A Google anyavállalata 12 ezer munkatársát bocsátja el világszinten – derült ki a Reuters értesüléséből.

Google
Elbocsátási hullámban a Google.
Fotó: Shutterstock

A tömeges létszámleépítésre a cég túlzott munkaerő-növekedési üteme miatt van szükség, amelynek kapcsán Sundar Pichai, a cég vezérigazgatója elmondta:

Az elmúlt időszak gyors létszámnövelése egy másik gazdasági valóságra készült fel, mint amelyben jelenleg élünk.

A vezérigazgató hozzátette, az elbocsátásokért vállalja a felelősséget, kiemelte: nagy súlyként nehezedik rá mindez.

A létszámleépítésre a Microsoft hasonló bejelentését követően került sor, a redmondi óriás tízezer munkavállalójától válik meg. A tech szektor alkalmazottai ugyanakkor nem csak idén félhetik állásukat: a szegmens tavaly 150 ezer embert engedett útjára, de az erősen megrángatott kriptopiac is kénytelen csökkenteni alkalmazottai számát.

Az Alphabet árfolyama 2022-től
A tavalyi év mély nyomot hagyott a kurzuson

 

Ahogy elbocsátási hullám áldozata lett a befektetési bankolási szektor, az egyik legnagyobb étteremlánc és a TikTok is.

A Google létszámleépítése a munkavállalókat világszerte érinti, nem korlátozódik az Egyesült Államokra, ugyan ott azonnali hatállyal mondtak fel az alkalmazottaknak. A világ többi részén a hatályos jogszabályok figyelembevételével zajlik a folyamat – tette hozzá a cég. Az elbocsátások alól nem csak a földrajzi elhelyezkedés, de a pozíció sem nyújt védelmet: egyformán vesztik el állásukat a humán erőforrásban, a mérnöki osztályokon és a termékmenedzserek közt dolgozók. 

A létszámleépítések oka a túlzott munkaerőfelvétel mellett a mesterséges intelligencia (MI) térnyerésében keresendő: a Google és a Microsoft ugyanis egyaránt hatalmas összegeket fektet az úgynevezett generatív MI-megoldások fejlesztésébe, amelyek az emberi munkavégzés helyettesítésére hivatottak. Írnak, festenek, dolgoznak a humán erőforrás helyett, az eredmények pedig kísértetiesen megkülönböztethetetlenek az emberi termékektől.