A teljes világon elhatalmasodó bankpánik a pénzintézetek részvényei és kötvényei számára egyaránt katasztrofális következményekkel járt, de két eszközcsoport számára nem is jöhetett volna jobban a riadalom: az árupiac és a kriptodevizák ugyanis sikeresen tudtak kapitalizálódni a kialakult befektetői hangulaton.

Fotó: Kanawat Thongrod
A bitcoin pedig, mint a legnagyobb kriptodeviza, különösen jól járt: március 10, azaz a bankpánik kitörése óta kurzusa több mint negyvenszázalékos pluszt hozott, ami az éves teljesítményt tekintve már több mint hetven százalékos erősödést jelentett az árfolyam számára.
Ez a rali pedig már most az egyik legnagyobb az eszköz történetében, hamarosan a 2021-es történelmi csúcsban végződő rohamot is utolérheti.
A bitcoin erősödése mögött a bankpánik nyomán kialakuló, a hagyományos pénzügyi rendszerbe vetett bizalom megingása és a Fed közelgő kamatdöntésével kapcsolatos várakozások drasztikus megváltozása található. A piac jelenleg ugyanis egy korábban és alacsonyabban tetőző kamatpályát vár Jerome Powelléktől, mint tette azt a bankpánik kitörését megelőzően, ami már középtávon gyengülő dollárt, csökkenő hozamokat és így kalandvágyóbb befektetői mentalitást eredményez.
Az újdonsült kilátások pedig mind a kriptopiac malmára hajtják a vizet: a teljes kriptoállomány az idei év során több mint ötven százalékkal nőtt, a bitcoin új keletű szárnyalásának kezdete óta pedig közel 30 százalékkal, 1,22 ezermilliárd dollárra nőtt a kriptók piaci kapitalizációja.

A bitcoin futamában azonban a szakemberek szerint még mindig bőven van lendület: a technikai elemzések alapján a legnagyobb kriptodeviza árfolyama hamarosan a 35 ezer dolláros szintet is elérheti, ami az év elejétől számítva több mint 110 százalékos értéknövekedést jelentene számára.
Szárnyra kapott a bitcoin, közben sorra dőlnek be a kriptobarát bankokA bankpánik ugyanakkor nem csak a konvencionális pénzintézeteket rengette meg, sőt: a Silicon Valley Bank bedőlését ugyanis a két legnagyobb kriptobarát amerikai bank bezárása követte, előbb a Silvergate, majd a Signature Bank vezetése dobta be a törülközőt a kielégíthetetlen betétesi követelések nyomán. |
A kurzust érintő rali azonban a Fed kamatdöntésére várva átmenetileg lelassított: a bitcoinért napok óta 28 ezer dollár körüli összeget kell fizetni, ez a fajta stabilitás azonban az új kamatszint bejelentésével minden bizonnyal sebesen megváltozik majd. A szakértők szerint a legnagyobb kriptodeviza árfolyama egy kamatemelési szünet vagy egy roppantul valószínűtlen kamatvágás esetén hatalmas lendületet vehet, míg egy, a jelenlegi legnépszerűbb 25 bázispontos emelési forgatókönyvnél nagyobb növelés esetén akár meg is botolhat.

Cathie Wood sztárbefektető szerint a kriptodeviza szárnyalása az intézményi befektetők figyelmét is felkeltheti, további jelentős tőkét vonva be ezzel a kriptotérbe.