Két nagyhatalom is bevenné a Holdat, az dönt majd, hogy ki ér oda előbb – óriási baj lehet, ha túl közel építkeznek egymáshoz

A Hold déli sarkvidéke az űrverseny egyik legfeszültebb színterévé vált, ahol az Egyesült Államok vezette Artemis-program és a kínai-orosz együttműködésben épülő Nemzetközi Holdkutatási Állomás (ILRS) párhuzamosan készül a tartós jelenlétre.

Mindkét fél elsősorban a déli sarkot célozza, mert itt találhatók a permanensen árnyékolt régiók. Ezek olyan kráterek és mélyedések, amelyekbe a Hold rendkívül kis tengelyferdesége miatt soha nem jut közvetlen napfény – egyes helyeken akár több milliárd éve. Az így kialakuló extrém alacsony hőmérséklet (akár mínusz 230 Celsius-fok alatt) lehetővé teszi, hogy a vízjég megmaradjon, és ne párologjon el a világűrbe.

Ezek az árnyékolt területek ezért potenciális kincsesbányák: a jégből előállítható ivóvíz, oxigén és rakéta-üzemanyag, ami alapvető a hosszú távú bázisok fenntartásához. Ugyanakkor a régió nem csupán sötét és hideg: a kráterek peremein és a közeli fennsíkokon találhatók a majdnem örökös fényű csúcsok.

Ezek a magaslatok szinte mindig napfényben fürdenek, így megbízható energiaellátást biztosítanak a napelemeknek. A stratégiailag legértékesebb helyszínek tehát ott alakulnak ki, ahol a napsütötte gerincek közel esnek a jégben gazdag, árnyékolt kráterekhez – ez a kombináció teszi különösen vonzóvá a déli sarkvidéket a nagyhatalmaknak.

Washington és Peking is megszerezné a hold értékes területeit

A NASA az Artemis-program keretében közvetlenül a Hold felszínén kívánja kiépíteni a bázist, felfüggesztve a korábbi Gateway űrállomás tervét. Jared Isaacman, a NASA igazgatója szerint a következő hét évben mintegy 20 milliárd dollárt (több mint 6,4 ezermilliárd forint) fordítanak a projekt megvalósítására, hogy az évtized végére tartós amerikai jelenlét alakuljon ki. 

A tervek szerint évente több emberes és robotikus küldetéssel építik fel fokozatosan az infrastruktúrát, elsősorban a déli sarkvidék ígéretes helyszínein, például a Shackleton-kráter környékén vagy a Malapert-fennsíkon. Kína és Oroszország ezzel párhuzamosan az ILRS keretében dolgozik saját bázisán. Peking idén indítaná a Csang’e-7 missziót, amely a Shackleton-kráter közelében végezhet részletes feltárást, majd 

Az orosz-kínai együttműködés állami irányítású, lépésről lépésre haladó megközelítést követ, és több partnerországot von be. Kérdéses azonban, hogy a legértékesebb területeken mennyire fér el két önálló bázis. A déli sarkvidéken több tucat potenciális leszállási hely azonosítható, ám a valóban ideális zónák – ahol egyszerre van jó megvilágítás, vízjégközelség – korlátozott számúak.

Ezek néhány nagyobb kráter (Shackleton, De Gerlache, Amundsen, Haworth és mások) peremén koncentrálódnak. Szakértők szerint technikai szempontból elfér több létesítmény a régióban, de a jobb helyszínekért már élesebb a verseny. Mindkét fél hangsúlyozza, hogy nem területi igényt kívánnak támasztani – az 1967-es Űrszerződés ezt egyébként tiltja is –, hanem működési biztonságot és erőforrás-hozzáférést.

Ugyanakkor a szakértők figyelmeztetnek: ha a bázisok túl közel kerülnek egymáshoz, nőhet a balesetveszély (leszállási por, rádiózavar, járműmozgás), ami előzetes egyeztetést igényel. Jelenleg nincs átfogó, mindkét blokkot kötelező nemzetközi megállapodás a koordinációra, így a gyakorlatban az dönt majd sokat, hogy ki érkezik előbb, és a földön miben tudnak megállapodni a vezetők.