé vált a NASA szemében. A New Glenn rakéta 2025 végi bemutatkozása a NASA Escapade küldetésével azt jelezte, hogy a cég belépett a nagy teherbírású hordozórakéták piacára. 2026-ban azonban már nem az első siker számít, hanem az, hogy a Blue Origin
- képes-e rendszeres, kiszámítható indítási ütemet felmutatni,
- ami nélkül hosszú távon nem válhat kulcsszereplővé az állami programokban.
Ezzel párhuzamosan a SpaceX helyzete kettős. A vállalat pénzügyi stabilitását nagyrészt a Starlink biztosítja, miközben Elon Musk nyilatkozatai alapján a holdi fókusz kommunikációs szinten erősödik. A NASA-val kötött szerződések azonban nem üzenetekről, hanem mérföldkövekről szólnak: a Starship esetében a látványos kijelentések nem egyenlők azzal a folyamattal, melynek végén az űrügynökség kiadja egy emberes holdraszállás engedélyét. 2026-ban ezért különösen éles a kontraszt a SpaceX ambiciózus kommunikációja és a NASA óvatos, biztonságvezérelt programlogikája között.
Ezek már a kolonizálás előjelei
Idén meglepően közös pályán fog mozogni Kína és Oroszország a holdversenyben, még ha az ambícióik és a mozgásterük eltérő is. Peking számára a következő év nem az emberes holdra szállásról szól, hanem annak tudatos előkészítéséről. A China National Space Administration tervei szerint 2026-ban indul a Csang’e–7 küldetés, amely a Hold déli sarkvidékét vizsgálja.
A cél a vízjég jelenlétének feltérképezése és olyan technológiák tesztelése, melyek hosszabb távon az állandó holdi tevékenység alapját adhatják.
A nemzetközi szakmai sajtó szerint a start 2026 második felében várható, és a küldetés fedélzetén orosz fejlesztésű műszer is helyet kap, ami jól mutatja a kínai–orosz együttműködés gyakorlati szintjét.
Kína hivatalos kommunikációja nem változott: az első emberes holdra szállást 2030-ra célozzák. Ezt 2024-ben és 2025-ben is több állami csatornán megerősítették, így a 2026-os robotküldetések a lépcsőzetesen felépített program elemei. A stratégia lényege, hogy
- mire elérkezik az emberes küldetés ideje, már rendelkezésre álljanak azok az adatok és technológiák,
- melyek csökkentik a kockázatot, különösen a déli pólus környezetében.
Oroszország ezzel szemben 2026 elején már jóval szűkebb mozgástérrel rendelkezik. A Roszkoszmosz holdi tervei az elmúlt években többször csúsztak, a Luna–26 és a kapcsolódó szondák időzítését a nyilvánosan elérhető menetrendek inkább 2027–2028 környékére teszik, a további lépések pedig még későbbre tolódtak. Ebben a helyzetben Oroszország számára egyre fontosabbá válik a kínai együttműködés, mely nemcsak politikai, hanem technológiai kapaszkodót is jelent. A Csang’e–7-ben való részvétel és a két űrügynökség közötti megállapodások azt mutatják, hogy Moszkva a holdi jelenlétet inkább partnerségen keresztül kívánja fenntartani.
A nagyobb összképben ez azt jelenti, hogy 2026-ban Kína a jövőbeli emberes holdra szállás technológiai alapjait rakja le, míg Oroszország már nem önálló tempóban, hanem egyre inkább kínai keretrendszerhez kapcsolódva van jelen a Hold körüli programokban. Ez a felállás élesen különbözik az amerikai modelltől, de hosszabb távon ugyanarra a célra mutat: a Hold déli pólusának birtokbavételére és az ottani tartós jelenlét megalapozására.
