
Teljes döbbenet: Irán rakétát lőhetett ki az Európai Unió felé, óriási hibát követhetett el – bejelentést tettek a britek, totális a zűrzavar
Két rakétát lőtt ki Irán Ciprus irányába, amiket sikerült elfogni, mielőtt célt találtak volna. John Healey brit védelmi miniszter közölte, hogy a kormánya nem hiszi, hogy Irán szándékosan támadta volna a brit bázisokat, de „ez azt mutatja, mennyire válogatás nélküli volt az iráni válasz a szombati amerikai–izraeli csapásokra”. Azt is elmondta, hogy 300 brit katonai személyzet tartózkodott a Bahreinben eltalált célpontok közelében.

Irán rakétát lőtt ki egy EU-tagország felé?
Az britek által bejelentett incidens azt követően történt, hogy a brit miniszterelnök, Keir Starmer kijelentette, hogy az Egyesült Királyság repülőgépeket küldött a közel-keleti légtérbe védelmi műveletekre a szövetségeseinek védelmében.
A brit miniszterelnök Ciprus elnökével, Nikosz Hrisztodoulidesszel is beszélt a válságról, aki a közösségi médiában azt közölte, hogy mindkét ország hatóságai figyelemmel kísérik a helyzetet.
Mindeközben Vaszilisz Palmasz ciprusi védelmi miniszter is megszólalt, és kategorikusan tagadta a Ciprusra tartó rakétákkal kapcsolatos híreket. „Nincs arra utaló jel, hogy Ciprus veszélyben lenne” – mondta már Konsztantinosz Letimpiotisz kormányszóvivő az eset kapcsán. „Az illetékes hatóságok folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet, vasárnap estére rendkívüli nemzetbiztonsági ülést is összehívtak” – tette hozzá.
A ciprusi brit erők továbbra is fokozott készültségben vannak. A brit védelmi minisztérium közölte, hogy szorosan figyelemmel kíséri a helyzetet, és minden szükséges intézkedést megtesz a régióban tartózkodó brit személyzet és eszközök védelmében.
Jelentések szerint júniusban Irán figyelmeztette az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és Franciaországot, hogy célponttá fogják tenni a régióban lévő bázisaikat és hajóikat, ha segítenek megállítani az Izrael elleni rakétatámadásokat.
Starmer szombaton azt nyilatkozta, hogy az Egyesült Királyság nem játszott szerepet az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen elkövetett támadásokban, bár az ország jelenlétét a ciprusi akrotíri légibázison megerősítik.
A hónap elején arról számoltak be, hogy az Egyesült Királyság összesen hat F–35B vadászgépet küldött a norfolki marhami RAF bázisról Ciprusra, „hogy megvédjék a bázist és a szuverén bázisterületeket, ha a helyzet a régióban forróvá válna”.
Az EU-ra lőtt Irán?
Ez nem ennyire egyszerű, hiszen a britek alapvetően Akrotíri és Dekélia szuverén bázisain állomásoznak Cipruson. Eurón alapuló gazdaságuk és nyitott határaik révén teljesen integrálódtak Ciprusba, és bár jogilag nem tagjai az EU-nak, a gyakorlatban uniós vámterületként és szabályok szerint működnek.
Az 1960-as függetlenségi megállapodás értelmében a britek azonban nemcsak a két nagy bázist kapták meg, hanem több tucat kisebb helyszínt is a Ciprusi Köztársaság (EU-terület) területén. A britek tehát állomásoznak az EU-s részeken is, de nem „szállóvendégként” egy ciprusi laktanyában, hanem vagy ENSZ-mandátummal békefenntartóként, vagy saját, apró zárványterületeiken, amelyek bár az EU-s Ciprus területén fekszenek, brit katonai kezelésben maradtak. Minden egyéb esetben a britek és a ciprusiak (EU) csak közös hadgyakorlatok vagy válságkezelési együttműködés (lásd iráni konfliktus – a szerk.) során használják egymás létesítményeit.
Ciprus 2004 óta tagja az Európai Uniónak. A Finacial Times szintén beszámolt a történtekről, kommentárjában arra hívta fel a figyelmet, hogy "a Ciprus – a Földközi-tenger keleti medencéje – elleni esetleges iráni rakétatámadás lenne az első ilyen jellegű, ami EU-tagállammal szemben következett be".
Ajánlott videók





