BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nemzetközi csalás Romániában – befuccsolt a körgyűrűépítés a legnagyobb erdélyi városban

Nemzetközi csalás gyanúja miatt egyoldalúan felmondja a kolozsvári körgyűrű második szakaszának kivitelezési szerződését az erdélyi város vezetése, miután a közbeszerzést elnyerő cégtársulás bosnyák tagja azt állítja, hogy a beleegyezése nélkül tüntették fel a pályázatban — jelentette be pénteken Emil Boc polgármester. A romániai Kolozsváron a helyiek már évek óta várják az infrastruktúra felújítását.

A romániai sajtótájékoztatóján Boc elmondta, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal példátlan helyzettel szembesült: nemzetközi csalás gyanúja merült fel a körgyűrű tervezési és kivitelezési szerződését elnyerő cégtársulás egyik tagjával kapcsolatban, ezért úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződést – értesült az MTI.

kolozsvar (5) Románia
Nemzetközi csalás történhetett a romániai Kolozsváron a körgyűrű ügyében / Fotó: Havran Zoltán

A környék legnagyobb beruházását torpedózták meg

A térség egyik legnagyobb infrastrukturális beruházásának számító, 1,1 milliárd euró értékű kolozsvári körgyűrűépítés pályázatát egyedüli ajánlattevőként a román Dimex 2000 Company, a bosnyák Integral Inzenjering és a bolgár Hydrostroi cég alkotta társulás nyerte, tavaly májusban kötötték meg a kivitelezési szerződést.

Az Integral Inzenjering azonban pár hete sajtóközleményben közölte, hogy csalás áldozata lett, visszaéltek a nevével, ugyanis a cégvezetése a Dimex 2000 Company többszöri megkeresésére elutasította, hogy társuljon a román céggel. 

Azt állította, a szerződéskötés hamis iratok alapján történt, és közölte: a román korrupcióellenes ügyészséghez (DNA) és az Európai Ügyészséghez fordult az ügyben.

Miért kellett ehhez külföldi partner?

A román sajtó szerint a társulás román tagjának azért lett volna szüksége a bosnyák partnerre, mivel annak van tapasztalata alagútfúrásban, ami a közbeszerzés egyik alapkövetelménye volt.

A bosnyák cég tájékoztatása nyomán a kolozsvári polgármesteri hivatal felfüggesztette a munkálatokat, és a helyzet tisztázására szólította a feleket, majd – miután erre a megadott határidőig, február 24-ig nem került sor – bejelentette a szerződésbontást.

 

A romániai civil szervezetek nem nyugszanak, míg ki nem bogozzák az ügyet

Emil Boc sajtótájékoztatóján a civil szervezetek vádjaira reagálva – miszerint a városvezetésnek jobban kellett volna ellenőriznie az ajánlatot – hangsúlyozta: a városvezetés önhibáján kívül került a példátlan helyzetbe, és mindvégig törvényesen járt el. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi csalás gyanúja nem csak a kolozsvári projektet érinti, 

másik négy romániai beruházásnál is felmerült, összértékük meghaladja a hárommilliárd eurót. 

Ezek Medgyes és Targoviste terelőútja, a Bákó-Piatra Neamt gyorsforgalmi út, valamint a Curtea de Arges-Tigveni országút.

Elbontják a gigantikus gyárkomplexumot, 5000 új lakást építenek a helyére: egymilliárd eurós ingatlanfejlesztés indul Erdélyben

Már évek óta várják a helyiek a körgyűrű elkészültét

A Kolozsvár és térsége közlekedése szempontjából kulcsfontosságú körgyűrű második szakaszának megépítése évek óta várat magára. A projekt 23 kilométer körgyűrűszakasz és újabb 17 kilométernyi bekötőút megépítését tartalmazza. Az útvonalon öt alagút is épülne összesen két kilométeren. A tervezésre egy, a kivitelezésre három év áll rendelkezésre. A finanszírozást uniós alapokból, állami forrásokból, a szállításügyi minisztérium és az önkormányzat költségvetéséből biztosítják.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.