Az amerikai részvénypiacokat érintő teljes shortállomány júniusban elérte az ezermilliárd dolláros lélektani határt, erre legutóbb tavaly áprilisban volt példa. A papírok értékvesztésére játszó befektetők év elején még csak 863 milliárd dollárral fogadtak a piacok teljesítményének romlására, az ezermilliárdos szint elérésével azonban már kimondható, hogy az összes amerikai tőzsdén jegyzett 5 százaléka felett rendelkeznek.
A shortosok kölcsönvesznek részvényeket, amelyeket aztán eladnak, és reménykednek az árfolyam csökkenésében, mivel akkor alacsonyabb áron tudják visszavenni a korábban eladott papírokat, és a különbözetet zsebre teszik.
A pesszimista befektetések összértéke az elmúlt hetekben is folyamatosan nőtt, annak ellenére, hogy az S&P 500 index beállította 14 havi csúcsát: az idén 15 százalékot erősödött, melyből 5,5 százalékra júniusban került sor.
A részvénypiac felfutása miatt a shortosok 120 milliárd dollár nem realizált veszteségen ülnek,
amelynek több mint fele, 72 milliárd dollár június első felében keletkezett.
A legnagyobb shortállománnyal rendelkező papírok listáját a Tesla vezeti 23,55 milliárd dollárral, de nem sokkal vannak lemaradva tőle az Apple részvényei sem, amelyekkel szemben 22,38 milliárd dolláros pozíciót építettek ki a pesszimista befektetők. A dobogó harmadik fokán a Microsoft papírjai állnak, 16,53 milliárd dollár összértékű ellenük felvett shortpozícióval.
A mesterséges intelligencia térnyerésével az idén közel 200 százalékra rúgó részvényralit elkönyvelő Nvidia papírjait 11,45 milliárd dollár értékben shortolják a befektetők.
A részvények értékvesztésére elsősorban fedezeti alapok és egyéb intézményi befektetők fogadnak nagy tétben, pesszimizmusuk mögött főként a részvények túlárazottsága és a Fed által előirányzott újabb kamatemelés okozta likviditáscsökkenési félelmek állnak.
Rendkívül koncentrált a részvénypiac, hét cég diktálja a tempót AmerikábanKirívóan fejnehéz az amerikai részvénypiaci rali, hét vállalat szárnyalása hajtja a futamot. A kérdés az, utolérheti-e őket a mezőny. |
Ihor Dusaniwsky, az S3 adatszolgáltató vezetője szerint ugyanakkor a tetemes shortállomány mögött nem kizárólag a befektetők negatív várakozásai állnak. A szakértő rámutatott: a befektetési alapok az évet defenzíven kezdték, most azonban már folyamatosan növelik kitettségüket a részvénypiacokon pozitív és negatív irányba egyaránt, így védekezve egyes rossz befektetéseik negatív hatásai ellen.