A Shell-vezér már nyáron botrányba keveredett, s kiváltotta a környezetvédők vállalat elleni kritikáját, amikor azt találta mondani, hogy a világ fosszilisenergia-kitermelésének csökkentése megélhetési válsághoz vezet. A Reutershez most eljutott levél szerint, mely a Shell belső kommunikációs hálóján nyílt levélként terjedt a hónap eleje óta, Wael Sawan vezérigazgatóra az energiavállalaton belül is nyomás nehezedik a stratégiája miatt.
A levelet a Shell alacsony szén-dioxid-kibocsátású részlegének két dolgozója jegyzi, 80 000 megtekintést ért el a belső hálózaton, s komoly diskurzus indult vállalaton belül a megújuló energiába történő befektetésekről. A nyílt levél annak nyomán született, hogy Sawan egy júniusi befektetői napon felvázolta a megújuló energiaforrásokba és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzletágba történő beruházások lassítására vonatkozó terveit. Mindezt a hozamnövelési stratégia részeként.
Egy olyan szervezet számára, amely az energiaátmenet középpontjában áll, nincsenek könnyű válaszok, és nincs hiány dilemmákban és kihívásokban sem
– írta válaszában Sawan, aki januárban foglalta el székét, s a Shell működési teljesítményének és jövedelmezőségének javítására összpontosított,
nagyobb mértékben támaszkodva az olaj- és gázipari tevékenységekre,
a bioüzemanyagokra és az elektromos járművek töltésére. A Shell az elmúlt hónapokban kivonult az írországi és franciaországi tengeri szélenergia-projektekből, eladta egyesült királyságbeli kiskereskedelmi villamosenergia-üzletágát, s bejelentette, hogy részesedést kíván értékesíteni indiai megújulóenergia-projektekben. Azt is mérlegeli, hogy eladja a 2019-ben felvásárolt Sonnen akkumulátortároló vállalat egészét vagy egy részét.
Egyre göröngyösebb úton vezet a nagy olajcégek zöld átmenete. Az egyik legelszántabb zöldítő a BP nemrég lemondott vezérigazgatója, Bernard Looney volt, akit kifejezetten büntetett a piac. A Looney-korszakban csupán 12 százalékot emelkedett a BP árfolyama, míg a Shell 28 százalékot, a Chevron 56 százalékot, az Exxon Mobil pedig 91 százalékot. De
Looney is túlvállalta magát, s végül belement az osztalékemelésbe.
A profitban úszó olajvállalatok jellemzően két kézzel szórják a hagyományos olajkitermelésből származó pénzből az osztalékot és részvényvásárlásokkal is marasztalják a piszkos iparág hűséges befektetőit. Közben elhanyagolják a beruházásokat és a fejlesztéseket – csak a mának élnek.
Egészen érdekes fénybe helyezi a nyugati olajvállalatok zöldülését az Aramco stratégiája. A szaúdi cég megduplázta olajberuházásait, s
jó eséllyel pályázik az utolsó olajtermelő kétes címére.
A cég technológiai igazgatója a Kaliforniai Egyetemen és az MIT-n tanult, és kulcsfigurája a vállalat „fenntarthatósági” törekvéseinek. Ahogy Ahmad al-Khowaiter fogalmazott:
Az iparág legalacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású olajhordóit szállítjuk, ezért a fenntarthatóságot szolgálja, ha növekszik az Aramco olajpiaci részesedése.
