Azok a cégek, amelyek nem, vagy csak kis mértékben profitálnak perpillanat a mesterséges intelligenciából (MI) a Wall Street reakcióját látva lehet jobban járnának, ha közzé sem tennék negyedéves gyorsjelentésüket – a piacok ugyanis látványosan semmi mással nem foglalkoznak a tech szektor vállalatinak teljesítményének elemzésekor, csak és kizárólag az MI-bevételekkel, és ez alól a dinamika alól még a szegmens legnagyobb nevei, mint a Google vagy éppen a Microsoft sem képeznek kivételt.

Artificial,Intelligence,Ai,Neural,Network,Digital,Brain,Machine,Deep,LearningArtificial intelligence AI neural network digital brain machine deep learning processing big data analysis technology connection mining chipset on Circuit board futuristic. 3d rendering.
Fotó: Chaosamran Studio

Kedden tette ugyanis közzé elmúlt negyedéves pénzügyi adatait a redmondi óriás, a Microsoft, valamint az Alphabet is, és ugyan mindkét gyorsjelentés kifejezetten erős időszakról adott számot, részvénypiaci fogadtatásuk élesen ellentétes irányt vett: a Microsoft árfolyama több mint 4 százalékkal erősödött a zárást követő kereskedési időszakban, ezzel szemben a keresőóriás kurzusa nagyjából 6 százalékkal csökkent.

A két gyorsjelentés közti különbség többé-kevésbé összefoglalható annyival, hogy míg a Microsoft Azure nevű felhőalapú számítási szegmensének bevétele az elemzői várakozások felett, több mint 28 százalékkal nőtt a negyedév során, a Google Cloud teljesítménye „csak” 22 százalékkal erősödött, 250 millió dollárral alulmúlva ezzel az elemzői konszenzust.

A felhőszegmens relatív teljesítménye azért került a befektetők célkeresztjébe, mert a teljes tech szektor által sasszemmel figyelt MI-szolgáltatások legnagyobb része ezeken a szervereken fut, így a belőlük származó bevétel is nagyrészt ebben az ágazati mutatóban került felvezetésre. A Microsoft pedig egyelőre ezen a téren messze a Google előtt jár, az Azure OpenAI néven futó új vállalati szolgáltatását már több mint 18 ezer vállalat veszi igénybe, köztük sokan olyanok is, akik eddig nem voltak a Microsoft ügyfelei.

Jó éve van a tech szektornak, az MI-rali uralja a piacokat.

Az, hogy a befektetők ekkora mértékben a csak és kizárólag az MI-téren elkönyvelt teljesítményt és fejlesztéseket figyelik a vállalatok részvényeinek kereskedelme során, kifejezetten érdekes dinamikabeli változást hozhat az idén nyár közepéig féktelennek tűnő tech-raliba: a szektor benchmarkjaként is emlegetett Nasdaq 100 index ugyan a futam július közepi csúcsa óta közel 10 százalékponttal csökkent – részben a Microsoft gyengélkedésének is köszönhetően - az Alphabet kurzusa azóta is folytatta erősödését, az MI-verseny legnagyobb nyertesként számon tartott, közel 200 százalékos pluszban járó Nvidia felfutásáról nem is beszélve, melyek az átfogó részvénypiaci gyengélkedés ellenére is pluszban tartották a legnagyobb mutatókat. 

Az S&P 500 index ugyan a Nasdaq mutatójánál visszafogottabb pluszban jár az idén, az index kosarába tartozó papírok együttmozgása kifejezetten fájdalmasnak bizonyult még az aktív alapkezelők számára is, akiknek csupán 37 százaléka tudta lenyomni magának az indexnek a teljesítményét az idén – az azonban, hogy az MI-verseny éleződése nyomán ismét eltérő pályára állhatnak majd egyes részvények, pozitív kilátásokat ígér számukra is, ahogy a befektetők portfólióinak szélsőséges mozgásába is egyensúlyt csempészhet.

A technológiai szegmens nagyjai közül az Amazon számol majd be elsőként az elmúlt negyedéves teljesítményéről holnap piaczárást követően, Besosék jelentését pedig az Apple közleménye követi majd november 2-án.