
Műszaki hiba történt a Keleti pályaudvaron – így bénulhat meg a vonatközlekedés
Műszaki hiba miatt változásokra kell számítani a főváros vonatközlekedésében. A Keleti pályaudvaron a biztosítóberendezés hibásodott meg.
A biztosítóberendezés meghibásodása miatt hétfő kora délutántól változásokra kell számítani a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok forgalmában; a vonatok egy része más budapesti elővárosi állomásokon fordul vissza, vagy késéssel indul – közölte a Mávinform a honlapján.

Azt írták, a Keleti pályaudvaron a biztosítóberendezés meghibásodása miatt ideiglenesen – a hiba elhárításáig – kevesebb vágányon közlekedhetnek a vonatok.
A Z60-as vonatok Rákosra érkeznek, és onnan indulnak Sülysáp, Szolnok felé. A sülysápi S60-as vonatok nem közlekednek, a Z60-as vonatok Budapest és Sülysáp között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
A Mátra és az Agria InterRégiók Kőbánya felsőre érkeznek, és onnan indulnak Gyöngyös, Eger felé. A gödöllői S80-as vonatok nem közlekednek, az InterRégiók Budapest és Gödöllő között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
A Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló miskolci és Tokaj IC-k Kőbánya felsőn és Rákoson is megállnak. A Mecsek IC-k Kelenföldre érkeznek, és onnan indulnak Sülysáp, Szolnok felé. A békéscsabai IC-k Budapest helyett Szolnokon fordulnak vissza.
A Mávinform a városon belüli közlekedésre a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatait ajánlja, a vasúti jegyek érvényesek a BKK meghatározott járatain is.
Mire kell készülni a felújított Keleti pályaudvaron?
A Keleti pályaudvart még augusztus 25-én zárták le teljes egészében a forgalom elől, hogy az év legnagyobb karbantartási beruházását elvégezzék. Ennek tervezett ideje négy hét volt, vagyis a szeptember 21-i újranyitással sikerült tartani a határidőt.
Fontos ugyanakkor tisztában lenni vele, hogy az ideiglenes forgalmi rendet fokozatosan vezetik ki. Így például utómunkák még folyamatosan lesznek egészen a decemberi menetrendváltásig.
- A sebességkorlátozások csak ekkor szűnnek meg teljeskörűen,
- és ettől kezdve közlekedhetnek majd a vonatok a forgalmi rend szerinti 40, 60, illetve 80 kilométer per órás sebességgel is a főpályaudvar hálózatán.
- A belföldi és a nemzetközi jegyértékesítés visszaköltözik a megszokott helyére,
- ismét működnek a jegyautomaták,
- valamint a csomagmegőrző,
- és az eddigi feltételekkel igénybe lehet venni a Prémiumvárót is.
A kormányablak és a rendőrség a karbantartási munkálatok ideje alatt is működött, ezeket nem érinti a változás. Ugyanakkor a felújítási munkálatok folytatódnak a Keletiben, csak ezek már nem igényelnek vágányzárat vagy nagyobb forgalomkorlátozást. Egyebek mellett több mint 110 váltó karbantartását végzik el, váltók alkatrészeit, síneket, illetve talpfákat is cserélnek, de már az utasforgalom fenntartása mellett.
A mintegy 4,4 milliárd forintos felújítás során a tervezettnél több beavatkozást hajtott végre a MÁV csoport, de a munkálatokkal költségkereten belül maradtak. A MÁV saját forrásából megvalósított beruházás eredményeként a Keleti pályaudvaron évekre biztosítható a berendezések üzembiztonsága, jelentősen csökken a meghibásodások, az üzemzavarok száma, így pontosabbá, megbízhatóbbá válik a vonatközlekedés.