Miután több kriptocégnek is mentőövet dobott, az FTX-alapító Sam Bankman-Fried arról beszélt, hogy titokban több kriptotőzsde is fizetésképtelen lehet. A 30 éves milliárdos a Forbesnak adott interjúban beszélt erről, miután a Three Arrows Capital (3AC) csődjét követően tőzsdéjén, az FTX-en és kvantitatív kereskedéssel foglalkozó cégén keresztül 

összesen 750 millió dollár értékű hitelkeretet nyitott a hedge fund hitelezőinek, a Voyager Digitalnak és a BlockFinek.

Bankman-Fried ugyanakkor tisztában van azzal, könnyen lehet, hogy veszteségeket lesz kénytelen elkönyvelni ezeken a befektetéseken, ám mint mondta, hajlandók valamelyest rossz üzleteket kötni a helyzet stabilizálása és a felhasználók védelme érdekében.

Bitcoin creation. Reproduction concept for creating Adam with cryptocurrency. 3d image.
Fotó: Shutterstock

Ugyanakkor teljes mértékben önzetlennek sem nevezhetők a kriptomilliárdos lépései, hiszen saját vagyona is a kriptopiac egészségétől függ. Ez ugyanakkor változhat, hiszen 

Bankman-Fried a hagyományos tőzsdei eszközökkel történő kereskedést is lehetővé tevő Robinhoodba is bevásárolta magát, a cégben az FTX már most 7,6 százalékos tulajdonrésszel bír.

Ugyanakkor azt tagadta, hogy aktív tárgyalások folynának az FTX és a Robinhood összeolvadásával kapcsolatban, viszont kifejtette, hogy szerinte titokban több harmadosztályú kriptotőzsde is már fizetésképtelen.

Samuel Bankman-Fried, founder and CEO of FTX, testifies during a Senate Committee on Agriculture, Nutrition and Forestry hearing about ìExamining Digital Assets: Risks, Regulation, and Innovation,î on Capitol Hill in Washington, DC, on February 9, 2022. (Photo by SAUL LOEB / AFP)
Fotó: SAUL LOEB / AFP

Noha az FTX, a Binance, a Kraken vagy épp a Coinbase óriásoknak számítanak a szektorban, számos egyéb vállalkozás is lehetővé teszi a kereskedést a kriptoeszközökkel, így több mint 600, többségében szabályozatlan kriptotőzsde működik világszerte, főként offshore paradicsomokban bejegyezve. Ez lehetővé teszi a magas tőkeáttét használatát is, és ez az FTX fő piacára is igaz, mely a Bahamákon talált otthonra (az FTX amerikai leányvállalatán nincs lehetőség a magas tőkeáttéttel végrehajtott származtatott ügyletekre).

Ezen tőzsdék fizetőképességét azonban a rossz döntések és a bevételeknél magasabb működési költségek mellett a számítógépes támadások is fenyegetik, elég csak arra gondolni, hogy 2018-ban a japán Coinchecktől emeltek el 530 millió dollárnyi kriptót, 2020-ban a szingapúri KuCoin vesztett 275 milliót, majd 2021-ben a kajmán-szigeteki Bitmartot rövidítették meg 200 millióval. 

2016-ban a Bitfinexet közel 120 ezer bitcointól szabadították meg, mely akkoriban ugyan csak 60 millió dollárt ért, ám ma már több mint 2 milliárdnak felel meg, és bitcoinban kifejezve a második legnagyobb támadás a Mt. Gox elleni után, melynek keretében az első jelentős kriptotőzsde több mint 700 ezer bitcoint vesztett az évek alatt.

Azt Bankman-Fried is kiemeli, hogy 

a Voyager és a BlockFi részére nyújtott mentőcsomag nem jelenti azt, hogy minden elbukó cég számíthat hasonló beavatkozásra, 

hiszen számos vállalat túl messzire ment, vagy épp más okokból nem praktikus azok megmentése. Arra azonban nem vállalkozott, hogy megnevezze a fizetésképtelen vállalkozásokat.

A kriptokörökben monogramja után csak SBF néven is ismert üzletember aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a csődök hulláma még nem ért véget a szektorban, ahol számos cég kínált irreálisan magas hozamokat, sokszor a mostanában bedőlt vállalkozások hasonló akcióira támaszkodva. A fenntarthatatlan hozamokkal kapcsolatban az igazság pillanata csak akkor érkezett el, amikor egyszerre sokan kívántak pénzükhöz jutni.

A magántőkéből finanszírozott mentőcsomagok miatt J. P. Morgan 1907-es szerepléséhez hasonlított tőzsdevezér történelmi elődjéhez hasonlóan igyekszik a válságot saját birodalmának kiterjesztésére is használni. Így megszerezte nemrég a japán Liquid nevű kriptotőzsdét, de a BlockFi és a Voyager is hamarosan a tulajdonába kerülhet az ügyletekre rálátó források szerint. Az utóbbi céget a tőzsdén is jegyzik, 2021-ben volt, hogy több mint 3 milliárd dollárt is ért. Mára azonban csak 62 millió dollár a cég értéke a piacok szerint, ami a küszöbönálló csődeljárásra utal.

A pusztítás ellenére SBF állítja, hogy az FTX továbbra is nyereséges, sőt az elmúlt 10 negyedév során végig az volt. 

A legnagyobb, tőzsdén is jegyzett, ezért nyilvános pénzügyekkel rendelkező Coinbase a legutóbbi negyedév során 432 millió dolláros veszteséget ért el. A kriptobányászokat, melyek elképesztő sebességgel adósodtak el a bikapiac idején, szintén érdemes figyelemmel kísérni, hiszen most felhalmozott készleteiket kénytelenek lehetnek piacra dobni.

Az egyik legellentmondásosabb kriptoeszköz, a Tether-féle USDT azonban nem aggasztja Bankman-Friedet, aki szerint a kritikusok értékelését nem támasztják alá bizonyítékok. A Tether az elmúlt két hónap alatt több mint 15 milliárd dollár értékben váltott vissza USDT-t hagyományos dollárra, alátámasztva a milliárdos véleményét. Érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy a Protos tavaly novemberi írása szerint a Bankman-Friedhez köthető Alameda Research a Tether legnagyobb ügyfele, mely tavaly novemberig 36,7 milliárd dollár értékben vásárolt a kriptodollárból.