BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump tombol: Senki ne merje visszavonni a velünk kötött megállapodásokat, mert még magasabb vámokkal sújtjuk őket! – új díjakat is belengetett az amerikai elnök

Donald Trump amerikai elnök figyelmeztette az Egyesült Államok kereskedelmi partnereit, hogy ne bontsák fel a nemrég kötött megállapodásokat, mert a legfelsőbb bíróság vámtilalma ellenére más eszközökkel is keményen felléphet. Az elnök szerint vámok mellett új importengedély-díjak bevezetése is szóba jöhet.

Donald Trump amerikai elnök a közösségi médiában arra figyelmeztette a kormányokat, hogy ne lépjenek vissza a nemrégiben az Egyesült Államokkal megkötött kereskedelmi megállapodásoktól. A nyilatkozat hátterében az áll, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság múlt héten érvénytelenítette Trump vámjait.

Donald Trump figyelmeztet: az országok ne lépjenek vissza a kereskedelmi megállapodásokból – vámok helyett új díjak is jöhetnek
Fotó: AFP

Mint ismert, az elnök tavaly áprilisban gazdasági vészhelyzetre hivatkozva mutatta be az Egyesült Államok új vámrendszerét, amely megemelt vámtételekről szól, számos ország esetében külön megállapítva azokat úgynevezett viszonossági alapon. A legfelsőbb bíróság azonban pénteken 6-3 arányban úgy döntött, hogy az elnök a vámok kivetésekor nem használhatja hivatkozási alapként a veszélyhelyzetek kihirdetéséről szóló törvényi felhatalmazást.

Trump szerint a bíróság megerősítette, hogy más jogszabályi alapokon továbbra is lehetősége van vámokat kivetni, amivel élni fog. Az amerikai elnök ezt követően új, 10 százalékos globális vámról szóló rendeletet írt alá pénteken, majd szombaton közölte, hogy az előző nap bejelentett 10-ről 15 százalékra emeli az új globális vámtételt.

Trump új díjat vetne ki

Trump egyúttal jelezte, hogy fontolgatja kereskedelmi partnerekre vonatkozó importengedély-díjak (licens fees) bevezetését is, bár ezek részleteit nem ismertette. Ezek a díjak lényegében azt jelentenék, hogy az importőröknek vagy esetenként a külföldi exportőröknek fizetniük kellene egy külön összeget azért, hogy engedélyt kapjanak az áruk Egyesült Államokba történő behozatalára.

Formálisan ez nem vám, hanem egyfajta adminisztratív vagy szolgáltatási díj lenne az engedély kiadásáért és a kapcsolódó eljárásokért. Ezzel szemben a vám közvetlen adó vagy illeték, amelyet az áru értékének vagy mennyiségének arányában szednek be a behozatalkor. Trump esetében ez az ötlet inkább egy kerülő út lehetne, ha valóban megvalósul.

Emellett az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője, Jamieson Greer a hét végén jelezte, hogy a kormányzat több ország ellen indít új, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat vizsgáló 301-es eljárást, ami további vámokkal járhat.

A világ kritikusan fogadta a vámokkal kapcsolatos kavarást

A vámok körüli helyzetet Peking, Brüsszel és Újdelhi is kritikusan fogadta. Kína a tarifák visszavonására szólította fel Washingtont, az Európai Unió befagyasztotta a kereskedelmi egyezmény jóváhagyási folyamatát, India pedig elhalasztotta a tervezett tárgyalásokat.

Donald Trump amerikai elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke még tavaly nyáron jelentette be, hogy kereskedelmi megállapodásra jutottak, amelynek értelmében az Egyesült Államok 15 százalékos alapvámot vet ki az EU-ból származó árukra. Számos termék – köztük élelmiszerek, repülőgép-alkatrészek, kritikus nyersanyagok és gyógyszer-alapanyagok – mentességet kapna.

Cserébe az EU teljesen eltörölné a vámokat számos amerikai ipari termékre. Az EU vállalta, hogy 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai energiát, és további 600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban. Az előnytelen szerződés miatt sokan kritizálták Ursula Von der Leyent és az Európai Bizottságot. A hirtelen irányváltások tovább növelték a bizonytalanságot a piacokon.

Földindulás a kriptopiacon: 65 ezer dollár alá bukott a bitcoin – Trump vámemelése és a jogi bizonytalanság megrázta a piacot
Esett a bitcoin árfolyama hétfőn, miután az amerikai vámok körüli jogi és politikai bizonytalanság felkavarta a piacot. A bitcoinnál még nagyobbat eset az ether. A befektetők milliárdokat vontak ki a bitcoin-ETF-ekből, a teljes kriptopiac értéke 24 óra alatt 100 milliárd dollárral csökkent.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.