Pénz- és tőkepiac

Megfeleződött az európai cégek profitja

A Refinitiv szektorelemzői szerint nagyot estek a bevételek és a profitok Európában a második negyedévben. A trendvonalba simulnak a Heineken, a Peugeot és az Alstom tegnap közölt számai is.

A sörértékesítésben globálisan is piacvezető holland Heineken részvényei azonnal 5 százalékot vesztettek az értékükből tegnap, amint kiderült, hogy a cég árbevétele éves összevetésben 16,4 százalékkal, üzemi eredménye 52,5, nettó nyeresége pedig 75,8 százalékkal zuhant az év első hat hónapja során. Az értékesítés volumencsökkenése ugyan csupán 13,4 százalék – ezen belül a söré 11,5 százalék – volt, ám az eredményszámokat az is rontotta, hogy éppen a legjövedelmezőbb éttermi és egyéb vendéglátóipari eladások zsugorodtak a leginkább.

A cég emiatt egy hektoliter sört átlagosan 3,6 százalékkal olcsóbban tudott eladni, mint egy évvel korábban. A mélypont egyébként áprilisban volt, azóta – a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések enyhítésével párhuzamosan – fokozatosan bővült a forgalom. A Credit Suisse elemzői szerint bevételi soron a vártnál kissé jobban, üzemieredmény-ágon azonban némileg az alatt teljesített a Heineken. A nagy rivális Carlsberg a múlt héten az előrejelzéseknél kedvezőbb üzemi eredménnyel rukkolt elő, amit a kínai piac visszapattanásának tulajdonítottak.

Fotó: Shutterstock

A Heineken sarokszámai már a második negyedéves európai gyorsjelentési szezon kezdetén jól jelzik a várható bevétel- és profitcsökkenés mértékét. A kontinens legszélesebb merítésű indexét, a STOXX 600-at alkotó társaságok átlagos árbevétele a Refinitiv részvénypiaci elemzői szerint ugyanis várhatóan 17,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten, míg átlagos nettó nyereségük 56,2 százalékkal.

Az egyetlen profitnövekedést felmutató gazdasági részterület – a Refinitiv számításai szerint – az egészségügy volt (2 százalék), és még a bevételeit közel 13 százalékkal növelő technológiai szektor nyeresége is 18 százalékkal karcsúbb lett. Hasonlóképpen a közüzemi vállalatok bevétele is nőtt 17 százalékkal, de mégis ötödével esik a profitjuk. A lista végén az energiavállalatok mellett, amelyek forgalma több mint 39 százalékkal, nyeresége pedig 128 százalékkal zuhant, a nem alapvető fogyasztási cikkeket – például autókat, lakberendezési tárgyakat – gyártó cégek (bevétel: mínusz 34 százalék, profit: mínusz 133 százalék) és az iparvállalatok (mínusz 26 százalék, mínusz 94 százalék) helyezkednek el.

A teljes cikk a Világgazdaság pénteki számában olvasható

Heineken Peugeot Alstom gyorsjelentések Refinitiv
Kapcsolódó cikkek