Több mint három évtizede nem látott csúcsra ugrott a japán vezető indexe, miután a befektetők – az amerikai államcsőd kockázatának csökkenése, illetve a továbbra is laza monetáris politika láttán – napok óta zsákolják a részvényeket. 

Graph of fall Japanese yen. Yen symbol on keyboard. Decline in Japanese national currency. Buying yen on electronic stock exchange. Japanese government bonds concept. Trading on Japan stock exchange
Fotó: Shutterstock

A Nikkei 1,21 százalékkal emelkedett pénteken, 31 384,93 pontra, ahol utoljára 1990 júliusában járt, míg a Topix 1,55 százalékos rali után, 2182,70 ponton fejezte be a kereskedést. 

A jó hangulatot az amerikai piacokon tomboló optimizmus is segítette, a vezető tengerentúli indexek is 2022 augusztusa óta nem látott szinteken zártak csütörtökön, miután a befektetők a javuló munkaerőpiaci adatokból arra spekulálnak, hogy nem lesz hirtelen összeomlás a gazdaságban, a Fednek sikerül kordában tartania a folyamatokat.  

A részvényvásárlásokat az is ösztönzi, hogy a japán nemzeti bank láthatóan nem aggódik az miatt, a jegybankelnök, Kazuo Ueda azt nyilatkozta, hogy nincs kitűzött céldátum a 2 százalékos inflációs cél elérésére. 

Az emelkedő trend már 8 hete tart a japán parketten, a Nikkei az elmúlt öt kereskedési napon 2 százalékot erősödött, az indexbe tartozó cégek közül 202 részvénynek növekedett az árfolyama pénteken, és csak 16 vállalat szenvedett árfolyamveszteséget.  

A piaci előjelek alapján a befektetői optimizmus kitarthat a következő időszakban is, amit a fokozódó vásárlások is bizonyítanak. Korábban a Nikkei úgy tudott felkapaszkodni, hogy az indextagok között összességében nagyobb volt azon részvények száma, amelyek árfolyamveszteséggel zárták a kereskedést. Ebben a trendben azonban fordulat látszik, egyre nő azon papírok száma, amelyek árfolyamnyereséget realizálnak. 

A tokiói börzén a papírgyártók és a szállítmányozási cégek voltak a legnagyobb nyertesek pénteken, több mint 2,6 százalékos nyereséggel. A tengeri szállítmányozó cégek papírjai érdemben nem mozdultak. 

Globális tőkepiaci átrendeződést hozhat a japán jegybank fordulata

Rezsimváltásra készülnek a befektetők világszerte – ha a Bank of Japan (BoJ) elkezdi a monetáris szigorítást, megindulhat a külföldön lévő japán tőke, jelentősen erősítve ezzel a korábban éppen gyengeségéről híres devizát.