Horvátországi nyaralás 2026: beindult a szezon, hihetetlen foglalási árak várják a magyarokat – rég nem láttunk ilyet és ennek a forint az oka
Éppen annyival drágultak egy év alatt a horvátországi szállások, mint amennyit ugyanezen időszak alatt a forint erősödött az euróhoz képest. Valószínűleg régóta nem volt példa arra, hogy egyéves időtávban a szezon kezdete előtti összehasonlításokban ne dráguljon a magyar turisták számára Horvátország, most azonban még az is gyakori eset lehet, hogy egyenesen olcsóbbá vált – mutatott rá pénteken a G7.

A horvát statisztikai hivatal napokban közzétett adatai szerint Horvátországban a szállások és vendéglátóhelyek 6,8 százalékkal emelték az áraikat éves alapon januárban. Eközben azonban a forint erősödött az euróval szemben: míg 2025 januárjában havi átlagértéken 411 forintot kellett adni egy euróért, idén januárban csak 384-et.
A portál egy példával szemléltette, hogyan jelenik meg ez a magyar turisták pénztárcájában: 2025 januárjában egy ezer eurós szállás 411 ezer forintba került, míg idén januárban az inflációval és az árfolyammozgással számítva ez 1068 euróban, azaz 410 ezer forintba került.
Ráadásul a forint azóta erősödött.
Ha nem emelnek nagyot az áraikon a horvát szálláshelyek, akkor a nyaralás még kedvezőbb lehet ott. Ez egyben pedig azt is jelenti, hogy a hazai szállásadók számára nem jó jel, hogy az egyébként is kedvelt horvátországi nyaralás elérhetősége javul.
A KSH adatai szerint Magyarországon a nettó medián jövedelem 2024 és 2025 decembere között 10,8 százalékkal emelkedett. 2024 decemberében 389 800 forint, azaz akkori árfolyamon 948 euró volt a nettó medián kereset, tavaly év végén azonban már 427 500 forint, azaz 1110 euró volt ugyanez.
Horvátország a magyaroknak és a szlovákoknak az orosz olajról: „Sokkal olcsóbb, mint amit mi veszünk, mondjanak le róla”
A Janaf versenyképes árakkal működik, és megbízható partnerként szolgálja ki a régió olajszállítmányozási igényeit az Adria vezetéken keresztül – idézte lapunk Ante Susnjar horvát gazdasági minisztert.
Sisnjar közölte, hogy az Adria vezeték keresztül történő szállítás útvonala jelentősen rövidebb a magyar és szlovák finomítóknak, mint más alternatív vezetékeken, és az árak szerinte sokszor alacsonyabbak, mint a Barátságon keresztül történő szállítás esetén. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az orosz eredetű nyersolaj jelentősen olcsóbb a világpiacon. Egyúttal felszólította Magyarországot és Szlovákiát, hogy az ukrajnai szolidaritás jegyében hagyjanak fel az orosz fosszilis energiahordozók importjával.
Korábban a Mol-csoport felszólította a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalatot, hogy péntekig adjon biztosítékot a tengeri úton érkező, nem szankcionált orosz kőolajszállítmányok átengedésére, ellenkező esetben az Európai Bizottsághoz fordulnak és kártérítési eljárást indíthatnak.


